Vasárnap volt, ezerkilencszázhatvan pünkösd vasárnapja. A délelőtti enyhe levegő alig mozdult, mintha a tavaszi nagy rohanásokban elfáradt szél is pihenni tért volna. Elfeküdt az apró somogyi falvak között, mert ez a nap a pihenés és az alázat napja volt.

És éppen negyven évvel ezelőtt, 1981. március 25-én vendégünk volt a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Felejthetetlen délutánt töltöttünk együtt. Nekem, a fiatal tanárnak is különleges élményt jelentett, noha akkor már több rendhagyó órát szerveztem első iskolámban.

meggyújtottam a mécsest, és
sokáig kerestem a helyet, ahova tehetném.
Először a szobám ablakába akartam tenni,
aztán egy más helyre, éppen szemközt ezzel.
Majd a diófa alatt lévő kis asztalkára,
ahol annyira szeretett üldögélni,
pohár bort inni, amíg lehetett.

avar roppan alattam
a tavalyi lomb ott van
fák üzennek titokban
jövendő századoknak

De nincs hiába semmiféle játszma,
ha érlel, arcunk színét tárja ki.
És élni kell, egymásra is vigyázva,
mindent köszönni, s megbocsátani.