Isten barátai

Ti az én barátaim vagytok”
(Jn 15,15)

Amititia semper cara est – a barátság mindig drága, sőt még annál is drágább, mivel bajban ismerszik meg a barát, ahogy a Prédikátor mondja. Máray Sándor szerint a barátság minden pragmatizmustól, haszonszerzéstől mentes önzetlen kapcsolódás, amelynek célja nem lehet más, mint az önfeláldozás.

Mivel szubjektív lények vagyunk, az egónk fogságában élve magunkkal vagyunk elfoglalva, ritkán jut eszünkbe a másik, alig barátkozunk. Az igaz barátság amúgy is ritka, mint a fehér holló. Pedig barátságra szükség van, mivel az a kölcsönös tisztelet és szeretet, az az igaz emberség színtere, melynek nemcsak spirituális, de transzcendens vonulata is van. 

A Biblia tanúsága szerint az Istennek is vannak barátai, ilyen volt Ábrahám, Mózes és még sokan mások. „De te Izráel, szolgám vagy, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak Ábrahámnak utóda” (Ézs 48,1). A Krónikák könyvében és Jakab levelében is olvasunk arról, hogy Ábrahám az Isten barátja volt, tehát alapjában véve barátságos Istenünk van. Az egyház narratívájában sajnos ez elsikkadt, talán tiszteletlenségnek, bratyizásnak érezték az atyák a Mindenhatót barátként emlegetni. A homília többnyire arról szólt, hogy az Isten irgalmas, de igazságos is, és előbb-utóbb eljön a „dies irre, dies illa”, a harag napja. Természetesen kivételek mindig vannak, tisztelet Szent Ferencnek és a többieknek. 

Jézus atyjának nevezte Istent, nem barátjának, de a példázatában szereplő tékozló fiú atyjánál megértőbb, barátságosabb apát még senki sem látott. Ezért mondhatta Jézus a tanítványainak: „nem mondalak titeket többé szolgáknak, ti az én barátaim vagytok” (János 15,15.) Ábrahám az Isten barátja volt, Jézus Krisztus barátaiként mi is azok lehetünk. 

Akinek Krisztus a barátja, az könnyen üdvözül, tartja a közmondás, hisz annak Isten is a barátja lesz.

Az Isten barátai barátságos emberek, akiknek ugyancsak sok barátjuk van, ilyenek azok a papok, akik jóba vannak az Istennel és az emberekkel. A barátságos papok egy barátságosabb egyház letéteményesei, akik képesek elhitetni az emberekkel, hogy az Isten nem bíránk, hanem barátunk. Jómagam is ismerek ilyen barátságos papokat, ilyen például az ezüstmisés Ati barátom, a bolyi plébános, akiért nemrég adtunk hálát egy szép szentmisén. Ez a gyönyörű ünnep ugyancsak Isten és ember barátságáról szólt. A zsúfolásig megtelt templomban olyan sok barát gyűlt össze, hogy végig érezhető volt Isten barátságos jelenléte, aki nemcsak Ábrahámnak, de minden embernek, a papoknak a gyülekezeteknek, az egyháznak is barátja akar lenni. Varga Laci püspök atya, Tokody Ilonáék, a család, a papok, az erdélyi barátok, mi mindahányan jóbarátként voltunk jelen, de nemcsak egymás, hanem Isten barátaiként is, mint Ábrahám. A köszöntők között volt Flóra is, a háromgyermekes édesanya, aki még kislányként ismerte meg Ati tiszit, és huszonöt esztendőn át jelen volt minden szenteléséért történt hálaadáson. 

Áldás után a templom előtt szeretetvendégség várt a sokaságra finom falatokkal, és jó találkozásokkal. A barátság lényege a fiducia, a bizalom, amellyel újra meg újra megajándékozzuk egymást, és igent mondunk egymásra. Az Úr bízott Ábrahámban, amikor arra kérte, hogy hagyja ott Úr Kaszdim városát, az otthonát, és menjen az Ígéret földjére, miként Ábrahám is megbízott az Úrban, és népes családjával együtt elindult a számára ismeretlen, idegen világ felé. Isten és a barátai megbíznak egymásban, miként Dávid és Jonatán. 

Az Isten barátai egymásnak is jó barátai tudnak lenni, van kitől tanulniuk a barátságot, hiszen a Szentháromság a barátság metaforája, maga a nagybetűs Barátság. A háromegy Isten önzetlen szeretetre épülő baráti kapcsolódása minden képzeletet felülmúl, mégis tetten érhető, például Mamré tölgyesében, ahol Ábrahámot három különös férfiú látogatja meg, akik valójában angyalok, illetve két angyal és maga az Úr. Azonban a nagy ikonfestő Andrej Rubljov szerint a Szentháromság lehetett, mert azon a csodálatos ikonon a három Egyisten egy egységes, egymásba hajló, szép baráti közösségként jelent meg Ábrahámnak, és ez a találkozás már a barátság jegyében történhetett.

Aki Istennel barátkozik, az jó baráttá válik a másik számára is.

Ati tisztelendő nemcsak a derék bolyiak barátja, szerte az egyházban és a hazában is vannak barátai. A mi barátságunk immár negyedszázados és ökumenikus, még Dunaföldvárról datálódik, és mindeközben Istennek hála négy főre gyarapodott. Ati a primus inter pares, első az egyenlők között, közöttünk, Marci pap a Partiumból, Miklós pap Kárpátaljáról, jómagam Földvárról érkeztem ebbe a barátságba. Mi négyen minden héten csetelünk, azaz zsinatolunk, időnként meglátogatjuk egymást, közösen szolgálunk, asztalhoz ülünk, hálát adunk kenyérért, borért, egymásért, szóval együtt sírunk, együtt nevetünk. Az idők során igencsak elmélyült a barátságunk, úgy jártunk, mint Dávid és Jonatán, összeforrott a lelkünk. Erdélyben is vannak barátaink, Gábor atya, Lajos és Samu testvér Zeteváralján, Elemérék és a többiek pedig Csíkmindszenten, de a csíksomlyói zarándokokra is barátként gondolunk, meg még másokra is. 

Isten barátai előbb utóbb egymásra találnak, megízlelik a barátság jó zamatát, és megmaradnak egymásnak mindhalálig. „Ti az én barátaim vagytok” – mondta Jézus a tizenkettőnek, de nekünk is ezt mondaná. Az igazi barátság kötőanyaga nem más, mint a szeretet, és „nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért”, miként Jézus. A vele való barátság megerősít abban, hogy egymásnak ne ellenségei, hanem barátai legyünk, mint az angyalok. 

Barátok kellenek ahhoz, hogy az élet élhető legyen, barátságos emberekre, papokra, hívekre, és egyházra van szükség ahhoz, hogy boldoguljunk ebben a gyakorta barátságtalan, „csupa csősz világban” (József Attila).