Isten magvetése

„Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van rejtve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” (Mt 13,18-23)

Kedves keresztény Olvasó!

Vannak álmok, amiket nem lehet „valósághűen” elmondani. Vannak érzések, amikre nincsen szó. És vannak elvont igazságok, amiket csak képekkel lehet megragadni. Képek, életből vett példák és hasonlatok használatával válik a beszéd szemléletessé, a gondolat érthetővé, a beszélő érzése átérezhetővé. A Mennyek Országa Isten jelenléte, akaratának érvényesülése és erejének nyilvánvaló volta ebben a világban. „Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten Országa” (Lk 11,20). A Mennyek Országának valóságáról, hatásáról és igazságairól nehéz beszélni, mert evilági logikával nem követhetők, evilági mértékkel nem mérhetők, evilági értelemmel nem érthetők, pedig ennek a valóságnak érvényesüléséért született meg a Megváltó, ezért tett jelként csodákat, magyarázta igazságait, földi életének feláldozásával bizonyította szavainak hitelét, és a feltámadással igazolta őt az Isten. Minden azért történt, egész hitünk „arra fut ki”, hogy a Mennyek Országának polgárai legyünk, hogy a „túlvilág” az „evilág” részévé váljon, és így a teljesség részesei lehessünk. Vegyük tehát a magvető példázatát is olyan életképnek, amely az Isten Országának megértéséhez visz bennünket közelebb!

Életünk célja, hogy Isten Országában is értékesnek számító eredménye legyen. 

Ez az eredmény a termés, és aki ilyen termést hoz, az Isten Országának részese. A példázat azt a szándékot szolgálja, hogy megértesse a hallgatósággal, hogy ennek belülről fakadó akadályai vannak. Tekintsük át, hogy a példázat alapján milyen igazságokat tudunk meg Isten Országáról!

A föld nem terem magától, a föld táptalaj, abba magot kell vetni. Senki magától nem találhatja ki az evangéliumot, Isten Igéjét, azt hallani kell. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és az ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által…” (1Kor 2,9-10). Az igehirdetés tehát előfeltétele Isten Országának, ahogyan a magvetés előfeltétele a termésnek. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). Íme, a különbség teológia és filozófia között! A teológia alapja a kinyilatkoztatás, a filozófia pedig emberi „bőcsködés”. A teológia „bolondság”, a filozófia emberi bölcsesség. DE! „Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent…, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a híveket” (1Kor 1,20-21).

A példázat fontos igazsága az is, hogy nem elég a magot a földbe juttatni, a föld állapota, milyensége is meghatározó. Négyféle talajt említ, amelyek közül csak egy hoz termést, vagyis Isten Országa egy esetben teljesedik ki. A sikertelen magvetés a talajadottságok következménye. Jézus elmagyarázza, hogy mik az emberi szív azon sajátosságai, amik kedvezőtlen „talajadottságnak” minősülnek. És bár a „talajadottságokat” lehet változtatni („Én ültettem, Apollós öntözte...” /1Kor 3,6/; „Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre…” /Lk 13,8-9/), ez a „szent melioráció” a példázatban nem kap szerepet. Kedvezőtlen adottságú talajként említi Jézus az útfél keményre taposott, szennyes-poros talaját, a sziklás talaj sivár és életerő nélküli terméketlenségét és az egyébként termékeny, de tövises gazoknak helyet adó bozótost. Mindennapi képek, amikkel ma is mindenütt találkozik a kiránduló. Mindennapi szívbéli jellemzők, amik ma is akadályozzák Isten Országának kiteljesedését egy ember életében. Mik is ezek?

A lelki értetlenség, lelki érzéketlenség, lelki tunyaság. Hallja ugyan a Mennyek Országának igéjét, az evangéliumot, de csak üres beszéd az a számára. Ő csak ilyen szavakat ért: haszon, pénz, kéj, kényelem, kenyér, hírnév, befolyás… Neki ezek a szavak nem hordoznak jelentést: mennyei kincsek, kegyelem, bocsánat, áldozat, lemondás, elengedés… Ez az embertípus az élet országútján él (és mindegy, hogy gyalog vonszolja magát vagy luxuskocsival száguldozik!), a „forgalom zaja” még éji nyugalmát is áthatja, a „kocsisok mocskos beszéde” adja szókincsét, a „szükségüket az útfélen végző utazók” szennyezik asztalát. Persze, ahol élénk a kereskedelmi utak forgalma, ott friss hírek terjednek, könnyen megy a haszonszerzés, olcsó örömök kínálják magukat – pezseg az élet. És ott jár a Gonosz is, kajánul vigyorogva, és azt a kevés lelki kincset is elragadja, ami itt az útfélen talán csírázásnak indul. Vásározó cigányok, nagybani zöldségesek, építési vállalkozók, kocsmáros lelkű polgármesterek, mai politikusok jutnak az eszembe.

A kishitűség, gyávaság, kényelemkeresés, kockázatmentesség. Jaj, de szép, jaj, de jó! – jaj, csak baj ne legyen belőle! Fogékony az ilyen a lelki gazdagságra, érzi ő, hogy szép és jó önfeláldozónak lenni, Jézust követni, az örök élet felől tekinteni a földi létre, de nincs (lelki)ereje hozzá. A kishitűség sivársága állandó önféltést, elismerés utáni vágyat, tetszeni akarást szül és kritikátlan kompromisszumkészséget. Ez a folyamatos „létszorongás” felemészti az amúgy is szűkében levő életerőt. Fogadja és értékeli az ilyen „törpefejű” (Bornemisza Péter), vagy jobban mondva „törpeszívű” az evangélium kicsattanó, bátor, teremtő erejét, de amint egyedül marad kicsinyes kétségeivel, kockázattól viszolygó tehetetlenségével, terméketlenné válik. Le se merem írni, hogy ki mindenki jut eszembe.

A találékony feladatmegoldó-képesség, talpraesettség, ügyes helyzetfelismerés, diplomatikus kapcsolattartás, célirányos tudás. Az Isten Országába szóló meghívót is meghallja – és meglátja benne a „fantáziát”! Az ilyen mindenkivel szót ért, minden helyzetben lesz „valaki”, mindenki szereti, szerepel, véleményt nyilvánít, később már irányít, támogat minden jó kezdeményezést, megérti az emberi gyengeségeket (a sajátját is!), felismeri a rosszban a jót – és közben hízik (testileg-lelkileg), hatalomba kerül, gyarapszik: buján bokrosodik rajta az élet, mélyen gyökeret ver benne ez a világ. Már keresni kell a rajta tenyésző világi bozótban a jó magból kicsírázott növendéket, még itt-ott felismerhető az egyre csenevészebb, a világosságot („én vagyok a világ világossága”) és légmozgást (Szentlélek) nélkülöző vetés. Az anyagi lét törvénye szerint azonban a tövis növekedési erélye nagyobb, erőszakosan elnyomja a nemes veteményt. Így válik aztán az eredetileg termékeny talajon induló jó vetés átláthatatlan, felvérző, tövises bozóttá, ahol a buja zöldben hiába keresünk termést. Elsősorban keresztény üzletemberek, szociális intézményeket alapító lelkészek, „sztárpüspökök” jutnak eszembe.

A példázatból végül még egy fontos igazságot tudunk meg Isten Országáról. Nem számít a termés mennyisége. Világi szemmel a százannyi, hatvanannyi, harmincannyi nagy különbséget jelent. Mégis mind Isten Országát jelentő termés – márpedig Isten Országa egy: nem lehet kevésbé vagy jobban Isten Országának része lenni. A jó földet a termés megjelenése bizonyítja, nem pedig a termés mennyisége.

Hasonló a Mennyek Országa ahhoz, mint mikor a magvető kimegy vetni.

Imádkozzunk!

Jézusunk, Te tégy bennünket jó földdé a Te magvetésed számára. Őrizz meg bennünket lelki tunyaságtól, sivár kislelkűségtől és mindenre fogékony világi ügyességtől! Öntözz, áss, trágyázz és gyomlálj életünk földjén. Segíts el bennünket a gyümölcstermésig! Ámen.

A szerző evangélikus lelkész