JEL újság

Isten teljes ráhagyatkozást és bizalmat kér

Zupán Veronika2012.10.21.

Az Emmánuel Közösség az AVE program keretében minden évben hétvégéket rendez, amely során a szervezők az egyedülálló szülőknek szeretnének segítséget nyújtani. A hétköznapi feladatok, gondok mellett szóba kerül a kiengesztelődés sokszor emberfelettinek látszó életfeladata is.

 

      A program vezetőjével, Madocsai Beával beszélgettünk, aki közösségi feladatai mellett a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőjeként, külsős munkatársaként dolgozik.

     – Az egyetemi évei alatt férjhez ment, és utána Belgiumban élt. Ott lett tagja az Emmánuel közösségnek?

     – Belgiumban is volt Emmánuel, de ott egy másik karizmatikus csoport tagja lettem. Amikor a három gyermekemmel visszajöttem Magyarországra, egy hittanos kiránduláson megismerkedtem egy házaspárral, akik az Emmánuel közösség tagjai voltak. Megkértek, hogy tolmácsoljak, amikor francia testvérek jönnek Magyarországra. A tolmácsolás révén részt vettem az alkalmaikon, megismertem a közösséget és később csatlakoztam is. Úgy érzem, megtaláltam a helyemet.

     – Önből sugárzik, hogy kisgyerekkorától fogva fontos a hite. Hogy tudta feldolgozni, hogy a házassága nem úgy sikerült, ahogy szerette volna?

     – Összedőlt a világ. Ilyet a családomban, a baráti körömben nem láttam. Nem akartam elhinni, hogy a férjem otthagy három gyerekkel úgy, hogy a legnagyobb csak négyéves volt. Rossz érzés volt, teljes talajvesztés, szégyen és kudarc. Azt sem tudtam, Isten hogy tekint rám. Vajon így már nem az ő elképzelései szerint élek, bár nem én akartam elválni? Iszonyatosan fájdalmas volt, hogy a gyerekeim nem teljes családban nőnek fel, mint ahogy szerettem volna.

     – A válás után Magyarországra visszatérve, hogyan fogadták a barátai, az egyházi közösség?

     – Furcsa érzés, amikor először találkozik az ember régi osztálytársakkal és először kell kimondani, hogy elváltam. Sokáig kerüljük az ilyen helyzeteket, inkább nem megyünk társaságba, csak meg ne kérdezzék, hogy mi van velünk. Az Emmánuel közösséghez a válásom után csatlakoztam, és ők így fogadtak el, nagy szeretettel. Szerencsére olyan egyházban kapott sebeim nincsenek, mint amilyenről a programunk résztvevői olykor beszámolnak, akik sokszor elutasítással, számonkéréssel, vádaskodással, ítélkezéssel találkoznak.

     – A hite a válás idején sem tört meg?

     – Nem, sőt! Onnantól kezdve van igazán szoros és bensőséges kapcsolatom Istennel. Előtte igyekeztem úgy élni, ahogy tanították: jónak kell lenni, templomba, közösségbe kell járni, imádkozni kell, Bibliát kell olvasni. Ezt mind megtettem, és elégedett voltam a keresztény életemmel. A váláskor azonban megértettem, hogy a kereszténység nem arról szól, hogy gyűjtöm a jó pontokat ahhoz, hogy bejussak a mennyországba. Megtapasztaltam, hogy minden igyekezetem ellenére a saját erőmből semmit se tudok jóvátenni, hiszen a fájdalomtól még az se biztos, hogy életben tudok maradni, nemhogy visszafordítani vagy megváltoztatni azt, ami velem történt. Két út állt előttem: vagy teljesen összeroppanok, vagy Istenbe kapaszkodom. Akkor kiáltottam életemben először teljes, gyermeki bizalommal Istenhez. Azt hiszem, ezt kéri tőlünk Isten; nem a vallásgyakorlati erőfeszítéseket, hanem a teljes ráhagyatkozást és bizalmat. Ezen a bizalmon azóta is dolgozom, mert nehéz megtartani.

     – Mit jelent, Istenre hagyatkozni?

     – Azt jelenti: minden helyzetben biztos vagyok abban, hogy ami történik, az Isten tudtával történik, bár nem ő akarta a rosszat. Biztosnak lenni abban, hogy Isten a nehézségből is valami jót fog a javamra kihozni, hiszen számára semmi sem lehetetlen. Ez a hit mindennapos harc. Nehéz a komoly bajok idején mindent Isten kezébe tenni és ott is hagyni. Mindig készek vagyunk jó tanácsokat adni Istennek: „Istenem, tudom, hogy azt akarod, hogy én boldog legyek, márpedig én akkor leszek boldog, ha…” – és megmondjuk Istennek, hogy mit tegyen. És próbálunk elegendő számú imát elmondani abban bízva, hogy az automata majd kiadja azt, amit mi elvárunk. Azt hiszem, hogy a válásom vezetett rá, hogy másképp kell működnie az istenkapcsolatnak.

     – Az egyházi közösségek máshogy viszonyulnak ahhoz, akit ott hagytak, mint ahhoz, aki elhagyott valakit?

     – Eléggé egy kalap alá veszik őket. Ha valaki becsöppen egy templomi közösségbe, akkor nem is kérdezik, hogy hogyan, a lényeg az, hogy ő elvált. De ha már valaki veszi a fáradságot és megpróbál megértéssel meghallgatni, akkor talán elfogadja azt is, ha valaki az emberi méltóságát sértő, vagy bántalmazásos helyzetből menekül ki. Én is találkozom olyanokkal, akik az életükben kimondták, ez így nem mehet tovább. Ha keresztény körökből jövő emberről van szó, akkor nehezebb feldolgoznia a történteket. Erős a bűntudata, hogy nem tudott kitartani, esküszegő lett, ami nehéz teher. Holott létezik olyan helyzet, ahol már a gyerekorvos, a pszichiáter, a pszichológus, a gyerekek tanítói is azt javasolják, az illető meneküljön otthonról, és mentse ki a gyerekeit is. Azt hiszem, ma már jobban viszonyulnak ehhez egyházi körökben is. Elvileg a különélés a megoldás, de lehet olyan helyzet, amikor a kisebbik rossz a válás. Akinek érvényes szentségi házassága volt, és nem lehetséges valami miatt az együttélés, akkor külön, de hűségben kell élni.

     Fontos elmondani, hogy a templomi esküvő nem jelent feltétlen érvényes házasságot, mert annak sok olyan feltétele van, ami sajnos az egyházi házasságoknak csak bizonyos százalékában valósul meg. Hiszen sokan csak azért mennek a templomba, mert így szokás, mert a nagymama vagy a menyasszony akarja.

     – Melyek az alapvető „követelmények”, amelyeknek teljesülniük kellene, hogy a házasság érvényes legyen?

     – Nem vagyok egyházjogász, de néhány érvényességi feltételt meg tudok említeni. Fontos például, hogy szabadon hozott döntés legyen. Ma már ritkán fordul elő, hogy erőszakosan megházasítsanak valakit. De hihetetlen mértékű lelki nyomást lehet gyakorolni a fiatalokra például azzal, hogy elvárjuk, ha már érkezőben van a gyerek, akkor házasodjanak össze; vagy elhitetjük, hogy ha egy fiú már nyolc évig udvarolt egy lánynak, akkor nem teheti meg vele, hogy otthagyja; vagy meggyőzzük, hogy harmincöt év fölött ragadja meg a kínálkozó alkalmat, és menjen feleségül, bárki is kéri. Az is előfordulhat, hogy a családon belüli problémák elől valaki belemenekül egy házasságba. Az se szabadsággal meghozott döntés.

     Nem érvényes az a házasság, amelybe valaki úgy megy bele: megpróbáljuk, aztán, ha nem megy, akkor nem megy. Érvényességet kizáró ok még, ha a pár nem akar gyereket vagy csak az egyik fél akar, vagy valami fontos dolgot letagadnak a másik elől, például egy betegséget, amit fontos lenne tudni, hogy lássa, mit vállal. A házasságkötés előtt hangsúlyoznám, hogy az nem más, mint a felek javára létrejött szövetség. Mi az igazi java a másiknak? Az üdvössége. Azt hiszem, sok házaspár azért küzd, hogy együtt teremtsenek otthont, vegyenek kocsit, nemzzenek gyerekeket, alkossanak családot, menjenek el nyaralni. Szerintem azon kevesen dolgoznak, hogy a másik üdvösségét segítsék elő. Pedig tudjuk egymást segíteni az örök élet felé, és egy szentségi házasságnak erre kellene irányulnia.

     – Fel tud-e erre készíteni a jegyes oktatás?

     – Jó lenne a házasságra való felkészítésen változtatni. Fontos, hogy a jegyes oktatás ne csak az esküvői szertartás menetére készítsen fel. Már sok plébánián látom, hogy házaspárok és a közösség bevonásával komoly felkészítés folyik. Örök kérdés, hogy az egyház kiszolgáltassa-e a házasság szentségét olyan esetben, amikor nem látja, hogy volna táptalaja. Az biztos, hogy amikor egy fiatal, Istentől–egyháztól távol járó pár kopogtat a plébánia ajtaján, remek lehetőség kínálkozik, hogy megmutassuk nekik, mennyire szereti őket az Isten, milyen nagy terve van az életükkel, és hogy a közösségeinkben megtalálhatják a helyüket. Ezt az evangelizációs lehetőséget nem szabad elmulasztani!

     – Ha valakik készületlenül kötöttek házasságot, ezt utólag ki tudják javítani?

     – Igen, ha ezt felismerik. Ismerek olyan házaspárt, aki sokévi házasság után megtért, és az egyik évfordulójukon megújították a házassági esküjüket. A házasság szentségét a felek egymásnak szolgáltatják ki, ezért ha nem is adtak volna ennek külső keretet, biztos vagyok benne, hogy a megtérésükkor eljött az a pillanat, amikor azt kiszolgáltatták egymásnak. Tehát nincs minden végleg veszve, ha fiatalon, meggondolatlanul vagy felkészületlenül házasodik valaki. Az újrakezdéshez nem hiszem, hogy valami különös dolgot kell tenni, de jó, ha külső „szertartás” keretében kimondják, ezentúl másként tekintenek egymásra.

     – Az Emmánuel közösség is kínál olyan programokat, melyek segítik a házaspárokat, hogy újra egymásra hangolódjanak?

     – Sok közösség foglalkozik már házaspárokkal: a Schönstatt családmozgalom, a Házas Hétvége, a MÉCS, a Családok Jézusban közösség. Az Emmánuelnek az AVE-n belül van olyan hétvégesorozata, amelyre krízisben lévő házaspárok is eljöhetnek. Sokan azzal érkeznek, hogy még egy utolsó esélyt adnak a házasságuknak. Úgy látom, hogy a mélyponton akkor tudnak túljutni ezek a párok, ha elkezdik bevonni Istent a kapcsolatukba. Azonban bármilyen jók is az Emmánuel által szervezett hétvégék, bizonyos helyzetekben szakemberhez kell fordulni.

     – Sok házaspárral kapcsolatba került. Hogy látja, melyek a fő problémakörök?

     – Közösségi munkám során „jó keresztény” körökből jövő házaspárokat is látok. A világi szakemberek talán kevésbé találkoznak azzal a problémával, ami nálunk gyakori, hogy egy elkötelezett, közösségbe tartozó házaspár sajnos nem igazán oszthatja meg a válságát a többiekkel. Nem illik bajban lenni. Milyen dolog, ha a közösség vezetője elmondja, hogy egy ideje folyton veszekszik a feleségével? Inkább az összes energiájukat a látszat fenntartására fordítják. Pedig kimerítő jó képet vágni egymáshoz a külvilág és a megítélés miatt, amikor belül valójában nagy feszültségekkel küszködnek. A „jó keresztény” körökben sokszor azzal leplezik a gondokat, hogy teljesen belevetik magukat a közösségi életbe. Amíg másokért imádkoznak, együtt buzgólkodnak, addig se kell a saját problémáikkal szembenézniük.

     Emellett szerintem sokan rosszul értik azt a kifejezést: „lesznek ketten egy test”. Ezt hajlamosak teljes összeolvadásként értelmezni. Úgy gondolják, hogy a házasságkötéstől kezdve már nincs külön ő és külön én, hanem csak a mi. Nem engedik a másikat igazán önmaga lenni, és ők sem törekednek önmaguk lenni. Nem hagyják egymást a saját tehetségük, érdeklődési körük szerint kibontakozni, hanem azt tartják jónak, ha mindig egyformán viselkednek, és mindenről ugyanazt gondolják. Holott a házasság nem fúzió, hanem két önálló, független, szabad, teljes személyiségű ember szövetsége.

     – Vannak, akik úgy gondolják, egy gyermek érkezése megoldja a szülők közti problémát.

     – Sajnos bizonyos esetekben a gyerekek száma is problémát jelenthet. Sok keresztény család hajlamos túlvállalni magát gyerekszám szempontjából. Gyönyörű, ha valaki vállalja a nagycsalád minden feladatát. De nagy baj, ha valaki nem jól méri fel, hogy mennyi gyermeket tud felnevelni – nemcsak anyagilag, hanem pszichésen is. Nem jó, ha az anyuka idegei tönkremennek attól, hogy tizenöt éve nem tud átaludni egy éjszakát se, mert egyik gyerek születik a másik után. Fontos, hogy mindegyik gyerekre külön-külön is figyelmet tudjanak fordítani a szülők. Nem állítom, hogy a sokgyerekesek ezt nem tudják megtenni, de ehhez az embernek ismernie kell a saját tűrő- és teherbíró képességét, idegrendszeri adottságait. Sok esetben nagy nyomást tud gyakorolni a közösség, a család a „Na, mikor jön már a következő gyerek?” és ehhez hasonló mondatokkal. Elvárjuk, hogy mindenkinek több gyermeke legyen, de a hozzá szükséges segítséget nem mindig adjuk meg.

     – Hasonló problémákkal küzdenek a mai kor házaspárjai, mint a korábbi jelentkezők?

     – Tizenöt évvel ezelőtt, amikor elkezdtük az egyedülálló szülőknek szóló AVE- t, többnyire olyanok jöttek hozzánk, akik néhány éven belül váltak el, és a gyerekeik még kiskorúak voltak. Mostanában egyre több jelentkezőnk húsz–harminc évi házasság után maradt egyedül, méghozzá teljesen egyedül, mert a gyerekek már önálló, felnőtt életet élnek. Ezek a résztvevőink beszámolnak kétségbeesésükről és csalódottságukról: arról, hogy úgy érezték, végre együtt túljutottak az élet nehézségein, és tessék, egyszer csak elmegy a párjuk. Ha megkésve is, de fölteszik a kérdést, vajon a kapcsolat tartotta-e össze őket, vagy a feladat? Csupán azért voltak együtt, mert fel kell nevelni a gyerekeket, elő kell teremteni az anyagi hátteret? Ezen dolgoztak, és a kapcsolatukra nem jutott idő, energia, figyelem. Miután kirepültek a gyerekek, csak nézték egymást értetlenül: ki is az, aki itt él mellettem. Régebben az idősebb kori válás nem jelent meg olyan mértékben, mint most, hiszen az emberi élet sem tartott ilyen sokáig, így egész egyszerűen nem voltak ennyire hosszúak a párkapcsolatok. Mai kérdés tehát az is, hogyan lehet békében, egyetértésben, szeretetben élni harminc–negyven–hatvan évnyi házasságban, öregen, sok fizikai nehézséggel is küzdve. A válást mindenki nehezen dolgozza fel, főleg, aki keresztény háttérrel kerül ilyen helyzetbe. Őket a házasság gyászának tagadó szakaszából nehéz továbbsegíteni.

     – Melyek a gyász szakaszai?

     – Az első a tagadás. Az ember ilyenkor vagy tagadja magát a tényt: „Ilyen nem fordulhat elő! Ez velünk nem történhet meg! Úgyis vissza fog jönni!”, vagy az érzéseit: „Nem is fáj! Így a jobb! Menjen csak!”

     A következő szakasz az alkudozás. „Ha visszajön, akkor mindennap templomba megyek!”, vagy „Jó feleség leszek, mindig csak a kedvére fogok tenni!”

     Aztán jön a harag. A harag érzése komoly problémát okoz az elkötelezett keresztényeknek, mert már gyerekkoruktól azt hallják: „Ne csapkodj, ne haragudj, nem szabad!” Pedig Jézus is azt mondja: „Haragudjatok bár, de ne vétkezzetek!” (Ef 4,27). Szabad, sőt meg kell tanulni haragudni. Ki kell tudni mondani, hogy „Most dühös vagyok!”

     Az AVE hétvége alkalmain az a kérdés is szóba kerül: „Miért engedte meg ezt Isten? Ha mindenható, akkor miért nem akadályozta meg? Miért nem alakította úgy az életemet, ahogy szerintem jó lenne?” Haragszunk arra a harmadikra, aki elszerette a párunkat, haragszunk a párunkra, aki elment, haragszunk önmagunkra, hogy nem tudtunk kitartani, nem tudtunk elég jók lenni, nem tudtuk megtartani a másikat. Haragszunk a környezetünkre is, mert nem segített eléggé vagy nem ért meg minket.

     Utána jön a depresszió, a szomorúság, a teljes reménytelenség. Ilyenkor az ember csak ül a sarokban, bámul maga elé, és úgy érzi, nincs kedve felöltözni, nincs ereje nekivágni a napnak, mert csak nagy és mély szomorúság van benne.

     Aztán jön az elfogadás és az alkalmazkodás az új helyzethez. Ezek a szakaszok keverednek, és néha hosszabb-rövidebb ideig visszacsúszik az ember, ez alkat kérdése. Ezeken a fázisokon keresztül kell menni. A hétvégék során ezen az úton segítjük egymást és a résztvevőinket.

     – Újra lehet kezdeni az életet?

     – Ilyen életúttal a háta mögött másképp kezd el az ember új kapcsolatot, mint húszévesen. De nem gondolom, hogy csak hátránya lehet ennek. Például én is sokkal elfogadóbban, a lényeget keresőbben, több irgalommal állok másokhoz, mert megtapasztaltam, hogy Isten mennyire irgalmas. Tehát ez csupa olyan dolog, ami érték lehet egy következő kapcsolatban. Azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy valóban lezárt és feldolgozott múlttal kezdjen az ember valami újat. Nem jó, ha két embert csak az hoz össze, hogy „én is sete-suta vagyok, te is sete-suta vagy, ezért fogjunk össze!” Egy kapcsolatnak pozitív értékekre kell épülnie.

     Több kérdést is felvet egy újabb kapcsolatban, ha valaki gyerekekkel marad egyedül. A picik valószínűleg könnyebben elfogadnak egy új embert a családban. Fontos, hogy a választottam jól bánjon a gyerekeimmel, példa legyen a számukra, és őket is az Isten felé segítse növekedni. De ha már nagyobbak, akkor egy kicsit nehezebb a helyzet. Újrakezdésnél a gyermekek szempontját is figyelembe kell venni, de hosszú távon ebben az esetben is a „szülők” kapcsolata az elsődleges. Sokan azt hiszik, nincs helyük tovább az egyházban, ha új párt találnak. Ez nem így van! A szentségekhez járulás miatt azonban érdemes utánajárni, van-e lehetőség az új kapcsolat egyházi rendezésére. Ehhez az előző házasság érvényességének vizsgálatát kell kérni.

      – Ön szerint mi a jó házasság alapja?

     – A bensőségesség, a meghittség, az igazi mély párbeszéd nagyon fontos; amikor a házaspárok nem csak a teendőket, a problémákat beszélik meg, hanem kifejtik gondolataikat, megosztják érzéseiket. Szerintem akkor jó egy kapcsolat, ha el tudják fogadni a másik különbözőségét, eltérő véleményét vagy szokásait. Számomra fontos az azonos világnézet és a hit. De ez lehet, hogy a koromból is fakad, mert egy húszévesnek nem valószínű, hogy az a legfőbb gondolata, hogy az örök élet felé haladjon. Az élet felén túl azonban egyre inkább megfogalmazódik a kérdés: mihez is keresek én társat magamnak? Ahhoz – az én válaszom szerint –, hogy előbb-utóbb az örök életre jussunk mind a ketten! Szerintem fontos, hogy a házaspár, a családtagok legfőbb törekvése ez legyen.

Zupán Veronika

 

AVE – 3 hétvége egyedülálló szülőknek

Egyedülálló szülőnek lenni nagy feladat. Nehéz, de lehetséges...

A hétvégéken együtt keressük a választ:
– Miért engedte ezt meg az Isten?
– Hogyan bocsássam meg a „megbocsáthatatlant”?
– Lehetek-e még boldog?
– A gyerekeim sorsa meg van pecsételve?
– Mi az értelme így az életemnek?
– Hogyan neveljem egyedül a gyerekeket?

Jelentkezés: egyedulallo@emmanuel.hu
További információ: www.emmanuel.hu

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az ember életprogramja

Nincs olyan fizetős kurzus, mentálhigiénés képzés vagy beavatás, ahol bölccsé teszik mások az embert. Mert a bölcsesség az Istennel való közösség, a bizodalmas hit velejárója – nem tanulható és megtanítható.

Aquila János nyomában

Barangolás az Őrségben Aquila János nyomán, aki Nagy Lajos királyunk idején úgy helyezte el freskóit a veleméri templomban, hogy a fény az adott időpont szerint színjátékszerűen emelje ki a szereplőket és a jeleneteket.

Angyalszárnyak

Száll az ének a temetőben. Sírközeli szép ének.
S a kék ég alatt lassan vonulnak a karcsú, fehér felhők.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!