Jelnek kell lennünk a világban

A Szuverén Máltai Lovagrend több mint kilencszáz éves. Amikor a Keresztelő Szt. Jánosról elnevezett lovagrend megkezdte működését, a jelmondatukban megfogalmazott gondolatból a hit védelme a Szentföld felszabadítását jelentette. Ez a szerzetesrend ispotályokat tartott fenn a szegények, betegek számára.

   Frá Philippe de Villiers de L’Isle-Adam nagymester 1530. október 26-án VII. Kelemen pápa jóváhagyásával elfoglalta Máltát. Innen kapja a lovagrend az elnevezését. Málta fővárosát, Lavalettát, a rend egyik nagymesteréről, Frá Jean de La Valette-ről nevezték el. A lovagrend sokat harcolt a kereszténység védelméért. Hadiflottájuk segítségével győztek a keresztény hadak a lepantói csatában 1571-ben az oszmán török had felett. Ma a betegápoló, karitatív és szociális téren való segélynyújtás a fő feladatuk.

   Az idén huszonöt éves jubileumát ünneplő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület ennek a szellemiségnek a jegyében végzi munkáját. Még 1987-ben kereste fel Csilla von Boeselager Kozma Imre atyát a zugligeti Szent Család-plébánián, az ő kezdeményezésüknek köszönhetően indult el az a munka, amely azóta megmozgatta az egész országot. 1988 decemberében Németországban Boeselager bárónő vezetésével alakult meg az Ungarischer Maltaser Caritas-Dienst, 1989. február 10-én pedig hazánkban Kozma Imre atya vezetésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

   Az 1990-es évektől sorban alakultak a regionális szervezetek, hála azoknak a lelkes önkénteseknek, akiket a máltai szeretetszolgálat jelmondata – A hit védelme és a szegények szolgálata – vonzott. A dunaföldvári önkéntes csoport vezetője az 1990-es évek közepétől Jákli Viktor, aki munkájával példát mutat arra, hogyan kell hitünket élő valósággá tenni a szegények és a rászorulók szolgálatában.

   – Honnan indult a pályája?

   – Tősgyökeres dunaföldvári családban születtem. Édesanyám és édesapám is paraszti családból származott, a történelem viharai szétverték ezt a réteget. Én visszasodródtam a gyökerekhez. Az érettségi után a kaposvári főiskolán állattenyésztő üzemmérnökként végeztem. Bölcskén kezdtem dolgozni a termelőszövetkezet sertéstelepének vezetőjeként. 1990 után saját gazdaságot indítottunk a feleségemmel. Négy gyermekem van, akiket próbálok keresztény értékrend szerint nevelni.

   Vallásos családban nőttem fel, gyermekkorom után kitérő következett, sokáig nem jártam templomba. De Isten görbe úton is tud egyenesen vezetni bennünket. Ahogy jöttek sorban a gyerekek, elkezdtem őket szentmisékre vinni, és a gyerekeim visszavezettek Istenhez. Újra megcsapott az a légkör, ami gyermekkoromban élő valóság volt. Sokat köszönhetek nagymamáimnak, akik kisgyermekként elvittek búcsújáró helyekre, a februári lourdes-i kilencedekre. (Dunaföldváron évtizedek óta február 2. és 11. között a lourdes-i jelenések emlékére szentmisével egybekötött kilencedet tartanak, amely nagyon népszerű a városban.) Ezeknek az emléke kitörölhetetlenül belém ivódott, a mai napig erősítenek a hitemben, a Szűzanya iránti tiszteletben.

   – Hogyan került kapcsolatba a Máltai Szeretetszolgálattal?

   – Az 1990-es évek elején Deák Árpádné vezetésével alakult meg Dunaföldváron a máltai szeretetszolgálat. Ennek vezetésére kértek fel az 1990-es évek közepén, amit örömmel vállaltam el. Böjte Csaba atya gondolata vezérel: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” Ezt élem meg a munkám kapcsán. Az Isten szeretetét adjuk tovább, amikor másokra figyelve segítünk rászoruló embertársainkon. A magunk erejéből ehhez kevesek vagyunk, azért kell az isteni erő, hogy ki tudjunk tartani. A Máltai Szeretetszolgálatnak munkájával jelnek kell lennie a világban. A mai világ kihívásaira mi szeretettel válaszolunk.

   Mindez persze nem lenne lehetséges munkatársak nélkül. Jelenlegi tagságunk huszonnégy önkéntesből áll. Odaadó emberek dolgoznak benne. A tavaly elhunyt Szentgyörgyvári Károly, pécsi vezetőnk, fantasztikus ember volt. Sokat köszönhetek Tállay Ferencnek, aki a Málta nemzetközi kapcsolatokért felelős embere volt. Kozma Imre atya személyesen is többször járt nálunk.

   Szponzorok segítenek bennünket, akikkel ápoljuk a kapcsolatot. Állami, önkormányzati támogatást nem kapunk, a Máltai Szeretetszolgálat központi raktárából számíthatunk adományokra. Közvetítői feladatokat látunk el, amit kapunk, azt tudjuk az adakozó szándékának megfelelően továbbítani. Tőlünk is függ, hogy mennyit kapunk az adománygyűjtésben: milyen mértékű munkát, imát fektetünk a gyűjtésbe. A legjobb a kapcsolatunk a helyi gumiipari szövetkezettel, amely ebben az évben két kamion árut juttatott el a Málta központi raktárába. Ezenkívül is adtak a helyi csoportnak cipőket. Nekik köszönhető, hogy az árvízkor nem volt probléma a gumicsizma előteremtése. A helyi malomtól is kapunk minden karácsonykor egy raklap lisztet.

   Segítő tevékenységünkre felfigyel a Máltai Szeretetszolgálat országos vezetősége. Ezért jött létre a helyi máltai támogató szolgálat, ami finanszírozott intézmény. Itt négy fizetett munkatárs áll a rászorulók szolgálatára. Mozgássérült, illetve koruknál fogva korlátozott embereket látnak el étellel, gondozással, orvoshoz viszik őket. Az iroda révén rendelkezünk autóval is.

   – Milyen akciókkal segítik a rászorulókat?

   – A feladatok mindig megtaláltak bennünket. Tavasszal élelmiszer-adományozást szervezünk, ősszel iskolakezdési támogatást adunk a gyermekeknek. Karácsony előtt mindig gyűjtést rendezünk. A 2013-as karácsonyi csomagosztásnál kétszázhatvan dunaföldvári, tíz-tíz daruszentmiklósi, előszállási, bölcskei, solti lakos kapott csomagot. Azokat támogatjuk, akik valóban rászorulnak.

   Sok segélyszállítmányt fogadunk Németországból.  Niederaicbachban van testvérkapcsolatunk az ottani máltásokkal. Évenként találkozunk velük, sokat tanulhatunk tőlük, rendkívül szervezettek. Ők nemcsak karitatív segítségnyújtással, hanem betegellátással, betegszállítással is foglalkoznak, sokkal nagyobb apparátussal rendelkeznek, mint mi.

   Nagyon szívesen emlékszem a 2013. augusztusi két rendezvényünkre. A Role együttes vendégszerepelt itt, velük a csíksomlyói búcsúban ismerkedtünk meg. Csíkszeredából jöttek el hozzánk. Novák Ferenc volt a másik vendégünk, aki élvezetes előadásával szerzett feledhetetlen estét hallgatóinak. A környékbeli néptáncegyüttesekből jöttek párok, akik bemutatták a Novák Ferenc által ismertetett táncokat.

   Az árvíz idején háromezer szendvicset készítettünk, és elláttuk ivóvízzel a gátakon dolgozókat Dunaföldváron, Solton és Baracson.

   A máltai jótékonysági bál rendezése még Váradi János plébános úr idején kezdődött el, azóta minden év novemberében megszervezzük. Az a válság, amelyet a mindennapi életben megtapasztalunk, a bálon is érezhető. Az utolsó bálra csak háromszáztízen jöttek el. Egyre kisebb az a jobb módú réteg, aki adakozni tudna. Az igazán tehetősek pedig még nem sajátították el azt a kultúrát, ami a régi arisztokrácia és a többi jómódú ember számára is természetes volt: a vagyon arra kötelez, hogy másokon segítsünk. A társadalmi problémák iránti felelősségtudatnak kéne áthatnia a tehetősebbeket.

   Ugyanakkor a problémák gyökerét kellene orvosolni. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mély szegénység van Dunaföldváron. A hátrányos körülmények között élő emberek önerőből képtelenek megoldani a problémájukat. Minél több önzetlenül segítő emberre lenne szükség, akik a közösség érdekét előbbre valónak tartják a saját személyes érdekeiknél.

   A nem hívő, de jóakaratú, érdeklődő embereket is csak úgy tudjuk Istenhez közelebb vinni, ha azt tapasztalják meg, hogy a keresztény emberek önzetlenül segítenek. Nekünk, hívőknek, meg kell látnunk a másik emberben a rászorulót, aki nem biztos, hogy csak anyagiakban szegény, hanem lelkiekben is. A mai időben még többen vannak, akik a szeretetet szomjazzák. Ezért is van annyi szenvedélybeteg, lelki sérült.

   – Nemcsak Dunaföldváron próbálja segíteni a rászorulókat, hanem rendszeresen szerveznek adománygyűjtő akciókat a dévai árvaházak javára is.

   – Igen, rendszeresen gyűjtünk a dévai gyerekeknek. Minden év november végén, december elején mikulástúrát szervezünk már tízedik éve Jendrolovits Gáborral, akinek révén kapcsolatba kerültem Csaba testvérrel. Gábor beszélt rá, hogy menjek el vele Dévára, ahol láttam, hogy a Csaba testvér által elültetett mag hogyan szökkent szárba, és virágzik ki. Csíkban és Gyergyóban ma már sok otthon van. Csaba testvér külföldi körútjai a magyar lakta vidékeken szinte mindig egy-egy új házat eredményeznek. Óriási jelentősége van ennek, hiszen az itt nevelődő kis emberpalánták mind megmaradnak magyarnak. Sokszor ott, a napköziben tanulnak meg magyarul. Sok településen azért működik magyar iskola, mert ott van Csaba testvér otthona. Gyulafehérváron például nem volna magyar iskola a gyermekotthon nélkül. Az otthonok vezetőivel való személyes ismeretség is sokat jelent. Ezek a találkozások felérnek egy-egy lelkigyakorlattal, erősítenek a hitben, a hivatásban és a magyarságtudatban.

   2013-ban kétezer-hatszázötven mikuláscsomagot vitt két csoport ötvenkét erdélyi árvaházba, illetve szegény családokhoz. A Partiumban kezdtünk, és Gyimesbükkön végeztünk. A teljesség igénye nélkül pár település: Székelyhíd, Bihardiószeg, Nagyvárad, Marosvásárhely, Szováta, Felsősófalva, Korond, Oroszhegy, Csíksomlyó, Székelyszentkirály, Máréfalva, Zetelaka, Ditró, Borszék, Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Tusnád, Torockó. Kétezer-kétszáz kilométert tettünk meg a furgonokkal.

   – Nemcsak Csaba testvér otthonaiba, hanem Csíksomlyóra is rendszeresen szervez utakat. Ide mi indította el?

   – Búcsújáró helyekre – ahogy már említettem, nagymamáimmal – gyermekkoromtól szívesen mentem. Családommal, barátaimmal a mai napig eljárunk Csíksomlyóra, Máriagyűdre, Alsószentivánra.

   2005-ben kórházban voltam, ott hallgattam a csíksomlyói búcsú közvetítését, abban Hajdó István gyergyói főesperes, székelylengyelfalvi plébános prédikációját, amely éppen a szégyenteljes népszavazás után hangzott el. Nagyon megragadtak a gondolatai. Egyetlen, nagyon megszívlelendő gondolatát szeretném idézni: „Csíksomlyói Édesanyánk abban is szeretne segíteni nektek, szülők, válasszátok az életet, a bölcsőt, utasítsuk vissza a nemzetpusztító, gyermekellenes világot, a koporsókat. Meneküljetek a bölcsőháborútól, mert megmaradásunk egyetlen záloga a gyermek.” A beszédet hallgatva határoztam el, hogy a következő évben elmegyek a csíksomlyói búcsúba. Ígéretemet megtartottam, azóta is megyek minden évben, és viszem a barátaimat is. Nagy ajándéknak tekintem, hogy személyesen is találkozhattam Hajdó Istvánnal, aki Székelylengyelfalván óriási szeretettel fogadott bennünket.

   Amikor az ember egy székely testvérével beszélget, megerősödik hitében, emberségében, magyarságában. Emlékszem, egyszer egy nénivel váltottam szót, aki az unokájával jött el a búcsúba. A gyermek csodásan menekült meg egy balesetből. Mikor megkérdeztem a nénit, hogy az unoka a felépülése óta jár-e templomba, csodálkozva azt válaszolta, hogy náluk mindenki jár. Náluk az Istennel való kapcsolat természetes.

   – Milyen terveik vannak?

   – A mindenkori feladatok határozzák meg a teendőinket. Terveink között szerepel, hogy szeretnénk a Templom utca 32. alatt található házat,amely az irgalmas nővérek iskolája volt, az egyházközség számára visszaszerezni. Ez az épület sok lehetőséget nyitna meg az egyházi szervezetek számára.

   A Mária-útba is szeretnénk bekerülni, imádkozóhelyet hoznánk létre a Kálvária dombon. Vízikikötő-bázisa is lehetne Dunaföldváron a Mária-útnak, ebben a cserkészek is szerepet kapnának. Ez azért is fontos, mert Mária példa és közbenjáró.

   A máltai szeretetszolgálat küldetése, hogy a fennálló űröket kitöltse. Mindig is meghatározó, hogy mikor és kivel találkozunk, és e találkozónak marad-e nyoma, lesz-e folytatása. Ha a jövőre nézve kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy nemzetünket hassa át a testvéri szeretet, adjon nekünk Isten bölcsességet és fényt, hogy meglássuk az élet értelmét, célját, hogy nemzetünkben megszűnjék a széthúzás és ezáltal a szegénység.

Haider Márta