JEL újság

Jézus Krisztus ortodox szemmel

Hilarion Alfejev metropolita immár magyar nyelven is megjelent könyve a Jézus Krisztus – Életút címet viseli. Nem szeretnék sem túl sokat, sem túl keveset mondani: rövid felszólalásommal inkább felkelteni, mint ellobbantani igyekszem kíváncsiságukat, amellyel a könyvre, ennek tárgyára, főszereplőjére, illetve bizonyos mértékig szerzőjére is tekintenek. 

Aki monográfiát szentel Jézus Krisztusnak, nyilvánvalóan éveket tölt pusztán a könyv megírásával, olyan éveket, amelyekben hitét és korábbi tanulmányok munkáját összegzi és veti papírra. Munkája közben pedig ő maga is alakul: elkerülhetetlen, hogy egy ilyen mű egyfajta belső találkozásból szülessen. A tudós is, de a hitvalló is objektivitásra törekszik, az egyik a részletekben, a másik a végtelen titok megvallásában. A kezünkben tartott könyv cirill betűs bibliográfiájában hat előző kötet szerepel szerzőnktől, mintegy írott formában is tanúsítva, hogy e könyv szellemi kalandja évek odaadásában született meg.

A könyv felépítése valamiképpen az evangéliumok rendszerét is tükrözi: az életutat követő fejezetekre tagolódik, s ezeken belül hosszabban időz egy-egy kérdésnél, evangéliumi epizódnál, Jézus példabeszédeinél, az Úr csodáinál, valamely teológiai jelentőségű eseménynél, a szenvedéstörténet és a feltámadás elbeszéléseinél. Az evangéliumok Jézusról alkotott képe mozaikszerű: a hit távlatában gyönyörű egységben látjuk, ha pedig közel lépünk hozzá, érdesnek, minden egyes elemét színesnek, ragyogónak és egyedinek érzékeljük. Az evangéliumoknak ehhez a rendjéhez igazodik Hilarion metropolita Jézusról közvetített képe is: a részletek felragyognak benne, egyik a másik után, hogy az egész tanúságtételben a Jézus Krisztus feltámadásába vetett hit igazsága mutatkozzék meg.

A mozaikoknak ehhez a sorozatához szeretném én is hozzátenni a magam három színes kockáját, három szempontot kiemelve, összefoglaló jelleggel, amelyek számomra a könyv lényeges, vagy legalábbis szembeötlő tulajdonságait fogalmazzák meg. Ez a három az újszövetségi szentírástudomány haszna, a tanúságtétel ereje, végül pedig, csupán röviden, az európai kultúra egysége és sajátos zamata. 

A könyv sokszorosan épít az újszövetségi szentírástudomány, illetve általánosabban, a mai szentírástudomány eredményeire. Első fejezete „az evangélium kezdete” címet viseli, s ebben tisztázza a kortörténeti forrásokkal, az evangéliumok történeti hitelességével, az elbeszélés sajátosságaival kapcsolatos nézeteit. A továbbiakban is így jár el: az egyes példabeszédek elemzése előtt bevezet a példabeszédekkel kapcsolatos tudományos diskurzus fontosabb eredményeibe, a csodaelbeszélések előtt megemlíti az ide vonatkozó kételyeket és fontosabb értelmezési módokat. A biblikus tudomány az utóbbi száz évben számos részletet tárt fel Galilea és Júdea történetéről, szokásaiból, amelyek segítenek pontosabban megérteni egy-egy jézusi mondás vagy elbeszélt epizód hátterét és értelmét. Az utóbbi két-három évtized pedig új módon, de visszatért a biblia ókortól fogva művelt értelmezési módjához, az Ó- és Újszövetség egységben látásához. Ezt egyszerűen „beteljesedésnek” is nevezzük, ma sokféle értelemben intertextualitásnak vagy kánoni olvasatnak is mondjuk.  A kortörténeti részletek és a Szentírás egészében való olvasat is újra meg újra gazdagon megjelenik Hilarion metropolita tudományosan megalapozott könyvében. A bibliai szöveg megőrzi elsőbbségét, gyakran hosszabb idézetek segítik a kevésbé tájékozott olvasót is, hogy ne kelljen mindig az Újszövetségben lapoznia. Valójában az elbeszélés, Jézus története az, ami a könyv egységét, vezérfonalát nyújtja. 

Ezzel némileg már el is jutottam a második ponthoz, a tanúságtétel erejéhez. A történeti és irodalomkritikai elemzések és rekonstrukciók értékét nem lebecsülve ma is ki szabad és ki kell jelenteni, hogy nincs más, „hitelesebb és hihetőbb Jézusunk”, mint az evangéliumok Jézusa. Az idők és korok szüksége szerint elképzelhető, hogy Jézus ilyen vagy olyan fontos tanítását, lényének ezt vagy azt a vonását emeljük ki, ám ezzel szemben maguk az evangéliumok őrzik a teljességnek azt a foglalatát, amely mással nem helyettesíthető. A kezünkben tartott mű ezzel a Jézussal, az evangéliumok Jézusával, a hit Krisztusával, az Emberfiával és egyben Isten Fiával akar megismertetni, olykor szembesíteni minket, a harmadik évezred keresztényeit. Ez a Jézus benne él a történelemben, itt, ebben a világban, de nem e világból való. Aki az evangéliumokon elmélkedik, bizonyos értelemben lelassít, meg-megáll a részleteknél, hogy mélyebben megértse, hogyan illik az adott részlet, az a bizonyos mozaikkocka a nagy egészbe. 
A tartalomjegyzéket átfutva tűnt fel, miért szerepel 5. fejezetként az „Isten báránya” című. Talán sajátos teológiai súlyt kap az engesztelésre, áldozati halálra utaló jánosi kijelentés? A szövegből mindjárt kiderül, hogy ez a kiemelt hitvallás János evangéliumának addig nem tárgyalt, teológiai súllyal is bíró részleteit foglalja össze. Míg a bevezetés inkább a szinoptikusokra, Mátéra, Márkra és Lukácsra alapoz, itt, a szenvedéstörténet előtt még egyszer Jánoshoz fordult a szerző. Szép példája ez annak, ahogy a négyalakú evangélium egysége szervezi a könyvet, illetve vezeti és elmélyíti Jézus alakjának teológiai bemutatását. 

A könyv mintha külön figyelmet fordítana a csodák elemzésének és tényének is. Mégpedig nemcsak Jézus életében, hanem – az utószó tanúsága szerint – egész a mai napig. A csodák léte és igazsága olyan hitről tesz tanúságot, amely egyfelől magát Jézust látja a legnagyobb, az igazi csodának, másfelől hiszi és feltételezi, hogy Isten ma is beavatkozik a történelem menetébe, nem hagyja magára a benne bízót: csodajelekkel siet a kétkedő, de igyekvő emberek elé.

Végezetül a harmadik mozaikkocka: a könyvet átjárja az európai kereszténység és európai kultúra sajátos zamata, mégpedig úgy, ahogy ezt a valaha nagyobb egységet mutató földrészt annak keleti oldaláról, Oroszországból érzékelik. A latin betűs irodalomjegyzékben a nagy nyugati országok közismert szerzőinek művei sorakoznak egymás mellett. De a szövegben hol itt, hol ott, a példák, kulturális megfeleltetések mégis újak. Az evangélium sugarában született európai kultúra nagy alkotásai közül kissé mások kerülnek terítékre, mint amit már úgyis ismerünk. Igen, mi itt, Közép-Európában is ismerjük Prokofjev zenéjét, olvastuk Bulgakov, Tolsztoj vagy Dosztojevszkij műveit. Mindez mégis természetesebben jelenik meg egy olyan könyvben, amelyet sajátos magyar kifejezéssel talán „nyugatosnak” mondanánk, s közben a gyökereinél mégis ott van ennek az egy európai keresztény kultúrának orosz kincse is.

Hilarion Alfejev: Jézus Krisztus. Életút. Fordította: Zimonyi-Kalinyina Irina. A Bizánci Forrás Magyar Orthodox Egyesület és a Kairosz Kiadó közös kiadványa.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Hol vagyunk otthon?

Az indiai származású Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetessel, a Pápai Magyar Művek volt igazgatójával beszélget magyarországi szolgálatáról Balázs Zsuzsa

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball-Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvétel nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!