Jézus Pesten szamaragolt

Ünnepeink egyre inkább elvilágiasodnak, lassan nem jelentenek mást, csak egy újabb apropót a minél nagyobb mértékű fogyasztásra. Ha azt szeretnénk, hogy az emberek az ünnepek eredeti üzenetéről elgondolkodjanak, és mások javára, illetve a maguk lelki épülésére tegyenek, akkor minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy eljuttassuk az emberekhez Jézus tanítását.
A templom, az iskola és a család belterjes vallásosságával nem elégedhetünk meg: a hagyományokat megőrizve, de korszerű formában és színvonalasan kell a legkülönbözőbb csatornákon megjelennünk az örömhírrel. Nekünk, keresztényeknek különösen össze kell fognunk ebben a munkában, a kihívás ugyanis óriási, csak közösen tudunk sikeresek lenni. A KÉSZ Budapest-belvárosi csoportja a Pest-budai Dalárda asztaltársaságával karöltve virágvasárnap előtt ezért szokatlan akcióra vállalkozott: húsvétra készülve magát Jézus Krisztust hozták el Pestre.

Céljuk az volt, hogy fölhívják a figyelmet arra, a húsvét nem egyenlő a csoki nyuszival és a festett tojással. Ezeknek az évszázados hagyományoknak az alapja ugyanis Jézus, akinek személye a mai napig mindenki számára példakép lehet. Aki követi tanítását, az maga is csodákra képes saját életében és környezetében. A kihívás nagy volt, hiszen sok ember Krisztus föltámadásáról semmit sem tud, esetleg nem is érdekli. Ezért a két szervezet tagjai úgy gondolták, egy meglepetés akció keretében tizenhárom férfi fog Jézusnak és az apostoloknak fölöltözve a város utcáin a járókelőkkel találkozni, majd Jézus szamárhátra ül a Ferenciek terén, hogy így vezesse az őt követőket. A szervezők bíztak abban, hogy ezzel a performansszal elérik a járókelők ingerküszöbét, biztosan fölfigyelnek rájuk és az általuk közvetíteni kívánt üzenetre.
Mintának azokat a középkori virágvasárnapi körmeneteket tekintették, amikor a pap Jézust megjelenítve szamárháton érkezett a hívek kíséretében a templomhoz. A fölvilágosodás korában e szokás ugyan eltűnt, a közelmúltban azonban a ferencesek Mátraverebély-Szentkúton újra fölélesztették. A belvárosi csoport és a Pest-budai Dalárda tagjai számára elsődleges jelentőségű volt, hogy a főváros szívében, ökumenikus jelleggel jelenítsék meg Jézus bevonulását. Mivel a mai emberek többsége egyre kevésbé érti a szimbólumok nyelvét, a szereplők korabeli öltözetbe bújtak.
A közreműködők elsősorban a Pestbudai Dalárda asztaltársaságából, illetve személyes ismerősi körből kerültek ki: lényeges volt, hogy megnyerő arcok, hiteles keresztény életet élő emberek öltsék magukra Jézus és az apostolok alakját. Az akció nélkülözhetetlen szereplője volt az a szamár, amin Jézus lovagolt, ezért a szervezés során a Fővárosi Közterülethasznosítási Társulás jóváhagyását is meg kellett szerezni. Ezenkívül a BKV is engedélyezte a felvételkészítést, Jézus és az apostolok útját ugyanis végigkísérték a sajtó munkatársai, amint metróval közelítették meg a villámcsődület helyszínét. A hatóság és a közlekedési vállalat képviselői segítőkészen, konstruktívan viszonyultak a kezdeményezéshez.
A váratlan esemény láthatóan meglepte az embereket az utcán: általában pozitívan és nyitottan fogadták Jézust és az apostolokat, különösen a gyerekek és a külföldiek örültek ennek a nem mindennapi látványosságnak. Az akció szereplői igyekeztek minél inkább kapcsolatba kerülni a járókelőkkel, Jézus nemcsak tanította a köréje sereglőket, de szívesen beszélgetett, fényképezkedett is a velük. Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, hogy akadtak kelletlen, elutasító arcok is: úgy tűnik, Jézus elfogadása még ilyen békés, közvetlen formában is problémát jelent egyeseknek.
A szervezők meggyőződése azonban, hogy nem ijedhetnek meg az esetleges negatív visszajelzésektől. Ha Jézus igaz követői akarunk lenni, akkor a kor kihívásaihoz igazodva, hagyományainkat és értékeinket megőrizve, igényesen kell tanítását közvetítenünk. Biztatjuk a KÉSZ valamennyi csoportját, hogy a fővárosi példát követve kreatív kezdeményezéseikkel álljanak országosan mindenhol a keresztény megújulás élére.
Kéthelyi Mátyás
a KÉSZ ügyvivője



