JEL újság

Rejtőzködő szentek - A rózsa neve
Rochlitz Ber­na­dett • 2020.09.04

Rejtőzködő szentek - A rózsa neve

Nem, nem Umberto Eco nagy sikerű, egy bencés kolostor falai közt játszódó művére vonatkozik a cím. Ezúttal valóban e gyönyörű, illatos virágok elnevezéséről van szó.
Succisa Virescit
Lányi Béla SVD • 2020.07.08

Succisa Virescit

„A megnyesett fa kizöldül” – így hangzik a híres mondás, amelyről a Jel olvasóinak nagy része tudja, hogy Lékai László bíboroshoz kötődik. Most, a koronavírus pusztítása után, amikor fizikailag templomba sem járhattunk, úgy érezzük, mintha a jó Isten ismét megnyesegetett volna minket.
Rejtőzködő szentek - Földre szállt szentek
Rochlitz Ber­na­dett • 2020.05.29

Rejtőzködő szentek - Földre szállt szentek

Földre szállt angyalok vannak, tudjuk. Ők azok, akikre hálatelt szívvel gondolunk, akiknek a segítségét első szóra megkapjuk, vagy akár kérni sem kell, ők már látják, mire van szükségünk. Mindannyian ismerünk közülük legalább egyet. Hát földre szállt szentekkel találkoztak-e már?
Kifürkészhetetlen?
Lányi Béla SVD • 2020.05.16

Kifürkészhetetlen?

„Korona előtt” és „korona után” – talán ez lesz az új időszámítás. Mintha a vírus, vagy amit róla gondolunk, alapvetően változtatta volna meg a világot. Megrendítette az eddigi életet alapvetően szabályozó elvekbe vetett bizalmat, különösen itt, a Fülöp-szigeteken, ahol a kormányzat vasszigorral kezeli a kijárási tilalmat.
Rejtőzködő szentek - Keresztény világháló
Rochlitz Ber­na­dett • 2020.04.14

Rejtőzködő szentek - Keresztény világháló

Robbanásszerűen megnőttek a vallási tartalmak a közösségi média segítségével: sokan a saját közösségük szentmiséjén vesznek részt a közvetítéseknek köszönhetően, vagy ahogy egyik vidéki rokonom megjegyezte: „minden héten más misére tudunk menni”.
Rejtőzködő szentek - Szentségeléseink
Rochlitz Ber­na­dett • 2020.03.12

Rejtőzködő szentek - Szentségeléseink

Furcsának tűnhet, ha türelmetlen, bosszankodó, indulatos megnyilvánulásainkban a szakralitást keressük, pedig ott van. Ha valaki gyalázkodik, átkozódik, szitkozódik, ne adj’ Isten káromkodik, azt mondjuk: szentségel.
Jobb félni, mint megijedni?
Lányi Béla SVD • 2020.03.05

Jobb félni, mint megijedni?

„Szájba áldozás nincs!” Hatalmas táblával áll egy idősebb úr az áldoztató pap mellett a manilai Espiritu Santo-templomban, a Fülöp-szigeteki főváros egyik legszebb és legnagyobb szentélyében. Sok konzervatív lelkületű hívő nézi megdöbbenve. De a plébános tényleg senkinek sem teszi a nyelvére a szentostyát.
Rejtőzködő szentek - Háromnyelvű gyógyszertár
Rochlitz Ber­na­dett • 2020.02.03

Rejtőzködő szentek - Háromnyelvű gyógyszertár

Sorsára hagyottságában is rendíthetetlen tanúként áll Pozsony legjelentősebb katolikus épületének, a koronázó templomnak a tőszomszédságában a Salvator gyógyszertár.
Jónak lenni jó
Lányi Béla SVD • 2020.01.12

Jónak lenni jó

Ilyen egyszerű: „jónak lenni jó”, és már jönnek is a milliók! Leegyszerűsítve így kommentálhatnánk a közmédia utóbbi kampányát a Peter Cerny Alapítvány javára, mely koraszülött gyermekek mentésével foglalkozik. Ez valóban jó hír, hiszen a magyar embereknek van idejük, pénzük, szívük megosztani anyagi javaikat olyanokkal, akik tényleg rászorulnak.
Szarvasi advent 1989

Szarvasi advent 1989

1989 decemberében írtam e sorokat. Megbukott a kommunista diktatúra Romániában, és ez nemcsak az Erdélyből származókat hozta lázba, hanem minden jóérzésű embert. A szarvasiakat is. Számos teherautó indult el azon nyomban értékes rakományával a román határ felé. Sajnálatos módon az egyik sofőr Aradról már csak koporsóban térhetett vissza a családjához.
A jövő szent pecsétje
Lányi Béla SVD • 2019.12.03.

A jövő szent pecsétje

„Hol van az ifjúság (…), mely minden ügyre a jövő szent pecsétjét üti?” – kérdez rá Babits Mihály Halálfiai című regényében arra a nimbuszra, mely az ifjúságot körülövezi. Sokaknak csak „nevelnivaló gyerekek” ők, de az idősebb nemzedékek nagyon is tudatában vannak, hogy ezek a fiatalok viszik majd tovább a társadalmat.
Aki magyar...
Lányi Béla SVD • 2019.10.20.

Aki magyar...

Mondják, hogy a magyar nyelvterület valójában túlmegy a történelmi Magyarország határain, és Bécstől a Csángóföldig tart. Ez nem magyar többséget jelent ezeken a területeken, hanem olyan honfitársainkat, akik magyar érzésűek és fizikailag sem érzik magukat távol a magyarság központi tömbjétől.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A szeretet művésze

Józsa Judit világhírű, korondi születésű kerámiaszobrász, művészettörténész alkotásai örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről szólnak. A Jelen idő podcast adásában beszélgetőtársa Balázs Zsuzsa.

Szolid volt-e a Kádár-rendszer?

A történészeknek mindig nagy dilemma, hol is húzzák meg egy-egy korszak határait, abban azonban ma már konszenzus alakult ki, hogy a hatvanas évek elején paradigmaváltáson ment keresztül a Kádár-rezsim.

Mi lesz velünk

A fejlődés lényege a jó növekedése,
a Teremtővel való egység keresése.
Az ember annál tökéletesebb,
minél sokfélébb világot egyesít.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!