Kapui Ágota versei

A hegyeim…

A hegyeim pompás fekete mének…
Szelek kantárján rugaszkodnak szélnek,
Sarkallja őket füttyös éjszaka.
A gyorsvonat most fényt villant a tájra.
Feltűrt gallérú bő ballonkabátban
a gondolat vacogva fut haza.

A hegyeim pompás fekete mének,
nekirohannak nyerítve az éjnek,
patájuk zúzza félelmem jegét.
Ablaknyi fényben lábujjhegyen állva,
gyermekkorom dalait dudorászva
végigsimítnám táltosom fejét…




Feltámadás

Egyszer majd mindannyian hazamegyünk:
lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,
csontjainkról  az idegen göröngyöt,
szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,
csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát.
Porunk felszáll  és Kelet felé lebeg,
odvas szívünkben felsajog a honvágy,
és sárral betömött fülünkbe belemar
trombita-élesen
egy új feltámadás.




Valaki a múltból

A kurta szóból én sajnos nem értek,
annak adok, ki tiszta kézzel kért.
A parancs arcul csap nyitott tenyérrel,
s én törölgetem arcomról a vért.

A zsarnok ujj, ha ajtómon kopogtat,
és csizma döng az ázott küszöbön,
itt be ne lépj, és rohanj utca hosszat ‒
zuhanó árny az omló rögökön.

A kurta szavak mindig utolérnek ‒
a mozdulat is félreérhető.
A kiáltástól meghőköl a lélek,
és menekül a múlttól a jövő.

Ha kapumon a jó szándék kopogtat
és bebocsátást esdekel a szó,
mint komondor, ha simogatást lophat:
a kéz melege szelíd takaró.
 

Csendes fohász újév hajnalán

Az óév száll, mint kéményből a füst
magára ölti veszteségünk súlyát,
elveszettnek hitt lelkeket emel
egek magasába,
őket ülteti terített asztalához
a  Gondviselés.
Zsolozsmát mormol ajkunkon az újév,
felemelt szívek, lehajtott fejek ‒
ünneplő gyolcsba burkolt sovány testek
összezárt tenyérrel
panaszkodnak a Teremtőnek
a rosszról
és síró ajakkal követelik a jót
egy új, szűk esztendő
ködös hajnalán.
Harang kondul, kutyák csaholnak az utcán,
fehér falak közt suttog a fohász.
Azokért szól, akik itt maradtak,
s remélnek még idén is szép tavaszt,
zengő vetést,
arany kalászba hajló aratást,
gyümölcstől roskadó őszi ágakat,
szerelmükből felsíró gyermeket,
égi oltalmat,
s egy madárfészeknyi helyet
a béke földjén…
Isten tenyerén.

Kapui Ágota költészetét itt mutatjuk be