Kékkő romjain - végvári ének

Sziklatalpra állíts engem
Istenem én Istenem
Bizonytalan minden léptem
Fordulj felém szívesen

Nem a szerencse lovagja
akit perzsel félelem
kardtalan szegény legény az
kit nem födöz védelem

Ellentmond a világ hangja
Megtört igazságok rabja
sok-sok jószándékú itt

Nem ismeri merre tartson
megfeszített felhőarcon
tükröződnek napjai

Lenn a völgyek árnysötétjén
hegyek metsző égi kékjén
játszódnak az életek

Ide-oda "nem tudom mi"
hányódásán ki mondja ki
hol a biztos védhelyem

Egyetlen szód így találjon
kétségbe’sett némaságon
madárhangon intonáljon
bátorító éneket

2017  nyarán

Trachit-Betlehem
 .... egy kiállítás emlékére

Csend-kövület pagonyában
megalvón a milliókban
vár a kert mi elveszett
mégis zöld az ébredettnek
vezeklő szelíd ölén

Kertbe plántált árvaságunk
fosztó-magány közös házunk
romkeretbe öltözötten
tekint ránk a végtelenben

Ott ahol folyók derengnek
szűrt a holdfény mint a kávé
melyre terül fehér habként
az az álom múlt-szegényen

Asztal körül ezüst-reggel
ülnek sorban dal-derűsen
Láthatatlan szép sereglet
mezőn háló senyvedettnek
beszélik meg dolgait

Megáll mögöttük az angyal
kaput nyit a mindig nappal
bezárt teraszok fölött

Lélek lépked trachit kockán
Elveszettnek vélt porondján
csillag játszik tarka tűzzel
szemezget a karcsú fűzzel
Míg a szemhatár mögötte
eggyé forrott tér a térrel

Bölcső ring az égi ölben

Csend-kövület magányából
tilinkó szól: kicsi pásztor

2018 január

In memoriam Vasadi Péter

költő volt nehéz elvonult poéta
lemondva magáról csak ígyen szolgálta
örömét mivé vált égi teherbírás
nem fogyott tollából az egyetlen írás

Confessio
Feleségemnek

Gyötrő cipelni önmagam
Agyon roskaszt a lelkem
Múlt-gödrök és gerendák
melyekre nem figyeltem

Lefoglalt önző életem
kapdosó siker-rongya
Mulandó vágyak kobold-hada
a szívemet zsarolja

Mindig belül zajló valóság ‒
kívül a látszat mást mutat
Évtizedek meggyűrt arcán
látomás és indulat
keresztezi a cél irányát
látszaton a mély barázdát

Van akit félt a jobbik részem
‒ hitvesi szívet simogat ‒
kinyíló ablakán a múltnak
kert szögletén a dalnak
remény strófáját őrizem

Így adj nyugalmat a csendben
hozzám lehajló Szeretet
Ne nézzek múltbeli magamra
zúduló árnyék képeket

Derítsd fel szolgád testi útján
azt a megőrző csarnokot
melyből hit és fényszövényben
irgalmad nyit est-lakot

Tóth Sándor

2018-05-29