Készülődés a menyegzőre

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Mária és József bemutatták Jézust a templomban, és a Világ Világosságát vitték az emberek közé. A liturgia alatt megszentelt gyertya Krisztus fényét jelképezi: azt a világosságot, amely utat mutat a mindennapokban, reményt ad, s csendesen, mégis erőteljesen jelen van életünkben. Ez a fény annak a valóságnak kicsinyített ikonja, Aki felé életünk lépésről lépésre tart.

Ez az ünnep – amely egyben a szerzetesek világnapja is – különösen alkalmas arra, hogy a szerzetesi hivatás misztériumára tekintsünk. A világ nagyon különbözően vélekedik a szerzetességről (és ezt még egyházon vagy családon belül is megtapasztalhatjuk), ám a legtöbb emberben mégis jelen van valamiféle tisztelet és kíváncsiság. Sokan úgy látják a szerzeteseket, mint a mai világ zajában is békét és csendet hordozó embereket, akik életükkel egy mélyebb valóságra mutatnak rá. A szerzetesi élet egyszerűsége és radikalitása sokakban vonzódást ébreszt, másokban kérdéseket vagy kételyeket szül, főként azokban, akik a lemondást vagy a fogadalmakat nehezen értik. A szerzetesség a társadalomban egyszerre jel, kihívás és megerősítés: emlékeztet arra, hogy az élet lényegét nem a teljesítmény, hanem a szeretet és az Istenhez tartozás adja.

Mielőtt beléptem a szerzetesi életbe, sokan kérdezték tőlem: „Gondoltál már arra, hogy szerzetes nővér legyél?” A válaszom mindig ez volt: „Köszönöm, szép hivatás, de nem nekem!” Megvoltak a saját terveim: férjhez menni fényes esküvővel, gyönyörű ruhában, majd gyerekeket szülni, és nagy családot nevelni a férjemmel.

Azt akkor még nem értettem, hogy mindannyian a házasságra lettünk teremtve – a végső, legszebb, legörömtelibb esküvőre: az Úrral való egyesülésre. A vágy, hogy megházasodjunk, hogy szeressünk és szeretve legyünk, hogy családot alapítsunk, nemes és természetes vágy, amely (majdnem) mindenkiben megvan. Így alkotott minket Isten. Minden pap és szerzetes ugyanilyen vágyakat hordoz, mert ezek tükrözik azt a szeretetet, amelyből – és Akiből – teremtettünk: a Szentháromság szeretetét. Legmélyebb beteljesülésünk akkor jön el, amikor megtaláljuk helyünket ebben az isteni szeretetáramlásban.

Sokan kérdezik, mi is a szerzetesi hivatás... Egy természetfeletti meghívás Istentől, aki arra hív, hogy Istenből és Istenért éljünk, és az ő szeretetével szeressük azokat, akiket az életünkbe helyez. Az ő ajándékaira és a Szentlélek erejére támaszkodunk, mert nélküle ez nem lenne lehetséges. Erre a hívásra önajándékozó szeretettel válaszolunk: ideiglenes vágyakat adunk oda az örökkévalóért. Lemondunk a testi intimitásról azért, hogy mélyebb, lelki intimitásba lépjünk azzal, aki egyedül képes betölteni a szívünket.

A házasságban két élet szeretetszövetségben eggyé válik. A mennyben örökre egyesülünk Krisztussal, a Vőlegénnyel, olyan kötelékben, amely minden földi örömöt felülmúl. Már itt, a földön is a legmélyebb vágyunk szeretni és szeretve lenni – és ez csak Istenben teljesül be igazán; másokat is csak benne tudunk tökéletesen szeretni. Az égi menyegző nem csupán bőségről és örömről szól, hanem leginkább a hovatartozásról. Erre az egyesülésre, erre az örök ünnepre teremtettünk, ahol Isten minden könnyet letöröl a szemünkről, és ahol a szeretet soha nem ér véget.

Ha most megkérdezné valaki, mit jelent a szerzetesi élet – húsz év tapasztalattal –, ezt mondanám: előkészület a nagybetűs Menyegzőre. Menyegzői ruhánkat pedig az önfeledt szeretet és nagylelkűség tetteiből, a kisebb és nagyobb áldozatokból, a kitartásból és a mindennapi „igenekből” varrjuk össze – a jó időkben, a nehézségekben és a kihívásokban nekünk ajándékozott kegyelemből. Bár mindenki ugyanarra a szeretetközösségre tart, az odavezető utak különbözőek. A házasság és a szerzetesi élet nem egymással versengő, hanem egymást kiegészítő formái ennek a végső készületnek. Mindkettő Isten ajándéka, és mindkettő sajátos lelkiséggel formálja azt, aki ezt a meghívást elfogadja.

A házasság szentségében átadott gyertyaláng – amely sok templomban valóban jelen van az esküvői liturgiában – arra emlékeztet, hogy a házastársak egymás számára Isten fényét hordozzák. Úgy készülnek a mennyei menyegző fényáradatára, hogy mindennapi szeretetükből egyre tisztábban ragyogjon ki az a világosság, amely „a sötétségben világít, és a sötétség nem fogadta be” (Jn 1,5).

A szerzetes ezzel szemben úgy válik a világosság jelévé, hogy egész életét Krisztus fényének teszi átjárhatóvá. Fogadalmai olyanok, mint a gyertyaszenteléskor megáldott viasz: egyszerűek, tiszták, csendesek – és éppen ezért képesek fényt hordozni. A tisztaság, szegénység és engedelmesség pedig olyan lehetőséget teremt, ahol Isten fénye kevesebb akadállyal tud behatolni a szív legmélyéig. A szerzetes így lesz „prófétai jel”: már most úgy él, mintha az örök világosság fényében járna, elővételezve azt a valóságot, amelyben mindannyian részesülni szeretnénk.

Végső soron tehát a házas ember és a szerzetes ugyanarra az örök szeretetkapcsolatra készül. Az egyik a másik ember iránti odaadásban tanulja Isten szeretetét; a másik már most megpróbál teljesen Istenre hagyatkozni. A két út különböző, de ugyanahhoz a beteljesedéshez vezet – ahhoz a mennyei menyegzőhöz, ahol minden szeretet forrása és célja egyesül.

A földi élet csupán egy vízcsepp az örökkévalóság óceánjához képest. Mostani utunk a menyegzői lakomára való készület: hitben járni; Isten személyébe és ígéretébe vetni a reményt, nem a körülményekbe; és szabad akaratunkkal a szeretetet és a megbocsátást választani.

Aki nem adja fel, az győzni fog! Ez az élet egyszerű szabálya –

de csak akkor lehetséges, ha mély egységben élünk Istennel, tudva, kik vagyunk őbenne, és hagyva, hogy hivatásunk és küldetésünk ebből az egységből fakadjon.

És ami még szebb: mindannyian, akik hűséggel és önajándékozó szeretettel futjuk végig a pályát – bármilyen hivatásra legyünk is meghívva –, együtt fogunk ünnepelni és örökké örvendezni a Vőlegény jelenlétében, aki megígérte: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).

A szerző a Jézus Szíve Nővérek Társaságának tagja