JEL újság

Kevés is elég

Simon István2023.12.22

A megelégedett embernek kevés is elég ahhoz, hogy megelégedjék, az elégedetlennek a sok is kevés. Ékes magyar nyelvünk tanúsága szerint mindkét attitűdben benne van az elég szócska, csak nem ugyanabban az értelemben. Az elégedett ember életének tenorja, alaphangja az, hogy elég, a másiké az, hogy nem elég. 

Aki elégedett a sorsával és önmagával, annak sokkal könnyebb kimondani bármire is, hogy elég, mint annak, aki elégedetlen. Pedig az elégnél a több is kevesebb lehet, példa erre advent és a karácsony ünnepe. Életünk fényes időszakáról van szó, amikor mindent megteszünk azért, hogy amiből eddig kevés volt hirtelen sok legyen. Fényfüzérekkel ékesítjük a házunkat, az otthonunkat, a karácsonyfánkat, díszbe öltöztetjük a szívünket. Ilyenkor megfeledkezünk „a kevesebb több lenne, ha elég lenne” igazságáról, és mindenből sokat akarunk. Sokat akarunk ünnepi étkekből, ajándékokból, találkozásokból, karácsonyi áhítatból és a végén ez a sok kevésnek bizonyul. A végére nagyon elfáradunk és elégedettség helyett inkább hiányérzetünk lesz, mert amire vágytunk, az nem lett a mienk. 

Nekünk, embereknek a sok is kevés, míg az Istennek a kevés is elég. Karácsony éjszakáján elég volt neki egy egyszerű jegyespár, József és Mária, egy rongyos istállócska és egy parányi, kicsi gyermekecske, hogy eljöjjön közénk, és megmutassa nekünk Jézus Krisztusban az igazi arcát, az emberarcú Istent és az istenarcú Embert. Ezzel azt üzente, nem az a fontos, hogy a kevésből sok legyen, hanem az, hogy elég legyen nekünk a kevés is, mert igazából nem a mennyiség, hanem a minőség számít. 
„Aki sokat markol, keveset fog” – mi mégis sokat markolunk, legalábbis többet, mint kellene, mert elfelejtjük, hogy az egyetlennél a több is kevesebb. Bizonyság erre advent és karácsony, amikor mindent megteszünk azért, hogy méltóképpen ünnepelhessük a betlehemi gyermek születését, az igaz szeretet megtestesülését. A készülődés, a nagytakarítás, az ajándékozás és a sütés-főzés minden erőnket elveszi. Mire elérkezik az ünnep, holtfáradtan roskadunk a jászol elé, és a pokolba kívánjuk az eddig várva várt vendégsereget. Sokat markolunk és keveset fogunk, mert megfeledkeztünk arról, hogy egy maroknyi szeretet többet ér mindennél. Olyanok vagyunk, mint a szorgoskodó Márta, aki igyekezett mindenről gondoskodni, pedig Jézus szerint leginkább csak egy dologra lenne szükségünk: kapcsolatra, jó kapcsolatokra. 

Mária és Márta története két testvérről szól, akik vendégül látják Jézust az otthonukban. Márta a tettre kész aktivitás, a tenni akarás, míg Mária inkább a lenni, a nyugalom, a nyitottság, a kapcsolatteremtés megtestesítője. Miközben vendégül látják Jézust, egyikük szünet nélkül fáradozik, tesz-vesz, másikuk azonban a Krisztussal való kapcsolatot keresi, Márta igyekezete dicséretes, mégis Mária az, aki a jobbik részt választotta, amit nem vehetnek el tőle soha. Keveset markolt, de sokat fogott, Jézussal kereste a kapcsolatot, miközben az Istennel találkozott. Egy maroknyi szeretetet adott és kapott, amely nem kevés és nem sok, hanem elég, mindenre elegendő. 

Otthont teremt, befogad és oltalmat ad, tehát spirituális teret teremt a felek számára, ahol meghitt körülmények között találkozhatnak. Egy igazi kapcsolat nem szólhat másról, mint e háromról, hisz mindnyájunknak erre van szükségünk, mert kapcsolatban lenni azt jelenti, hogy többé nem a mindenség hajléktalanjaként tengetjük az életünket, hanem otthon érezzük magunkat valahol ebben a világban. A kapocs pedig, amelyre minden igazi emberi kapcsolat épül, maga a szeretet, amit kapaszkodási ösztönnek is nevezhetnénk. Egy magyar tudós (Hermann Imre) fedezte föl, ha a csecsemő parányi ökléhez érintjük az ujjunkat, legyen bármilyen kicsiny is a gyermek, azonnal belekapaszkodik abba. Részéről ez a bizalom és a kapcsolatkeresés jele, de nevezhetjük maroknyi szeretetnek is. 

 

A kis Jézus is megmarkolhatta Máriának, az édesanyjának az ujját, általa az Isten kapaszkodott az emberbe, hogy az ember is belekapaszkodhasson az Istenbe.

 

Minden kapcsolat alfája és ómegája ez a maroknyi isteni szeretet lehet. Michelangelo híres freskóján (Az ember teremtése) is valami hasonló történik, amikor a Teremtő az ujjával megérinti Ádámot, vagyis kapcsolatot teremt vele. Ebben ugyancsak benne van az a maroknyi szeretet, amely nélkül sem élni, sem meghalni nem lehet, de nem is érdemes. 

Jézus is megérintette a betegeket, akiket mások messze elkerültek, rájuk tette a kezét és meggyógyította őket. Egy régóta beteg asszony is megérintette őt titokban, ezt mondván: „Ha csak a ruhája szélét érinthetem is meg, meggyógyulok.” A szeretet legkisebb egysége az érintés, és egy parányi vagy maroknyi szeretet is elég lehet a gyógyuláshoz annak, aki mélység és magasság között vergődve a kapcsolatát az égiekkel és a földiekkel is elveszítette, vagyis „elefántcsonttorony” magányra ítéltetett. 
Maroknyi szeretet lehet egy darab kenyér, néhány korty víz, egy rövid látogatás, egy ruhadarab, amit másoknak adunk, vagy másoktól kapunk. Az ítélet idején óriási becsülete lesz az ilyen aprónak tűnő gesztusoknak, melyeket a szegényekkel, a Jézus szerinti kicsinyekkel tettünk, mert általuk Krisztussal tettük, aki mindenkor egy volt és egy lesz velük, velünk. „Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, fogoly voltam és meglátogattatok, fáztam és ruhát adtatok rám.” Jézus e szavakkal ismeri el minden látszólag jelentéktelen gesztusunk értékességét, a maroknyi szeretet kibeszélhetetlen csodáját, üdvösséges erejét. Ezzel a lustaság párnáját is kiveszi a fejünk alól, hisz nem mondhatjuk többé, hogy adnánk szívesen, de nincs miből, mert egy mosoly, egy jó szó, egy simogatás, egy maroknyi szeretet mindenkinek van a tarsolyában. 

Az elmúlt napokban az Élelmiszer Bank és egy bevásárlólánc jóvoltából élelmiszert gyűjthettünk a szegényeknek. Szorongva álltunk a nagy és üres kosarak előtt gondolva, hogy alig lesznek olyanok, akik beletesznek majd valamit. Azon a délutánon több mint háromszáz kiló élelmiszert gyűjtöttünk a munkatársakkal, köztük a feleségemmel és Márk fiammal. A vásárlók, kicsinyek és nagyok csak jöttek, hozták a lisztet, cukrot, olajat, tésztát, édességet, ami éppen eszükbe jutott. Nem győztük megköszönni az adományokat, azt a sok-sok maroknyi szeretetet, ami a kezükben volt. Mert a liszt, a cukor, az olaj és az összes többi színes ajándék mintegy varázsütésre ragyogni kezdett, mint a betlehemi csillag, hogy jelezze, itt és most megtestesült a szeretet. Mindez nagyon megható és elgondolkodtató volt számomra. Ha ennyi jóság van az emberekben, akkor miért olyan rossz ez a világ. Vagy nem is olyan rossz talán? 

A végső időről mondja Jézus, hogy „a szeretet sokakban meghidegül”, ez bizonyára igaz, de az is igaz, hogy „a szeretet soha el nem múlik”.

 

Egy maroknyi szeretet mindig marad nekünk, amivel gazdálkodhatunk, amit továbbadhatunk.

 

Végül is három nap alatt több mint ezer kiló élelmiszert sikerült összegyűjteni. Az advent és a karácsony azt üzeni, hogy nem kell sokat markoljunk ahhoz, hogy emberebb emberek lehessünk, hogy teljesebb életet élhessünk. Elég, ha keveset markolunk, mint az Isten, aki parányi gyermekként jött el erre a világra, mert bizonyos volt abban, hogy elég az ember számára egy maroknyi szeretet is ahhoz, hogy oltalmába vegye a megszületendő Kisdedet, a betlehemi Gyermeket. Így lesz a kevés is elég számunkra, így leszünk megelégedett emberek ezen a karácsonyon és életünk minden napján.

A szerző református lelkész

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bástyák vagy világítótornyok?

A szerzetesi iskola fő vonzereje továbbra is a közösség: az életüket Istennek átadó és a tanítványok iránt odaadó szerzetesek jelenléte.

Apostollá válni a Lélek útján

Pünkösd alkalmából újabb epizódokkal jelentkezik a KÉSZ Hitből pajzsot-videósorozata. Ezúttal Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgettünk.

A Szentlélek közkincs

Az első pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek közkincs. Nem titok. Nem bennfentesek előjoga. Kérni kell, és kapni fogod, mert ez megváltásodhoz, örök életedhez tartozik.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!