Kézdiszentlélek enyhén kanyarodó temploma

Bizony, igencsak szembetűnő, hogy ha a Perkő oldalában a négyezer, színmagyar lakosú település felett épült erődtemplom ajtajában megállunk, azt látjuk, hogy a szentély, a főoltár bizony nem vonalban van. Hanem a templomhajó kicsit jobbra kanyarodik.

Csak mondom, hogy a „Szentföldön” járunk, mert a hajdani Kézdi-szék északi részén (Szentlélek, Szentkereszt, Bélafalva, Esztelnek, Csomortány és Lemhény) valahogy nem nyert teret az 1500-as évek közepén megjelenő reformáció, és azok az atyafiak, akik délebbre az új hitre tértek, el is nevezték Szentföldnek ezt a katolikus hitét makacsul megtartó vidéket. Ennek délnyugati végpontja lett Kézdiszentlélek, már a Kászon-pataknak a Kászonokból induló, igencsak tetszetős völgyében fekszik, míg magát a Szentföldet inkább a Bodoki-hegység, a Berecki-hegység és a Feketeügy középső folyása határolja.

Kézdiszentlélek enyhén jobbra kanyarodó templomának is 13. századi, román előzményei vannak, megtaláljuk abban az 1331–32-re datált pápai tizedjegyzékben is, ami a korabeli Erdély legjobb statisztikáját adja. Magát a települést egy 1251-es oklevélben Zenth Lelewkh néven írták le először, a századok folyamán a torjai Aporok birtokolták földjeit, akikhez később a Mikes família is csatlakozott ebben. A falu túlélte a történelem viharait, a tatárok 1241-es pusztítását, a fejedelmi és a kuruc idők háborúit. A legnagyobb pusztítást az 1718-as, rettenetes pestisjárvány hozta Kézdiszentlélekre, amiről egy közvetlenül utána állított karcsú mészkő emlékkereszt is tanúskodik.

Aztán 1848–49-ben, talán éppen Tuzson János őrnagynak a közeli Ojtozi-szorost, majd a Nyerges-tetőt védő seregében tizennégy hős halt meg a magyar szabadságért, de ott van az erődtemplom alatt a nagy háború és a második világégés szentléleki hőseinek különleges kialakítású, kőtömbökből összeállított emlékkeresztje is. A környéken a 19. és 20. század fordulóján több helyen is dolgozó, a Szeben megyei Polyánból induló Laub testvérek által összeállított emlékmű talapzatán, jobb oldalon látható, karmai között kardot tartó sassal díszített faragott követ a visszatérés, a II. bécsi döntés emlékének (1940. szeptember 13.) állították.

Ottjártunkkor aztán éppen az egyik saroktoronyban tartandó hittanórára gyülekezett össze a falu apraja, de még mielőtt ez megkezdődött volna, nekünk is kinyitották a templomot. Gótikus átépítését az 1400-as évek elejére datálják a hozzáértők (a hajó délnyugati sarkán lévő 1401-es évszám nem biztos, hogy irányadó), hogy aztán még a század második felében tovább alakítsák azt. Talán ekkor kapta azt az enyhe jobbos kanyart a többnyire galamb képében ábrázolt, harmadik isteni személy tiszteletére emelt istenháza. Ahová aztán 1685-ben, Buda visszafoglalása előtt egy esztendővel fából faragott, barokk főoltár is került. Hogy aztán a 18. században az egész templombelső barokk ruhába bújjon, és úgy is maradjon a mai napig. A megmaradt gótikus elemek közé az ajtó- és ablakkeretek mellett csak a szentségtartó kialakítását sorolhatjuk.

Az utolsó átépítés az 1980-as években zajlott, a szentély két oldalára került egy-egy bővítés. A 28 méter magas, impozáns torony az 1770-es évek eredménye, az épületet körülölelő, szabálytalan sokszög alakú várfal és rajta lévő négy, kerek torony építését a 17. század végére teszik. Közülük a téglalap alapú kaputorony mellett álló tartalmazza az egyházközség történetéről szóló kiállítást is. Amit érdemes is megtekintenie a maradék magyarországi utazónak. Mint ahogyan ne menjünk tovább Kézdiszentlélekről anélkül, hogy legalább kívülről meg ne néznénk a Könczy-Páll udvarházat, amelynek az oromfalán az 1608-as építési dátum olvasható.

Az épületnek volt egy 1829-es átépítése, no és sok toldozgatása-foltozgatása is. De ezek a lényeget nem nagyon változtatták meg: egy igazi, 17. századi, erdélyi kúria, avagy udvarház áll előttünk. Amiben még a Páll família leszármazottjai laknak, és küzdenek az idővel és a beázásokkal, reménytelenül.