Kísértés vagy próbatétel?

Az emberiség történelmét a kezdetektől fogva  végigkíséri a bűn. Nagyböjt első vasárnapjának igeliturgiájában (Ter 2,7– 9; 3,1–7), a Teremtés könyvét olvasva, a bűnbeesés eseményét elevenítjük fel, amiben nemcsak a közös emberi gyarlóságunkra ismerünk rá, hanem szinte az emberiség egész történelmét, az ember erkölcsi rossz döntéseinek esszenciáját ismerhetjük fel az első emberpár engedetlenségében.

   Erre még ráerősít az evangélium (Mt 4,1–11), amiben Jézus háromszori megkísértésében a minden embert érő kísértések alapeseteit tárja elénk az egyház. Nemcsak az emberiség történelmét kíséri végig a kísértés és a bűn, hanem minden egyes ember személyes életében is a jó és a rossz küzdelme nyilvánul meg. Ebben a szent időben, készülve a húsvéti kegyelmek és örömhír befogadására jó, ha megerősítjük magunkat a kísértésekkel szemben. Ehhez érdemes végiggondolni, hogy miből adódnak ezek a nehézségeink.

Rembrandt: Krisztus megkisértése

   A bűnt és a bűnbeesést a kísértés előzi meg, ami a Sátán és angyalai, a gonosz lelkek munkájának eredménye. A kísértő maga a Sátán, aki kezdettől fogva gonosz és hazug, és azon munkálkodik, hogy az embert, Isten képmását a hatalmába kerítse, tönkre tegye, elpusztítsa. A Sátán és angyalai – ellentétben velünk – pusztán szellemi lények, nem megosztottak, sem lényükben, sem döntésükben. Angyalok, teremtmények, akik hozzánk hasonló szabad akaratukkal élve, megismerve Istent, dönthettek mellette vagy ellene. Döntésük azonban egyszeri és végleges, ellentétben velünk, akik halandó testben élünk, de halhatatlan lelkek vagyunk, megosztottak és időben meghatározottak, döntéseink egy folyamat részei, amíg elérkezünk testi életünk végén a végső döntéshez.

   Az, hogy a Sátán és angyalai az ember és az Emberfia iránti irigységből fakadóan gőgjükben felfuvalkodva szembe helyezkedtek a Teremtővel azért, mert ők nem olyanok, mint az Isten, azt jelenti, hogy tőle teljesen elfordulva hadat üzentek Teremtőjüknek. A harc tehát megkezdődött egykor, és mivel a mennyből kitaszított, bukott angyalok döntése végleges, arra biztosan számíthatunk, hogy amíg tart ez a világ, nem fognak felhagyni az Isten elleni harccal, melynek terepe a mi világunk, és mi emberek vagyunk ennek a folyamatos támadásnak a célpontjai. A gonosz lelkek az embereken keresztül állnak bosszút Istenen, tehát jobb, ha felkészülünk erre a lelki harcra mi is, mert ha nem tesszük, úgy járunk, mint az első emberpár, és úgy járunk, ahogy már sokszor jártunk életünkben, hogy bizony mi magunk is bűnbe estünk.

   Bizony sokszor és sokat vétkeztünk, éppen ezért, hogy elkerüljük a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat, tekintsük át, hogy milyen lehetőségeink vannak a gonosz lélek támadása ellen felvenni a harcot. Mert bizony harcról és küzdelemről van szó, a szeretet harcáról a gonoszág ellen, bennünk magunkban éppúgy, mint a világban, a történelemben. Annak ellenére, hogy sokat nem tudunk a bűn misztériumáról, mert ahogy Jézus mondta, nem vagyunk hozzá elég erősek, de a Szentlélek megvilágosít minket annyira, hogy megismerjük, befogadjuk az Igazságot és a szeretet útján tudjunk maradni. Sokat tehát nem tudunk, de azért éppen eleget ahhoz, hogy  ellent tudjunk állni a kísértőnek.

   A gonosz lélek pontosan azzal próbálkozott Évánál, ami őt bukásba vitte: „olyanok lesztek, mint Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat” (Ter 3,5). Vagyis mi magunk dönthetjük el, hogy mi a jó és mi a rossz, tehát istenként egyeduralomra törhetünk. A Sátán Istentől független és korlátlan szabadságot kínál. Ne áltassuk magunkat, ő a legjobb marketinges, mindenkinek személyre szabott ajánlatot tesz. Jól tudja, sőt jobban ismeri a mi gyengéinket, a kígyó jóval ravaszabb nálunk,  úgyhogy,  ha elkezdünk vele párbeszédbe elegyedni, vitatkozni, alkudozni, akkor bizony elbukunk, mint Éva. A Sátán ugyanis, miután felvillantott egy számunkra vonzó, elérhetőnek tűnő, jól hangzó illúziót (pl. hatalom, gazdagság, testi szépség), mellé teszi a test ösztönvágyait is – „az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű” (Ter 3,6) –, majd a párbeszéd során bizalmatlanságot ébreszt bennünk a Teremtőnk iránt, akiben alapjában véve bíztunk: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5). Az eredendően ártatlan, gyermeki lelkületünket gyanakvóvá, bizalmatlanná teszi Istennel szemben, amikor őt, hatalmát féltő, a teremtményére irigynek, hatalmaskodónak állítja be. Mindezekkel készen is áll a csapda Évának és nekünk, minden idők emberének. Végre a magunk urai lehetünk, saját sorsunkkal rendelkezhetünk, nem fogunk meghalni, korlátlan szabadságunk lesz. És bizony az esendő ember bedől ezeknek a hazugságoknak, ki sem kellett űzni a paradicsomból, magától szakítja meg a kapcsolatot a Teremtővel.

   Így szűnt meg a harmonikus függő viszony, és így szűnik meg azóta is minden alkalommal, amikor a kísértő fogást talál rajtunk. És menthetetlenül elvesznénk, ha a szeretet, aki ennek ellenére nem szakítja meg a kapcsolatot velünk, nem nyúlna utánunk, amikor a halál ösvényeire térünk. (A folytatásban arról lesz szó, milyen lehetőségeink vannak ebben a küzdelemben.)

Csorba Gábor
a KÉSZ társelnöke

A cikk második része itt olvasható