Kiss Irén versei

Magyar graffitik

Emberszem nem látja a művészeket,
akik éjszaka szellem-ujjaikkal
pingálnak kerítésekre, tűzfalakra.
Minden ákombákomjuk tökéletes névjegy:
elmondja a szellem  eredetét, rangját,
balsorsát, helyét a pokolban.
Minden firkálmányuk remény,
hogy mielőtt a szorgos átmázolók
eltüntetnék lázas sürgönyüket,
arra sétál a Föld angyala,
névjegyüket kisilabizálja, a poklokra
alászáll, s tarthatatlan helyzetükből
kimenti őket.

Bauer Sándor emlékezete

Mélyből kiáltok hazámért:
hangom nem ér föl, de
felér a fény.

Mélyből kiáltok hazámért:
kurta az égés, hamar
véget ér.

Mélyből kiáltok hazámért:
marnak a lángok, hideg
az ideg.

Mélyből kiáltok hazámért:
borzongató gyönyörben
lángot viszek.

Mélyből kiáltok hazámért:
a halál páncélos
hadistennő.

Mélyből kiáltok hazámért:
fémes keblébe
beolvaszt ő.

Mélyből kiáltok hazámért:
érintése lágy, forró
a szíve.

Mélyből kiáltok hazámért:
tömjén illatú  kebledbe
fogadjál be!

Virág sínek közt

Isten könnyelmű mosolyából
szakadtak ki ezek a virágmagok,
s rossz helyre estek: pályaudvarra,
sínpár kizsarolt talajára.
Még így is meggyökeresedtek:
korom trágyázta, kátrány áztatta
élő bokorrá lettek.
A salakban elnyomottan virít
perzselő pirosuk, kíváncsi sárgájuk,
csípős lilájuk, vágyódó kékjük.
Eltévedt utas-tekintet
ritkán  pásztázza őket,
de eljön a Szép Csavargónő,
ki a vágányok közt megpihenvén
betakarja velük sajgó bokáit.

A végzet dala

Magam is áttetszővé váltam kristály-szikláim
és szivárványos halaim közt, mígnem
megszállt a rég várt mennyei béke
Hogyan őrizzem meg ritka békémet, hogy
világomon ne vehessen erőt a romlás?
Sugaras fészkemet odahagyva az űrbe
rontottam, fojtogató, izgága gázörvények,
rossz szagú, rossz színű, démoni lángok közé,
s mint ősszel a gazda, a csillagfáról
kötényembe ráztam a hunyorgó golyókat.
Támadt eredendő sötétség, a teremtett
világ mind a hasamba olvadt, önmagamba
forduló, fénylő csigaház lettem,
s régi-új burkom belsejében örök
békémre leltem.

Kiss Irén költészetét itt mutatjuk be

2020-06-20