Konklávé - fikció és valóság

Nemrég mutatták be a magyar mozikban a Konklávé című filmet, mely a pápai szék megüresedésétől követi nyomon nagy vonalakban az eseményeket a következő pápa megválasztásáig. Bár a film egy fiktív pápa haláláról és fiktív utódának megválasztásáról szól, érdemes szétválasztani, mi az, ami valóban megtörténhet és mi nem. A film apropóján Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértővel, kánonjogásszal beszélgettünk.
– A film a szentatya halálával kezdődik, Róma püspökének széke üres. Mi történik közvetlenül a halál beálltát követően és mi határozza meg ezeket a lépéseket? Azoknak az emlékei, akik az előző pápa halálakor is jelen voltak, a hagyomány vagy léteznek lefektetett szabályok?
– A római pápa hivatalának megüresedésével, azaz a széküresedés beálltakor – ami lehet a pápa halála, de a lemondása is – hatályba lép egy különleges jogrend, egyfajta rendkívüli állapot, ami meglehetősen részletesen és pontosan van szabályozva. Ennek az évszázadok alatt kiforrott, gyakran módosított, de alapvető vonalaiban állandó, a hagyományokra épülő szabályrendszernek két fő célja van: minél előbb, illetve minél tisztább és rendezettebb úton biztosítani a Katolikus Egyházban a legfőbb hatalom átadását annak új gyakorlója, a megválasztandó pápa számára. Ennek a különleges jogrendnek a történéseit két jogszabály írja elő: Szent II. János Pál 1996-ban kiadott Universi Dominici gregis (UDG, Az Úr egész nyájának pásztora) kezdetű apostoli konstitúciója, illetve a Ferenc pápa által nemrég frissített Ordo exsequiarum Romani Pontificis (A római pápa temetési szertartásrendje – röviden: Temetési Szertartásrend). XVI. Benedek két kisebb módosítást eszközölt a pápaválasztás menetének szabályaiban, illetve 2023-ban tanúi lehettünk az emeritus pápa temetési szertartásának, ami egyszerűsítve, de követi a pápa halálakor használatos szertartásrendet. Ferenc pápa számos területet újraszabályozott az elmúlt évtizedben, ám a pápaválasztási jogszabályt egyelőre [lapzártánkig] nem. Folyik is a találgatás, hogy ehhez is hozzányúl-e vajon?
A pápa halálát követő lépéseket, teendőket részben az UDG-ben, bővebben a Temetési Szertartásrendben találjuk meg. Ez meghatározza a szereplők körét, a lépéseket és a szövegeket.
A pápa „családját” alkotó munkatársak és személyzet a camerlengo bíboros vezetésével összegyűlik a halott pápa mellett, mindenekelőtt imádkoznak lelki üdvéért, majd kiállítják a halotti bizonyítványt, illetve előkészítik a holttestet a ravatalozásra. A korábbiaktól eltérően legközelebb már koporsóban ravatalozzák fel az elhunyt pápát. A ravatalozás két helyszínen zajlik: a halál beálltának helyén, jellemzően az Apostoli Palotában, majd a Szent Péter-bazilikában. A temetési szertartás főszabály szerint ugyancsak a vatikáni bazilikában vagy a Szent Péter téren zajlik, ám a sírba tételre sor kerülhet másutt is. Ferenc pápa például a Santa Maria Maggiore-bazilikát (Szűz Mária római főtemploma) jelölte ki saját temetkezési helyéül.
– A pápaválasztásra összegyűlő bíborosi kollégium tagjai felének vagy szigorúbban, kétharmadának akarata szerint megváltoztathatók-e a pápaválasztás szabályai?
– Annak érdekében, hogy a „játékszabályok” egyértelműek, s a viták lehetőség szerint kiküszöbölhetők legyenek, mindig is alapelv volt, hogy „a római szék megüresedése vagy teljes akadályoztatása idején az egyetemes egyház kormányzatában semmit nem szabad újítani”, illetve „meg kell tartani (…) az ilyen esetre hozott külön törvényeket” (ld. Egyházi Törvénykönyv/CIC 335. kán.). Utóbbiak a már említett Temetési Szertartásrend, illetve az UDG, ami külön hangsúlyozza is ezt az alapelvet: „Az Apostoli Szék üresedése idején a Római Pápák által kibocsátott törvényeket semmiképpen nem szabad helyesbíteni vagy módosítani, sem hozzátenni vagy elvenni belőlük, még egy részletük alól sem adható fölmentés, főként olyan törvények tekintetében, melyek a pápa megválasztásának rendjéről szólnak. Ha esetleg mégis történne valami ezen előírással ellenkező cselekmény vagy kísérlet, legfőbb tekintélyemmel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítom azt” (UDG 4.). Ugyanakkor, ha ezen szabályok tartalmának értelmezése vagy végrehajtása körül kételyek merülnének fel, a Bíborosi Kollégium feladata azokat eldönteni, méghozzá egyszerű többséggel (ld. UDG 5.).
– A katolikus világ első számú vezetője törvényhozó és legfőbb bíró is egy személyben. Kire száll át ez a hatalom széküresedés esetén?
– Ilyenkor az Egyház, illetve a Szentszék folyó ügyeinek intézésére a Bíborosi Kollégium hivatott. Nem száll át rájuk a pápai hatalom, nem is szabad a pápára tartozó döntéseket, intézkedéseket hozniuk, mert azok a jog értelmében eleve semmisek (UDG 1.). A Bíborosi Kollégiumnak ilyenkor két feladata van: kormányozni a széküresedés állapotát, illetve megválasztani az új pápát. Ennek érdekében naponta ülésezik az ún. általános gyűlések keretében, illetve a háromnaponta cserélődő összetételű részleges gyűlések formájában (vö. UDG. 7.). A jelentősebb kérdésekben döntő általános gyűléseken a Bíborosi Kollégium dékánja elnököl, a rendes ügymenetet kezelő részleges gyűléseket pedig a camerlengo bíboros vezeti. Utóbbi számít a széküresedés idején a Szentszék ideiglenes „kormányfőjének”.
A Római Kúria különböző hivatalait vezető főtisztviselők megbízatása széküresedéskor automatikusan megszűnik. Ezen szabály alól kivétel a camerlengo (azt jelenti: kamarás, mert eredetileg ő felügyelte az Apostoli Kamarát, azaz a kincstárat), akinek tulajdonképpen ilyenkor van igazából szerepe. Ugyancsak kivétel az Apostoli Penitenciária élén álló főpenitenciárius, aki a belső fórumra tartozó, lelkiismereti ügyekben hoz ítéletet, s így a lelkek java érdekében nem maradhat ellátatlanul ez a feladat. Rajtuk kívül hivatalban maradnak a pápai követek (nunciusok), valamint a pápa római és vatikánvárosi helynöke is, ugyancsak a rájuk bízott hívő közösség java miatt. Végül pedig a pápai alamizsnás is folytatja karitatív tevékenységét (UDG 22.): ő korábban nem számított hivatalvezetőnek, a Ferenc-féle kúriareform óta viszont igen, mégis a kivételek közé tartozik.
– A szentatya lakosztályát halála után lezárják, ám a film egy pontján az egyik szereplő a pecsétet feltöri és egy irat után kutat a szobákban. Megtörténhet ez – akár egyéni akár több személy elhatározásából?
– A pápa halálakor a hálószobáját és a dolgozószobáját a camerlengo bíboros rögtön lezárja, lepecsételi. A teljes pápai lakosztályt csak a temetési szertartást követően pecsételik le, addig van ideje a személyzetnek onnan kiköltöznie (ld. UDG. 17.). A hiteles zárolásra annak érdekében kerül sor, hogy az elhunyt pápa személyes tárgyai, iratai biztosítva legyenek az illetéktelenekkel szemben. Az illetékesek pedig ebben az időszakban a Bíborosi Kollégium tagjai. Ha tehát valamilyen okból felmerülne annak szüksége, hogy az elhunyt pápa lakosztályához, szobáihoz hozzáférjenek, arról az általános gyűlésnek kellene döntenie.
– A szentatya temetését követően kerül sor az utód megválasztására. Kik vesznek ebben részt?
– A római pápa megválasztására a XII. század óta kizárólag a Bíborosi Kollégium tagjai hivatottak. Közülük is – Szent VI. Pál pápa rendelkezése óta – csak azok, akik a széküresedés napjáig még nem töltötték be a 80. életévüket. A pápaválasztók körének szigorú lehatárolása a világi befolyást volt hivatott kiküszöbölni ebben, az Egyház életére nézve alapvető fontosságú kérdésben.
– A filmben a bíborosok gyűlésére megérkezik egy olyan kardinális is, akivel a bíboros dékán, akinek a konklávé megszervezése a feladata, és senki más sem számolt. Ő a kabuli bíboros, akiről kiderül, az elhunyt szentatya „in pectore” emelte erre a rangra. Mit jelent az „in pectore” kinevezés, és felléphet-e egy, a többiek által ismeretlen bíboros a pápa halálát követően?
– A konklávé megszervezése a camerlengo bíboros feladata, akit a „logisztikai” kérdésekben két másik bíboros segít. A döntéseket azonban végső soron az említett általános gyűlések hozzák meg.
Az „in pectore” bíboros szakkifejezés alatt olyan bíborosi méltóságra emelt személyt értünk, „akinek kinevezését a római pápa bejelentette, de nevét szívében megtartotta magának” (ld. CIC 351. kán. 3. §). Az „in pectore” annyit jelent: szívébe rejtve, tehát titokban tartva. Annak, hogy valakit kinevez ugyan bíborossá a pápa, de nevét nem hozza nyilvánosságra – és azt valójában senki más nem is ismerheti – súlyos egyházi vagy biztonsági, esetleg diplomáciai okai lehetnek. A bíborosok jogaival és kötelességeivel azonban csak akkor rendelkezik, ha nevét a pápa később nyilvánosságra hozza. Előfordult már, hogy valakit „in pectore” bíborossá nevezett ki a pápa, de ezt csak az illető halála után jelentette be: például Boldog Iuliu Hossu román görögkatolikus püspök. Nemegyszer volt olyan is a történelemben, hogy a pápa bejelentette, kinevezett egy vagy több „in pectore” bíborost, ám ő maga úgy halt meg, hogy nem fedte fel az illetők neveit. Például Szent II. János Pálnak volt egy ilyen „in pectore” bíborosa 2003-ban, akiről mindmáig nem tudni, ki lehetett. Ilyenkor az „in pectore” bíborosok nem válnak tényleges bíborossá. Éppen ezért olyan nem fordulhat elő, hogy valaki csak úgy megjelenik a konklávén arra hivatkozva, hogy őt a néhai szentatya bíborossá kreálta, csak nem jelentette azt be. Még ha ez igaz volna is, akkor is érvényes az a szabály (CIC 351. kán. 3. §), hogy a bíboros csak onnantól fogva gyakorolhatja jogait és kötelességeit – köztük a pápaválasztást –, amikor az őt kinevező pápa nyilvánosságra hozza a nevét.
– A bíborosok egyik joga tehát Róma új püspökének megválasztása. Kik a segítőik, a háttéremberek? Előfordulhat-e, hogy a csupán a konklávé biztosítására érkezzen egy segítő a világ másik végéből – akiről az is kiderülhet, hogy megjelenésével megváltoztathatja a szavazás kimenetelét?
– A bíborosok munkáját és életét persze a konklávé napjaiban is sokan segítik, az UDG-ben foglalt szabályok szerint. Nekik azonban nem szabad belefolyniuk a pápaválasztás menetébe, és természetesen a legszigorúbb titoktartás köti őket kifelé is. A konklávé titkárának feladatait a Bíborosi Kollégium titkára látja el (aki nem bíboros), a választás kereteit a pápai szertartásmester és két szertartó rendezi, illetve a Pápai Sekrestye két szerzetese. Jelen vannak még különböző nyelven értő gyóntatók, két orvos, illetve megfelelő számú felszolgáló és takarító személyzet, esetleg ápolók is. Utóbbiak a választó bíborosok szálláshelyén működnek, ami 1996 óta a Szent Márta Ház.
– Konklávé – a kifejezés azt jelenti: kulccsal, ami nemcsak arra utal, hogy a Szixtusz-kápolna ajtaját kívülről a bíborosokra zárják, hanem arra is, hogy a pápaválasztók teljesen izolálják magukat a külvilágtól: nincs újság, telefon, internet stb. A filmben még a redőnyöket is leeresztik, jelezve, a választás mindenféle külső befolyástól mentesen zajlik. Van-e lehetősége a bíboros dékánnak vagy bárki másnak külső információkhoz jutni, „nyomozni”, vagy külső befolyást elfogadni?
– A konklávé biztosításáért a XVI. századtól az 1975-ös reformig a Római Szent Egyház marsallja felelt, aki ilyenkor mint a konklávé marsallja működött. Ez a tekintélyes világi tisztviselő zárta be, illetve nyitotta ki a konklávé helyiségeit (cum clave, azaz kulccsal), és kívülről gondoskodott azok őrzéséről, mégpedig a Pápai Svájci Gárda és a Palotaőrség segítségével. Manapság általánosságban a Bíborosi Kollégium, s különösen a camerlengo felel a konklávé lebonyolításáért, a biztonságot is beleértve. Az UDG külön is előírja, hogy gondoskodni kell a pápaválasztás helyiségének, mindenekelőtt a Szixtusz-kápolnának a lehallgatás elleni védelméről, megfelelő szakemberek segítségével (UDG. 51.). A gyakorlatban a Vatikánvárosi Csendőrség és a Pápai Svájci Gárda ilyenkor is ellátja rendvédelmi feladatait.
A konklávé mint intézmény egyik funkciója éppen az, hogy megakadályozza az információáramlást a külvilág és a pápaválasztók között. Mégpedig azért, hogy lehetőség szerint kiküszöböljék a külső befolyásolási törekvéseket, illetve a belső hatalmi harcok kialakulását. Például a célzottan terjesztett álhírek igen súlyos veszélyt jelenthetnek a választók gondolkodására, s így döntésére nézve. Éppen ezért a választó bíborosoknak a konklávé napjaiban tilos külsősökkel bármilyen kommunikációt folytatniuk, és a Vatikánon belül is tilos másoknak őket megközelíteniük. Amennyiben felmerül a külső kommunikáció szüksége valamilyen okból, arról az általános gyűlés dönt, tehát kollektív jóváhagyás kell hozzá (vö. UDG 43-45. – utóbbiakat XVI. Benedek a Normas nonnullas motu proprio apostoli levelével pontosította).
– Azt tartja a mondás, aki pápaként lép a Szixtusz-kápolnába, bíborosként jön ki onnan. Ha nem is korlátlan számú emberről beszélünk, de több mint száz főből áll a bíborosi kollégium. Ismerik-e a választók egymás erősségeit és gyengeségeit, hitük mélységét és rátermettségüket annyira, hogy tiszta lelkiismerettel azt mondhassák: „szavazatomat arra adtam, akit Isten akarata szerint megválasztandónak tartok”?
– Szent VI. Pál pápa 120 főben határozta meg a pápaválasztó, tehát a nyolcvanévesnél fiatalabb bíborosok létszámát. Szent II. János Pál kétszer is aláhúzza az UDG-ben, hogy „a választó bíborosok maximális száma nem haladhatja meg a százhúszat” (UDG 33.). Ugyanakkor „semelyik választó bíboros nem zárható ki – semmilyen indokkal, avagy ürüggyel – sem az aktív, sem a passzív választásból” (UDG 35.). Tehát, ha a széküresedés pillanatában többen volnának, mint 120 fő – és Ferenc pápa nemegyszer ment e létszám fölé – akkor is mindegyikük részt vehetne a konklávén.
Való igaz, hogy egy ilyen nagy létszámú, és immár ténylegesen globális összetételű csoport esetében felvetődik, egyáltalán mennyire ismerhetik egymást. Hiszen immár az sem garantált, hogy van-e közös nyelvük: a latin már rég feledésbe merült, de – különösen a távoli országokból érkező újabb bíborosok esetében – még az olasz mint munkanyelv sem egyértelmű, mint ahogyan angolul sem beszél mindegyikük. Ráadásul az utóbbi évtizedben nem sok alkalom volt, hogy a bíborosok összejöjjenek és megismerhessék egymást: legfeljebb olyan formális alkalmakkor találkozhattak, mint az újabb bíborosokat kinevező konzisztóriumok. Tehát egyáltalán nem kézenfekvő manapság, hogy a Bíborosi Kollégium tagjai ismerik egymást. Ennélfogva véleményem szerint megnőhet a „királycsinálók”, avagy „nagy elektorok” szerepe: a hivataluknál fogva vagy személyiségük miatt ismertebb bíborosok véleményére, iránymutatására vélhetően jobban odafigyelnek a többiek.
– A film megmutatja azt is, amit az életben soha nem láthatunk: a Szixtusz-kápolnában összegyűlt bíborosok szavaznak. Az előre kiosztott szavazócédulákra ennyi van nyomtatva: „Eligo in Summum Pontificem.” Ez alá a bíborosok egy-egy nevet írnak, s bizony az is előfordul Edward Berger alkotásában, hogy valaki saját magára szavaz. Ezt követően az összehajtott cédulákat a bíborosok felmutatva, végig mindenki által jól láthatóan, egyesével viszik egy asztalon lévő urnához, majd megkezdődik a szavazatszámlálás. A tűvel átdöfött és egy cérnára felfűzött szavazócédulákat elégetik. A kívülállók szeme a kápolna kéményére szegeződik, várva a fekete vagy fehér füstöt. De ne szaladjunk ennyire előre! A választási procedúra addig tart, míg az egyik jelölt meg nem kapja a szavazatok 2/3-át. A legutóbbi két konklávé alkalmával ez rövid időt vett igénybe, de a megegyezéshez hosszabb út is vezethet. Szabályozva van, hogy meddig nyúlhat ez a folyamat?
– Amennyiben a konklávén három nap elteltével nem sikerült senkinek megszereznie a jelenlevők kétharmadának szavazatát, egy „pihenőnapot” kell beiktatni, majd hét szavazási kör után egy újabb szünetet. Ha ekkor sem sikerülne megválasztani a pápát, akkor még kétszer meg kell ismételni a hét szavazási kört és a szünetet (vö. UDG 74.). Ekkor már legalább a tizedik napnál járnának, attól függően, milyen hosszú szünetet tartanak a hét eredménytelen szavazás után. Szent II. János Pál pápa úgy rendelkezett, hogy ilyenkor a választók egyszerű többséggel megszavazhatták volna, hogy onnantól fogva elég legyen az egyszerű többség (50%+1) a pápa megválasztásához, vagy pedig a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül válasszanak (UDG 75.). XVI. Benedek pápa ezt 2007-ben úgy módosította, hogy ilyenkor is megmaradjon az ősi kétharmados követelmény, de már csak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt közül lehessen választani, akik viszont maguk ekkor már nem szavazhatnak (vö. De aliquibus mutationibus motu proprio). 2013-ban, egyik utolsó kormányzati cselekedetével XVI. Benedek ez utóbbin tovább igazított akként, hogy mindig is az aktív szavazati joggal rendelkező, illetve szavazatukat leadó bíborosok kétharmadának szavazatára van szükség (Normas nonnullas motu proprio): tehát a két „csúcsjelölttel” már nem kell számolni a kétharmadhoz.
– A konklávé akkor ér véget, amikor az egyik jelölt megkapja a szavazatok 2/3-át. Ha vállalja a megbízatást, ő az új pápa. II. János Pál pápa Universi Dominici Gregis kezdetű apostoli konstitúciója az Apostoli Szék üresedéséről s a Római pápa megválasztásáról úgy rendelkezik, „A választás elfogadása után, amennyiben püspökről van szó, azonnal a Római Egyház püspöke, igazi pápa és a Püspöki Kollégium feje (…) Ha pedig a megválasztott még nem volna püspök, azonnal szenteljék püspökké.” Ezek szerint a Katolikus Egyház feje nem szükségszerűen a választó bíborosok közül kerül ki. Ki lehet tehát pápa és milyen kritériumoknak kell megfelelnie?
– A vonatkozó jogszabályok éppenséggel nem írják elő, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak, akit pápává választhatnak. Viszont figyelembe kell venni, hogy a római pápa mindenekelőtt püspök, tehát olyan személy válaszható pápává, aki a Katolikus Egyházban püspökké szentelhető. S valóban, a megválasztás elfogadása és a püspökké szentelés egyaránt szükséges ahhoz, hogy valaki teljes joggal pápa legyen. Viszont az is igaz, hogy nem kizárólag a bíborosok közül kerülhet ki az új pápa, amint az többször előfordult a történelemben. Ennek ma is megvan az elvi lehetősége, igaz, XVI. Benedek reformja értelmében a nagyon elhúzódó konklávé esetén, mint láttuk, végül már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül lehetne választani, tehát akkor már nem volna mód új jelölt után nézni, mondjuk a konklávén kívül, a nem bíborosok között. Emlékezetes Boldog X. Gergely esete, akit úgy választottak pápává 1271-ben, hogy még pappá sem volt szentelve, nemhogy püspökké. Ráadásul éppen keresztes hadjáraton tartózkodott a Szentföldön. Pápaként aztán ő volt az, aki az 1274-es Ubi periculum konstitúcióval megszabta a konklávé máig érvényes főbb szabályait.