Könnyű vagy nehéz idők?

„A nehéz idők erős embereket hívnak életre, az erős emberek könnyű időket, 
a könnyű idők gyenge embereket, a gyenge emberek pedig nehéz időket!”
(G. Michael Hopf)

Egyre könnyebb időkben éltünk

Életének része volt a pince. Édesanyám sokszor emlegette régi emlékeit, amikor hatalmas, Damjanich utcai bérházunk alatti pincerekeszbe mentünk fát vágni, vagy szenet hozni fűtéshez. Ott vészelte át az ostromot, amiről családunkban sokszor esett szó. Az 1928-ban épült házat akkoriban korszerű módon erős bunkerrel látták el. Amikor a ház egyik oldala leomlott a bombázások következtében, a pincefödém azt a terhet is bírta. Állandó félelem volt az alatta meghúzódókban. Szaladgálni kellett le a pincébe, amely a lakók igazi föld alatti élettere lett. Egy-egy támadás után félve merészkedtek fel, hogy megvan-e még a lakás odafenn. A mi lakásunk volt az utolsó a ház hátsó részén, ami megmaradt egy támadás után. A többi lakás teljesen tönkrement.

Nekünk, a következő nemzedéknek ez már őstörténet volt, szinte hihetetlennek tűnt a békeidőben. Tizenöt évvel később úgy születtem bele ebbe a házba, hogy azt már újra felépítették. Valóban, nekünk már nem jutott a háborúból. Édesanyám nemzedékének egy, a nagymamám nemzedékének pedig két háború és egy Erdélyből való menekülés jutott osztályrészül.

Jönnek-e a nehéz idők?

Most ismét háború van Magyarország közelében, Ukrajnában. Itt, a Fülöp-szigeteken sokan provokációnak minősítik azt, ahogyan Kína igényt tart idetartozó tengeri területekre. Háborús fenyegetést tapasztalunk az északi szomszéd, Tajvan oldalán is. A béke ma már sok ember számára nem kézzelfogható, és nem magától értetődő.

Még az úgynevezett „létező szocializmus” alatt is hozzászoktunk ahhoz, hogy béke van. Nyugaton pedig hetven (!) év béke alatt kitermelődött egy olyan elit, amely a hidegháború alatt gyorsan fejlődő nyugat-európai országok sikertörténetére épült. Ezek a tehetetlenség elvén továbbra is fenn akarják tartani azt, amihez hozzászoktak. De a világ változik.

Ma már szükség van ellenálló-képességre (is), nemcsak az előrehaladó képességre.

Hozzászoktunk, hogy a mai progresszív világban előre, csapásirányban haladunk. Az ellenállás sokszor kevésbé szalonképes. Hiszen ami jó, azt elvileg mindenkinek el kellene fogadni, nem? Az internet világosan megmutatja, hogy milyen fő irány az általános elvárás. A „másság” csak akkor könnyen elfogadható, ha az a „mainstream”. A internetes kultúra felületessé is tett minket. Ez is hozzjárul ahhoz, hogy sokan nehéz időkre számítanak.

Erős vagy sikeres?

Jól emlékszem arra az első szórólapra, amit a magyarországi verbita misszió újraengedélyezése, 1989 után más kontinensekről hazatelepülő missziós atyák készítettek el, és terjesztettek. Akkoriban úgy tűnt, hogy sok magyar fiatal hallja majd meg a távoli misszióba hívó szót. Hogy sokan lépnek majd be a legnagyobb katolikus missziós szerzetesrendbe. Ezt írták a szórólapra: „Fizetés nincs. Megbecsülés nincs. Köszönet nincs. Munka van. Áldozat van. Szenvedés is van! Gyere, csatlakozz hozzánk!” Az atyák úgy gondolták, hogy a nehézségek felsorolása ösztönző lesz, hiszen erős embernek állította be a misszionáriust. Szabó Imre atya mondta el, hogy Pápua új-guinea-i missziója elején letelepedett egy törzsnél, ahol csak a testi-lelki önfenntartásra szorítkozott az élete. Három év után kérdezték meg a bennszülöttek, hogy miért is van ott. „Erős ember vagy – mondta a törzsfőnök Imre atyának –,

maradhatsz.”

Néhány éven belül megkeresztelkedett az a falu. Viszont a kilencvenes évek szórólapja eredménytelen maradt. Akkor az autópályán háromszázzal száguldozó szuperman volt az eszmény, nem pedig az őserdőben bozótkéssel utat vágó misszionárius. A siker, nem pedig az erő. 

Nehéz idők erős emberei

Pedig az alapítás, a kezdés nagyon fontos: nemcsak az Egyházban, ahol a misszionáriusra jut ez a szerep, hanem az üzleti életben is. Ahogy a majdnem hetven európai békeév véget ér, sok mindent újonnan kell kezdeni. Az ezzel kapcsolatos képzést szolgálja az úgynevezett tűrési hányados (angolul Adversity Quotient – AQ). Azt méri, hogy a vizsgált személyek mennyire képesek leküzdeni a kudarcokat, vállalni a tervezhető kockázatokat, és kitartani elképzeléseik megvalósítása mellett. Ebből a szempontból

a misszionárius modellnek számít a társadalom számára.

A nulláról kezdi munkáját. Óriási kockázatokkal, korlátozott erőforrásokkal és bizonytalanságokkal szembesülve saját bőrén tapasztalja meg, mit jelent a semmiből alkotni valamit. Megtanul megbirkózni a kudarcokkal, alakítani munkamódszereit és új módon viszonyulni azokhoz, akikhez küldetése szól. 

Érzelmi kötődése, szent hivatása révén missziója intézményeit, az ottani embereket önmaguk tükörképévé alakítja. Ahogyan Halász Lajos verbita atya itt, a Fülöp-szigeteken, Sablayan minden intézményét saját maga alapította: az óvodától kezdve egészen a főiskoláig. Ma szobor őrzi emlékét, hiszen a település várossá válását egy személyben ő testesítette meg. Azok a kudarcok, amelyeket a szokásos körülmények között dolgozó papok, szerzetesek szörnyűségként élnek meg, a misszionáriusban az egyházépítés új lehetőségeit villantják fel. Ahogyan átlegemberekből a misszió erős embereket varázsolt, én is átéltem a posztszovjet Fehéroroszországban, ahol a rendszerváltás után sok kapu megnyílt, de a vezető réteg sokszor keresztbe tett nekünk. 
Erős emberekre azonban nemcsak az egyházban, hanem az élet minden területén szükség van.

Könnyebb idők – gyengébb emberek

A jó tűrési hányados olyan tulajdonságokra utal, mint a kitartás, az érzelmi intelligencia, a problémamegoldó- és alkalmazkodóképesség. Arra vértezi fel a teljesen újat kezdő alapítókat, hogy megőrizzék kiegyensúlyozottságukat intenzív nyomás alatt, megfontolt döntéseket hozzanak válságok idején, és a viharos időszakokból még erősebben emelkedjenek ki. Amikor viszont az alapító nemzedék kora elmúlik, sajnálatos módon azt tapasztaljuk, hogy a vezetők következő generációja alacsonyabb tűrési hányadost (AQ) mutat. Ez igaz a verbita missziók többségére ugyanúgy, mint az élet más hasonló helyzeteire, akár az üzleti életben is. A probléma tünetei a következők:

Kockázatkerülés. Egy-egy kezdeményezés intézményesül és magátólértetődővé válik. A status quo folytatása válik elsődlegessé, mert az új vezetés biztosra akar menni. 

Kritika iránti érzékenység. Egy-egy bejáratott intézmény tisztségviselői büszkék és félnek a változásoktól.

Ellenállóképesség-hiány. Ha kudarc éri őket, nem talpra akarnak állni, hanem a hibák elkövetésétől való félelem válik központi gondolattá. 

Rugalmatlanság. Nem veszik észre a világ változását.

Gyenge emberekből erős emberek!

Sajnos, a cikk elején bemutatott, szomorú körforgás ma is gyakran megtörténik. Néha úgy érezzük, hogy itt vannak a „könnyű idők”, mégis valami történik és ismét „nehéz időkkel” szembesülünk. Ez azonban nem mindig törvényszerű. Tehetünk azért, hogy a következő nemzedéket felkészítsük. Vannak bevált módszerek:

Jó példa. Mondjuk el személyesen, miképpen küzdöttünk le akadályokat, a megértés és elismerés hiányát.

Begyakorlás. Itt, a Fülöp-szigeteken gyakran látjuk, hogy dúsgazdag kereskedőcsaládok gyermekeit már iskolás korban beosztják fizikai munkára, diákmunkára a család egyes üzemeiben, munkahelyein. Ez azért van, hogy megtanulják a munkát, a küzdelmeket.

Fokozatos felelősségvállalás. Az alapító külföldi misszionárius nemzedék fokozatosan adja át a felelősséget a helybelieknek vagy a következő nemzedéknek. Ez nem mindig sikerül könnyen, mégis például szolgálhat a világi élet hasonló területei számára is. 

A kockázatvállalás ösztönzése. A megfontolt kockázatvállalást elősegítő környezet kialakítása aláhúzza a hibák mint a tanulás és a haladás kulcsfontosságú csatornáinak értékét. 

Nincs siker tűrés nélkül. Különösen, ha nehéz az életünk. De amikor minden könnyűnek látszik, akkor sem feledkezhetünk meg erről az alapvető igazságról.