JEL újság

Körösladányi kalandjaim

Tormássy György2024.05.09

Egyszerre ébredtünk Nagymamával. Délutáni alvását kora indokolta. Én is ezért pihentem, csak éveim száma kevesebb.

– Jól aludtál, kedves unokám? – kérdezte, miközben álmos szemeimet dörzsölgettem. Ebéd előtt kis házat építettem tördelt cserépdarabokból sárral tapasztva. A születendő kismacskáknak készült. Megtudtam, hogy sok kismacska lesz, mert nagy a tarka macska hasa, ahol a kismacskák élnek, amíg ki nem jönnek.

– Köszönöm, jól! Felébredtem, mert építenem kell a kismacskák házát.

Bátya meghallotta, hogy beszélgetünk. Az utcánál lévő műhelyéből jött hátra a gangon a kérésével:

– Üres a piros kanta. Gyuri, menj el az artézi kútra vízért, mielőtt folytatod a házépítést! A fedelét ne hagyd itthon!

Kisvártatva a műhelye előtt mentem ki a házból. A nagy ablakokon keresztül láttam, hogy cipősarkaláson dolgozik. Szájában faszögek. Közülük húz egyet-egyet. Az árral jelölt lyukba dugja, majd egy ütéssel beveri az új flekkbe. Egyedüli cipészmester a faluban. Mesterségét és nevét, mint első fiúgyermek, Nagyapától örökölte, aki suszterként dolgozott. Bátyát kilenc testvére szólítja így. A Deák Ferenc utcában Bátyára gondoltam az artézi kút felé sietve. Hamar akartam végezni a vízhordással, hogy építhessem tovább a macskaházat. 

Ferdén találkozó utcák kereszteződésénél fúrták a kutat. A magas rácsos betontömbre rakott kanta hamar megtelt a folyamatosan folyó langyos vízzel. A víz pocsolyaként gyűlt össze, majd lefolyt a lejtős utcán. Három ismerős fiú jött vízért. Nevüket nem tudtam, pedig a nyári szünet alatt sokszor találkoztunk a kútnál. Kitaláltuk, hogy golyós háborút játszunk a délutáni melegben, meleg vízzel gyúrt homok golyókkal. Ketten-ketten harcoltunk egymás ellen. Megegyeztünk a szabályokban. A dobálózás határairól elfeledkeztünk. Néhány sárgolyó a házak meszelt falát találta el. Frissen meszelt is akadt közöttük. Ez vetett véget a háborúnknak. Vittük haza a kantákat, nem felejtettük rátenni a fedelüket.

– Jól elmaradtál – jegyezte meg Bátya. 

– Sötétedésig nem sok időm maradt építeni –válaszoltam bűnbánóan.

Másnap korán kezdtem építeni. Délre álltak a falak, jöhettek a kismacskák. A tetőhöz deszkát kerestem a hátsó udvarban. Ez már másnapra maradt.

Délután két nagyon haragos asszony érkezett. Bátya először azt gondolta, hozzá jöttek. 

– Miért mérgesek?

– Hogyne lennénk azok! Ez a maguknál nyaraló pesti gyerek és bandája sárral dobálta be házaink frissen meszelt falait.

– Gyere, Gyuri, mondd el, hogy történt!

Elmondtam a golyós háború valós történetét.

– Az én ötletem volt. Nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Nagyon sajnálom. Hogyan tudjuk rendbe hozni a kárt?

A két asszony továbbra sem békült. Javaslatuk hiányában Bátya talált megoldást: 

– Maradt meszük a meszelés után? Meszelőjük, vödrük van?

– Van, van. Szólni tudunk a banda másik három tagjának.

– Holnap a gyerekek elmennek az artézi kúthoz. Letisztítják a sarat a falakról, és ugyanolyanra meszelik, ahogy eddig kinézett. Gyuri felel a munkáért, maguk megmondják, mit tegyenek. Jó lesz így?

– Kilenckor várjuk a fiúkat. Köszönjük, hogy rendet csinált!

Így lettem bandavezető nyolcéves koromban.

Teri nagynéném rossz hírrel fogadott, amikor hazaértem a meszelésből. Megszülettek a kismacskák. A tíz vak kölyköt a kisházba tették. A teteje nem készült még el. A kismacskákból csak kettő maradt, a többit elvitte a kánya.

– Látod, még most is fent kering. Elzavarni nem tudtuk, mert nem vettük észre, hogy mire készül.

A macskamama a kis házban szoptatta megmaradt kölykeit. Tejet adtunk neki, mert így nem mehetett egerészni.

– Jó hírem is van – vigasztalt Teri nagynéném.

– Itt járt Kocsis bácsi, Bori apja. Meghívott holnap éjszakára dinnyét csőszködni Péter fiával, a Körös túlsó partján. Igazi nagyfiús munka ez, mert éjszakára is kint maradhattok a csőszkunyhóban.

Bori neve hatott. Bátor lány. Találkoztam már vele. A másik oldalon, ferdén a falu felé laktak, nagy kertes házban. Gémeskútjukba esett a leszakadt vödör. Bori az ostorra erősített deszkára állt. Lábát a rúdhoz kötözték. Így eresztették le a kútba.

Biztosítókötél is tartotta. A kút ostora nem bírt volna meg Borinál nehezebbet. A víznél akadt be a vödör, onnan kellett felhúzni. Minden szerencsésen sikerült. Elterjedt, milyen bátor lány a Bori.

– Mit szólna, ha a pesti gyerek nem merne éjszaka dinnyét csőszködni? – gondoltam válaszadás előtt. Rövid gondolkozás után igent mondtam. 

Délután két bottal felfegyverkezve indultunk a dinnyeföldre. Kerülni kellett a hídon át, mert nem tudtam úszni. Péter sem úszhatott át a Sebes-Körösön. A dinnyeföld nagy, zöld labdának látszó dinnyével teleszórva. A csőszkunyhó háromszög alakú, nádból építették az árnyékot adó öreg diófa alá. A Körös túlsó partján református templom magaslott. A házak sincsenek messze, meghallották volna a kiabálásunkat. Leültünk a kunyhó előtti lócára. Kifújtuk magunkat, megérkeztünk az őrhelyünkre. Csőszködésünk szűken két napja hamar eltelt. Vittünk ennivalót. Ivóvizünk hűvös maradt a máztalan agyagkorsóban. Engedélyt kaptunk, hogy egy dinnyét felvágjunk. Napközben meleg a dinnye, ezért csak megkóstoltuk. A kunyhó hűvösébe tettük. Az éjszaka hidege hűtötte ehetőre, de reggelire jó az édes dinnye. Ólálkodókat láttunk, észrevettek minket, nem közeledtek. Éjszaka lámpával körbejártuk a dinnyeföldet, mutatva magunkat, ha tolvaj járt volna közelünkben. Másnap este szürkületkor jött a falu csősze, akit helyettesítettünk.

Kocsisék birkanyáját a határban legeltették. Fejték, nyírták az állatokat. Nyírást nem láttam, fejést sem, csak a tejet, melyet házhoz hoztak. A friss tej nagy részéből juhsajtot készítettek. A tejet felmelegítették, majd beoltották valamivel. Kevergetés közben a tej színe lassan megváltozott. Világos, zöldes tejsavó lett, amelyben sűrű fehér, vattaszerű túró úszott. Ez a zsendice. Édeskés, savanykás, nagyon finom. Szűrés után marad az édes túró, amit sóznak, préselik, érlelik. Így lesz belőle juhsajt. A zsendicét Nagymama is szerette, meg én is. Péter vagy Bori hozta kis kantában. A kamrában hideg maradt. Úgy még jobban szerettük inni, kanalazni.  

Reggelente a faluban tehéncsorda állt össze. A tehénpásztor kihajtotta a legelőre. Este, hazafelé a portájuk nyitott kapujáig bandukoltak a duzzadó tőgyű állatok. Nem kellett a pásztornak hajtani őket. Szerettem a frissen fejt langyos tejet is, de megismertem a tehenek kevésbé ismert hasznát is.

– A ház vályogból épült. Nyáron hűvös, télen kevesebb tüzelő fogy – mesélte Teri nagynéném. – A nagyszoba padlóját át kell kenni agyaggal. Ebben a tehenek úgy segítenek, hogy amit az utcán potyogtatnak, azt agyaggal, pelyvával vízben összekeverjük.

Ezzel bekenve a padló sokáig nem porlik, nem töredezik fel. Segíts összegyűjteni néhány vödörrel! Lapáttal rakd bele a vödörbe! – kérte Teri nagynéném.

Igazi falusi munka, de megcsináltam. Segítettem a bútorok ide-oda rakásában is.

Nagymama napközben a fonott karosszékében ült, figyelte a kertet és a baromfiudvart. A Bátyához javítandó cipővel érkező kuncsaftokról később kérdezősködött. Szépen fésült, ősz hajával, fémkeretes szemüveggel, alig észrevehető mosolyával úgy tekintett rám, mintha mindent tudna rólam. A délutáni alvás után, amikor látta, hogy nem játszom semmi komolyat, szólított:

– Kedves Gyuri unokám, olvass nekem a könyvből! 

A könyv: Petőfi Sándor elbeszélő költeményei. Vastag, nehéz, aranyozott borítású, 1879-ben adták ki.

– Olvasd a tegnapi után következő címet és néhány sort. Mondom majd, hogy olvasd-e, vagy lépjünk tovább. 

A könyvet nehéz tartani, ezért a kis székemre ültem. Ölembe vettem, úgy olvastam. Nagymama néha kérdezett, arcán boldog mosollyal.

Amikor Nagymama gyengélkedett, Szeghalomról jött a doktor. Sokáig vizsgálta, gyógyszert írt fel. Teri nagynénémnek magyarázta el, hol lehet nadályt kapni, hogyan kell a köpölyözést végezni. Egy hét múlva újra eljött. Megmutatta a kezelést, amit még kétszer kellett elvégezni, hogy csökkenjen a Nagymama vérnyomása, és azáltal javuljon az állapota. Az üvegharangos, piócás kezelés és Teri nagynéném gondos ápolása segített. Nagymama vérnyomása rendbe jött, étvágya is visszatért. Az orvos ajánlotta, hogy módjával egyen, mert kövérsége terheli a szívét.

Nem tudtam úszni. A barátaimat tiltották, hogy gyorsan a folyóba menjenek, ússzanak, fürödjenek. Meredek falú, homokos mederben folyt a Körös, de akadtak részek, ahol lankásan ereszkedett a part a vízhez. Ide lopakodtunk, ha tehettük. A sekély vízben megmártóztunk, homokvárat építettünk a puha homokba. A folyóból kimarkolt, vizes homokot csurgatni lehetett. A víz leszivárgott, a fal egyre magasabb lett. Nem hullámzott a víz, megmaradt a vár. Versenyt rendeztünk, kinek a vára a legmagasabb. A part menti fa egy levélre kopasztott ága volt a zászló, ami nem számított bele a vár magasságába, de a vártorony igen. Óvatosak voltunk. Hazaindulás előtt megmártóztunk a mélyebb vízben. Lemostuk a homokot, majd a napon szárítkoztunk. Addig beszélgettünk, amíg a nadrágunk is megszáradt. Azt is kitaláltuk, hogy merre jártunk, nehogy elszólja magát valaki. Csapatunk az artézi kútnál dobálózókból jött össze. Ez a folyózásnak nevezett játék nem volt veszélytelen, de nem ártott senkinek. Engem, mint a sárgolyós csata kitalálóját, bevettek maguk közzé.

Nagymamám betegsége után betegséget vettem észre magamon. Jobb kezem fején két szemölcsöt fedeztem fel. Nem fájt, de nagyra nőtt. Barátaimnak nem volt ilyen, nem tudtak segíteni. Óvatosan kérdezték a szüleiket – csak úgy általában.

– Levágni nem szabad − mondták.

Bátyának mutattam „betegségemet”.

– Nekem is volt ilyen. Emlékszem, hogyan tüntettem el – vigasztalt huncut mosollyal. – Lószőr kell hozzá és szárított béka. A ló farkának szőre elég erős és hosszú. Megmutatom, majd, ha meg lesznek a kellékek. 

Kocsis bácsiék adtak három hosszú szőrszálat. Bori vágta le. Gondoskodásának nagyon örültem. Nehezebben jutottam szárított békához. Sok ugrált az út melletti árokban, de szárított? A szerencse segített azzal, hogy a szomszédék kapuja előtt a hazatérő tehén rálépett egynek a fejére, amitől a béka elpusztult. Előző nap történhetett, így friss volt. Hazavittem, vízben alaposan megmostam. Szita alá tettem, hogy a legyek ne férjenek hozzá. A meleg nyári nap kiszárította. A szita védte attól is, hogy a kánya elvigye, ahogy a kismacskákkal történt.

Bátya a száraz békával bedörzsölte szemölcseimet. Cipészmesterként ismerte munkájából a nem bomló csomókat. Megmutatta, milyen csomót köt majd, két hurokkal. Szorosra húzta a harmadikkal. Ez a csomó nem lazult meg. Bedörzsölte békával a csomókat, és a szemölcsök kilátszó, repedező részét. Két hét alatt leszáradtak. Rózsaszín heg maradt csak a szemölcsök helyén.

Augusztus végén utaztam vissza Pestre. Búcsúzáskor a nagymamám kérően biztatott:

– Gyere el jövőre is, kedves Gyuri unokám! Olvass nekem a Petőfi-könyvből! 

Megígértem, hogy elmegyek. A következő évben a nagymamám 80 éves lesz. Maradtam volna még, de közeledett az iskolakezdés ideje. Édesapám jött értem. Motorvonattal Dévaványáig, onnan mozdonyos vonattal utaztunk Budapestre.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Hol vagyunk otthon?

Az indiai származású Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetessel, a Pápai Magyar Művek volt igazgatójával beszélget magyarországi szolgálatáról Balázs Zsuzsa

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball-Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvétel nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!