Köszönet a közösség szolgálatáért

Az alapításának 35. évfordulóját ünnepelő Keresztény Értelmiségiek Szövetsége díszoklevelekkel mondott köszönetet azon tagjainak, akik idejüket és energiájukat nem kímélve önfeláldozóan szolgálják a közösséget. Az elismeréseket Makláry Ákos elnök és Keresztes Dénes elnökhelyettes adta át a KÉSZ XIV. kongresszusán szeptember 14-én az Országgyűlés felsőházi termében.
Díszoklevelet vehetett át
a KÉSZ budakeszi csoportjának alapító tagjaként a pénztárosi és pótküldötti feladatok megbízható és példamutató ellátása, valamint a helyi és az országos KÉSZ közösségének hűséges és kitartó szolgálata elismeréseként Dr. Bagyinszki Jánosné, a budakeszi csoport korábbi pénztárosa;
a KÉSZ zalaegerszegi csoportjában végzett több évtizedes áldozatos csoportelnöki munkája, a helyi keresztény civil szervezetek összefogása, valamint kiemelkedő és elkötelezett közösségi karitatív tevékenysége elismeréseként Dr. Bocsák Andrásné dr. Gerencsér Erzsébet, a zalaegerszegi csoport korábbi elnöke;
a tatabányai KÉSZ-csoport alapító tagjaként végzett áldozatos közösségépítő munkája, a keresztény kultúra ápolásáért és a város közösségi életének gazdagításáért tett fáradhatatlan erőfeszítései, különösen a több mint két évtizedes múlttal rendelkező tatabányai Keresztény Hét létrehozásában és szervezésében vállalt kulcsfontosságú szerepe elismeréseként Bognár Istvánné, a tatabányai csoport tagja;
a KÉSZ mosonmagyaróvári csoportjának alapító tagjaként és hosszú éveken át elnökeként végzett kiemelkedő közösségépítő munkája, a helyi keresztény oktatási és egészségügyi intézmények érdekében kifejtett erőfeszítései, valamint a keresztény-konzervatív értékek hitelesen képviselő életútja elismeréseként Csorba Dezső, a mosonmagyaróvári csoport korábbi elnöke;
a jánoshalmi KÉSZ-csoportban végzett odaadó önkéntes munkája, valamint a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány Ifjúsági Műhelyének elkötelezett résztvevőjeként a határon túli fiatalok összefogásáért kifejtett példaértékű tevékenysége elismeréseként Dobos Eszter Erzsébet a jánoshalmi csoport tagja
a tiszafüredi KÉSZ-csoport alapító tagjaként és titkáraként végzett szerteágazó és fáradhatatlan szervezői munkája, valamint a város vallási és kulturális értékeinek megőrzése és népszerűsítése érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként Fodorné Hámori Ágnes, a tiszafüredi csoport korábbi titkára
a miskolci KÉSZ-csoport titkáraként végzett fáradhatatlan szolgálata, a közéletben kifejtett, elkötelezett keresztény írói és újságírói munkája, valamint a Miskolci Keresztény Szemle alapításában és szerkesztésében vállalt pótolhatatlan tevékenysége elismeréseként Gróf Lajos, a miskolci csoport korábbi titkára
a tatai KÉSZ-csoport alapító tagjaként és elnökeként végzett három évtizedes kiemelkedő közösségépítő és szervezői munkája, a keresztény értékek és hagyományok helyi ápolását, a tatai civil szervezetek hatékony együttműködését szolgáló példamutató tevékenysége, valamint a Kárpát-medencei magyarság összefogásában vállalt szerepe elismeréseként Izing László, a tatai csoport korábbi elnöke
a szolnoki KÉSZ-csoport újjáalakításában való aktív részvétele, a csoport közel másfél évtizedes magas színvonalú vezetése, eredményes helyi közösségépítő munkája, valamint a környékbeli KÉSZ-csoportok összefogásának előmozdítása érdekében tett erőfeszítései elismeréseként Kováts Andrea, a szolnoki csoport korábbi elnöke
a tatai KÉSZ-csoport közel három évtizedes kitartó szolgálata, a titkári teendők lelkiismeretes és példaértékű ellátása, valamint a közösség összetartásáért végzett áldozatos munkája elismeréseként Lengyel Mária Ida, a tatai csoport korábbi titkára
a csornai KÉSZ-csoport pénztárosi feladatainak megbízható és lelkiismeretes ellátása, a vezetőségben végzett aktív munkája, valamint a szervezet fejlesztésében elért kimagasló eredményei elismeréseként Vörösné Varga Piroska, a csornai csoport pénztárosa;
a magyarságot szépirodalmi munkásságával szolgáló alkotói tevékenysége, valamint a Jel irodalmi rovatának szerkesztőjeként a kortárs költészetet az olvasók elé táró értékteremtő munkája elismeréseként Zsirai László, a Jel irodalmi rovatának vezetője.
A részletes indoklásokat a KÉSZ honlapján olvashatják