JEL újság

Kudarc, realitás, lehetőség?

A Katolikus Egyház a 2022. évi népszámlálás tükrében

A 2022. évi népszámlálás kapcsán sokan a katolikus egyház, illetve a hagyományos vallási közösségek drasztikus visszaeséséről beszélnek. Feltehető a kérdés: a népszámláláson a katolikus egyház kudarcot vallott? Vagy ez a realitás? Maga a kérdés bonyolult, és nem egyszerű válaszokat adni. Ehhez ugyanis azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy kit tartunk vallásosnak, kit tartunk a katolikus egyházhoz tartozónak?


Aki a népszámláláson annak vallja magát? Aki katolikusként van megkeresztelve, vagy aki rendszeresen templomba jár, illetve elfogadja a katolikus egyház tanítását?

Ezek más és más kiindulási pontok. A népszámlálás a népesség adott időpontban történő felméréséből, a Szentszék által vezetett statisztikai adatok a katolikusként kereszteltek számából, míg a vallásszociológia a valláshoz való viszonyból indul ki, ez alapján vizsgálódik és von le következtetéseket. Ezért a három értelmezési keret más és más módszertannal dolgozik, melyek egészen különböző eredményeket hoznak.

Véleményem szerint ezért a kudarc vagy nem kudarc kérdésének számokkal történő igazolása fölösleges számháborúhoz vezet, mely eltereli a lényegről a figyelmet. Ennek pedig káros következményeként hamis önigazolást, bezárkózást, lemondást, egyfajta sértettséget generálhat, mely sem egyénileg, sem közösségileg nem visz előbbre.
Úgy vélem ezért, a statisztikai adatokra kiindulási pontként kell tekintenünk, melyekre alapozva, a kapott pillanatképet helyesen értelmezve, kijelölhetjük a következő időszak egyéni és közösségi feladatait, céljait.

Ahhoz, hogy ezt lássuk, röviden áttekintem a három értelmezési keretet, a hozzájuk kapcsolódó statisztikai adatokat, végül pedig a kudarc, realitás, lehetőség kérdések alapján szubjektív választ igyekszem adni.

 

Értelmezési keretek

Ki tartozik a katolikus egyházhoz? Erre a katolikus egyház öndefiníciója és a népszámlálás különböző válaszokat ad, mit a vallásszociológia árnyal.

A katolikus egyház értelmezési kerete

A katolikus egyház tanítása szerint „a keresztség által (…) betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének” (1), melynek alapján mindenki, akit a katolikus egyházban kereszteltek, az egyház tagjává is válik, függetlenül attól, hogy gyakorolja-e majd a vallását, vagy eltávolodik tőle. Ebből kiindulva, mint arra már utaltam, a Szentszék a statisztikai adataiban a katolikus keresztségek alapján tartja nyilván a hívek közösségét.

A katolikus egyház kiindulási pontja az, hogy a különbségtétel lényegi dimenziója maga a szentségben való részesülés, vagy nem részesülés, amely alapján „az Egyház tagjaivá vált hívőket a szentségi karakter a keresztény vallás kultuszára rendeli, és arra, hogy miután Isten fiaivá újjászülettek, az emberek előtt vallják meg a hitet, melyet Istentől az Egyház által kaptak” (2)

Tekinthető-e ez akkor objektív statisztikai adatnak?

A katolikus egyház értelmezését figyelembe véve igen, hiszen nem lehet különbséget tenni katolikus megkeresztelt és katolikus megkeresztelt között.

A népszámlálás értelmezési kerete

A magyarországi népszámlálást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, meghatározott időszakonként, általában 10 évenként. Maga a népszámlálás alapvetően egy statisztikai adatgyűjtés, mely egy pillanatképet ad az adott időszakban „hazánk népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről” (3).

A vallásra vonatkozó kérdésekre a válaszadás nem volt kötelező. Ezért azt lehet mondani, hogy a KSH vallásra vonatkozó adatgyűjtése egy „öndefiníción” alapuló felmérés. Ez fontos különbség a Szentszéki adatokkal szemben. A 2022-es népszámláláson „a vallási hovatartozásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésre a lakosság 60 százaléka felelt” (4).

Mennyire lehet reálisnak nevezni az így kapott statisztikai adatokat? Amennyiben öndefiníciónként tekintünk ezen adatokra, akkor azt mondhatjuk, hogy ebből a teljes népességre vonatkozóan korlátozottan lehet következtetéseket levonni. Ennek oka, hogy nagyon magas volt azoknak az aránya, akik a „nem kíván válaszolni, nincs válasz” lehetőséget jelölték meg, melynek okait nem tudjuk. Amit láthatunk az az, hogy míg a 2011-es népszámláláson 1.806.409-en, addig a 2022-es felvételkor 1.549.610 fő mondta magáról azt, hogy vallási közösséghez, felekezethez nem tartozik. Ebből pedig az következik, hogy „a vallási közösséghez, felekezethez nem tartozók” száma csökkent, míg a „nem kíván válaszolni, nincs válasz” megjelölést adók száma jelentősen növekedett. (2011-ben 2.698.844 fő, míg 2022-ben 3.852.533 fő nem kívánt válaszolni a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekre.)

Az adatok mindenképpen elgondolkodtatóak. Vajon miért nőtt meg a „nem kíván válaszolni, nincs válasz”-t megjelölők száma? Ezen kérdésre a vallásszociológiának kell majd megtalálnia a válaszokat.

Vallásszociológiai keret

A Szentszéki és a KSH adatokat a vallásszociológia oly módon árnyalja, hogy a valláshoz – jelen esetben a katolikus egyházhoz – tartozókat különböző kategóriák alapján azonosítja be. A jelen cikk keretei között kétféle kategorizálás rövid bemutatására szorítkozom.

Tomka Miklós a ’90-es évek elején három kategóriát határozott meg. „A maguk módján vallásosak. Ők, akik a hagyományos keresztény tanítások nem mindegyikét fogadják el, azokból válogatnak, templomba csak ritkán, alkalomszerűen járnak, s az egyházzal nem azonosulnak; Az átlagos egyháziasok, vagy ’fogyasztó keresztények’, akik vallásosnak s a saját egyházuk tagjának tartják magukat, hisznek a hagyományos egyházi tanításokban, rendszeresen templomba járnak, de az egyház és egyházközösség életében személytelenül és passzívan vesznek részt, nem végeznek semmilyen plusz tevékenységet;

Végül a keresztény mag, azaz azok az előbbi értelemben vett egyháziasak, akik aktív, elkötelezett egyháztagok, egyik legfőbb jellegzetességük a közösségi kapcsolatok ápolása, s istenkapcsolatuk is tudatosabb és személyesebb, mint az előző csoport tagjainak.” (5)

Ezt a felosztást alapul véve azt láthatjuk, hogy a vallásos hívők között a maguk módján vallásosak a dominánsak, míg az elkötelezettek száma csupán ennek töredéke.
A másik „általános felosztás, hogy a társadalom két, nagyjából egyforma méretű, kb. 40–40%-ot kitevő nagyobb tömbje, a soha templomba nem járók, és a vallásukat néha, rendszertelenül gyakorlók mellett a saját bevallásuk szerint rendszeres, legalább havi szertartáslátogatók egy mintegy 20% körüli kisebbséget alkotnak” (6). E megközelítésben a társadalom egészére vetíti ki a vallásosság kérdését.

Elfogadhatóak-e a vallásszociológia által adott statisztikai adatok? A fent említett két megközelítés eredményei meglátásom szerint megfelelő módon árnyalják a Szentszéki és a népszámlálási statisztikai adatok közötti különbségeket.

Ugyanakkor ezt a felosztási rendszert ki kell egészíteni, és új kategóriaként figyelembe kell venni azokat, akik ugyan meg vannak keresztelve, de vallásukat sohasem gyakorolták, a vallással szemben közömbösek. Feltételezhető, hogy ők már a népszámláláson a valláshoz való tartozásukat sem tartották fontosnak, ezért vagy meg sem jelölték, vagy nem is kívántak erre válaszolni.

Ezért a katolikus egyház esetében a későbbiekben a kutatást érdemes lenne kiszélesíteni a megkereszteltek és a vallásukat megvallók közötti különbség vizsgálatára is. Ez árnyalhatja azt a képet, hogy a népszámláláson „a vallási közösséghez, felekezethez nem tartozók,” és a „nem kíván válaszolni, nincs válasz” megjelölést tevők között kik azok, akik ténylegesen a hittől elfordultak, és kik azok, akik más megfontolásból jelölték be e két válasz valamelyikét.

 

Szentszéki, népszámlálási, és vallásszociológiai adatok

Az értelmezési keret után vizsgáljuk meg a tényleges adatokat.

Szentszéki és népszámlálási adatok

A Szentszék által vezetett statisztikai adatok alapján, 2021-ben Magyarországon a katolikusok száma 5.980.000 fő (7), a 2022-es népszámlálás adatai alapján pedig 2.886.619 fő vallotta magát katolikusnak.

A teljes lakosság száma 9.603.634 fő volt. Ebből vallásosnak mondta magát 4.201.491 fő, és ahogyan azt korábban láttuk már, 3.852.533 fő „nem kívánt válaszolni, nincs válasz,” míg 1.549.610 fő pedig „vallási közösséghez, felekezethez nem tartozó” megjelölést tett. Ez azt jelenti, hogy amennyiben elfogadjuk a Szentszék statisztikai adatát, akkor a „nem kívánt válaszolni, nincs válasz” illetve a „vallási közösséghez, felekezethez nem tartozó” kategóriákban további 3.093.381 fő katolikus módon megkeresztelt, de valamilyen oknál fogva nem válaszoló, vagy vallását nem gyakorló, magát semlegesnek, vagy közömbösnek tartó személy van.

Ez azt is jelenti a katolikus egyház vonatkozásában, hogy a szentszéki és a népszámlálási adatok között több mint hárommillió fős különbség tapasztalható, melynek okait tovább szükséges vizsgálni.

A vallásszociológia adatai

A vallásszociológia adataira vetítve a népszámlálási adatokat a következő eredményeket kaphatjuk.

A Tomka-féle felosztás szerint, a magukat vallásosnak mondó személyek közül a „maga módján vallásos” 82%, a „vallásos” 15%, míg az „elkötelezett vallásos” 3%.
E felosztás szerint a népszámláláson magát katolikusnak mondó 2.886.619 fő közül Magyarországon kb. 100.000. fő „elkötelezett vallásos”, további kb. 433.000 „vallásos” van, míg kb. 2.350.000-en a „maguk módján” tartoznak a közösséghez. A szentszéki statisztikai adatokat alapján további kb. 3.090.000 fő van, aki katolikus keresztségben részesült, de már önmagát egyáltalán nem tartja vallásosnak, vagy valamilyen oknál fogva a választ megtagadta. Ők egyfajta negyedik kategóriaként, a „be nem sorolhatók” csoportját alkotják.

Amennyiben a másik felosztást vesszük alapul, akkor a népszámláláson magát katolikusnak mondó 2.886.619 fő közül „a saját bevallásuk szerint rendszeres, legalább havi szertartáslátogatók” száma 578.000 fő, míg a „vallásukat néha, rendszertelenül gyakorlók” 2.309.000 fő körül mozog. A szentszéki statisztikai adatok alapján meglévő további kb. 3.090.000 fő itt is a „be nem sorolhatók” harmadik kategóriaként jelenik meg.

Mindkét módszer alapján nézve, a katolikus egyház valódi hazai társadalmi bázisának számadata messze van mind a szentszéki, mind a népszámlálási adatoktól is.
A népszámláláson magát katolikusnak vallók közül, a vallásszociológiai felosztások alapján, a rendszeresen vallásukat gyakorlók, másképpen a „szorosabban vett tagok” számát ma Magyarországon 530.000–580.000 fő közé tehetjük. A szentszéki statisztikai adatok alapján beazonosított „be nem sorolható” kategóriát ebben az esetben nem tudjuk figyelembe venni, de valószínűsíthetjük, hogy a kb. 3.090.000 fő között is találhatunk elkötelezett, illetve vallását nem gyakorló hívőket, ugyanakkor az arányszámokat itt még csak közelítőleg sem lehetséges megadni.

Ezért, ha arra keressük a választ, hogy kik a „szorosabban vett tagjai” ma Magyarországon a katolikus egyháznak, akkor a népszámlálás adatainak a vallásszociológiai felosztás alapján tovább ötödölt adatait érdemes realitásnak elfogadnunk.

 

Kudarc, realitás, lehetőség

Ahogyan a bevezetőben írtam, tartózkodnék attól, hogy a számok mögé bújva vonjak le következtetéseket kudarc, vagy nem kudarc kérdésében, hiszen aki e témával komolyabban foglalkozik, illetve nyomon követi az európai és a hazai trendeket, az ezen az eredményen túlságosan nem lepődhetett meg.

A népszámlálási eredmény, inkább megerősítette azt a tendenciát, amely a hagyományos „egyházias” társadalom felbomlásáról eddig is sejtettünk. Látható, hogy „a magyarországi vallási változás (…) jól értelmezhető a szűkebb geokulturális régió kontextusában, ahol a vallásüldözés a szocialista blokkon belüli viszonylag magasabb fokú társadalmi modernizációval párosulva előrehaladottabb szekularizációt eredményezett” (8). Ugyanakkor a szekularizáció ellenére – a katolikus egyházra vetítve – az is érzékelhető, hogy a keresztelések száma és a vallásgyakorlás jelentősen elvált egymástól. Ennek talán egyik oka, hogy évszázadokig Magyarországon és Európában is a katolikus egyházba „természetes módon” belenőttek a nemzedékek. Háttérbe szorult, de nem szűnt meg a tudatos egyéni döntésen alapuló hit. Úgy is lehet mondani, hogy ebben az időszakban is megvolt az a társadalmi réteg, mely mélyebben, tudatosabban gyakorolta hitét, és megvoltak azok, akik a szokás, a tradíció miatt követték a katolikus egyház hitét.

Ma azonban a tradíción, szokáson alapuló hitgyakorlás egyre inkább eltűnik, függetlenül attól, hogy a gyermekek megkeresztelésének „hagyománya” még fenn áll. Előtérbe kerül az egyén döntése, és az egyén szabadságából adódó felelősség. Ahogyan azt a Katolikus Egyház Katekizmusa is megfogalmazza: „Az ember (…) ’az Istennel való bensőséges és élő kapcsolatot’ elfeledheti, tagadhatja, sőt kifejezetten vissza is utasíthatja” (9). Ezért a hit és a katolikus egyházhoz való tartozás már nem tekinthető a keresztségből fakadó automatizmusnak, hanem inkább tudatos döntések sorozataként értelmezhető.

Az egyháznak ezért nem a szentszéki és nem is a népszámlálási adatokat, hanem reális kiindulásként a vallásszociológia által azonosított „szorosabban vett tagokat” kell alapul vennie. Rájuk építve lehetséges a közösségek megújítása, formálása. Ezért az egyház számára lényeges, hogy a „szorosabban vett tagok” egyéni hitükben megerősödjenek, hiszen a hitében megerősödött ember képes hiteles és vonzó közösséget építeni.

Ezért az egyén döntésén alapuló hit, és a jövő egyházának „milyensége” között erős kölcsönhatás van.

Azonban a közösségnek nem szabad bezárkózó, vagy a világiasságban feloldódó módon megélni a hitét. Ahogyan azt Ferenc pápa magyarországi apostoli útja alakalmával a budapesti Szent István-bazilikában mondta: „Életünk, bármennyire is törékeny, szilárdan az Ő kezében van. Ha erről megfeledkezünk, akkor mi, lelkipásztorok és világi hívők emberi eszközöket és megoldásmódokat fogunk keresni, hogy megvédjük magunkat a világtól, bezárkózva kényelmes és békés vallási oázisainkba; vagy éppen ellenkezőleg, alkalmazkodunk a világiasság váltakozó széljárásaihoz, akkor pedig kereszténységünk elveszíti erejét és megszűnünk a föld sója lenni.” (10)

Ferenc pápa egyértelműen a bezárkózás és a feloldódás hamis illúziója ellen foglal állást, hiszen mindkét megoldással önmagunkat csapnánk be, és végül még rosszabb helyzetbe pozicionálnánk magunkat.

Szükséges átértékelni az egyházi intézményrendszer működését is. Az egyház elsődleges feladata „hogy hirdeti és terjeszti az üdvösség örömhírét, és új keresztény közösségeket hoz létre.” (11) Ebből következően az intézményrendszerre mint eszközre érdemes tekinteni, mely a közösségek megerősítését segítheti. Ezért az intézményrendszer olyan keretet adhat, amelyen keresztül a közösségeink megélhetik a hit szépségét és mélységét, majd ezt sugározva a katolikus egyház – alapjaihoz ragaszkodva – tud nyitni mások felé.

A katolikus egyház számára a növekedés lehetősége meglátásom szerint adott. Ehhez hiteles „intézményrendszer”, papság, szerzetesség, egyének és közösségek kellenek, akik meg tudják szólítani azokat az embereket, akik nem tartoznak jelenleg a „szorosabban vett tagok” közé, de még magukat katolikusnak tartják, illetve azokat, akik megkereszteltek, de elfordultak, vagy egyáltalán nem vallásosak.

A hitelesen megélt kereszténység megerősítését ezért a következő időszak kulcskérdésének is tekinthetjük.

 

Összegzés

A 2022-es népszámlálás megerősítette azt a vallásszociológiai alapvetést, miszerint a katolikus egyházhoz való tartozás vállalása egyre inkább tudatos döntések folyamata. Bár Magyarországon a katolikusnak megkereszteltek száma továbbra is magas, de sokan már nem vállalnak közösséget az egyházzal. Ennek okai összetettek, melynek vizsgálata a következő időszak feladata.

A katolikus egyházhoz tartozók „öndefiníció” szerinti csökkenésének folyamata azonban nem csak hazai, hanem európai tendencia is, ezért nem meglepetés a katolikus egyház tagjai számának jelen népszámlálási visszaesése.

A népszámlálási adatok kudarca ezért viszonylagos, hiszen a vallásszociológia megállapításai alapján a „szorosabban vett tagokhoz” tartozó katolikus hívek száma ennél jóval alacsonyabb, ami azt is jelenti, hogy még mindig viszonylag sokan vannak, akik az egyházhoz tartozónak vallják magukat, de ténylegesen a közösség életében nem, vagy csak alkalomszerűen vesznek részt.

A következő időszakot éppen ezért a remény és lehetőségek időszakának is nevezhetjük. Ehhez egy bezárkózó vagy a világban feloldódó egyház helyett, az egyéni elköteleződésre alapuló közösségeket, a „szorosabban vett tagokat” megerősítő és rájuk építő katolikus egyházra van szükség, mely hiteles és vonzó, amely kinyitja kapuját azok felé, akiket bár megkereszteltek, de eltávolodtak, vagy akik még egyáltalán nem vallásosak, hanem keresők.

Azt, hogy ezt hogyan és milyen módon lehet hitelesen megvalósítani, mindenkinek egyénileg és közösségileg át kell gondolnia.

 

 

(1) A Katolikus Egyház Katekizmusa 1213. in: https://archiv.katolikus.hu/kek/tartalom.html (letöltés időpontja: 2023. 10. 29.)
(2) A II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója az Egyházról. (LG) 11. in: https://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_const_19641121_lumen-gentium_hu.html#LG11 (letöltés időpontja: 2023. 10. 25.)
(3) Tudnivalók a 2022. évi népszámlálásról. in: https://nepszamlalas2022.ksh.hu/nepszamlalas-2022 (letöltés időpontja: 2023. 10. 25.)
(4) Lásd: Népszámlálás 2022: ismertette a végleges adatokat a KSH. in: https://www.ksh.hu/hir_230926 (letöltés időpontja: 2023. 10. 20)
(5) Tomka Miklós: Magyar katolicizmus 1991. Budapest, OLI-KATTA. 1991, 27–29. old.
(6) Máté-Tóth András–Rosta Gergely: Vallási riport, 1991–2022 Magyarországi trendek nemzetközi összehasonlításban. in: Társadalmi Riport 2022, 458. old.
(7) Agenzia Info Salesiana: Statistics of the Catholic Church in Hungary and Slovakia. in: https://www.infoans.org/en/sections/good-to-know/item/13625-statistics-of-the-catholic-church-in-hungary-and-slovakia (letöltés időpontja: 2023. 10. 20.)
(8) Máté-Tóth András–Rosta Gergely: Vallási riport, 1991–2022 Magyarországi trendek nemzetközi összehasonlításban. in: Társadalmi Riport 2022, 462. old.
(9) A Katolikus Egyház Katekizmusa 29. in: https://archiv.katolikus.hu/kek/tartalom.html (letöltés időpontja: 2023. 10. 29.)
(10) Ferenc pápa beszéde a budapesti Szent István-bazilikában. in: https://ferenc2023.hu/hu/informacio/ferenc-papa-beszede-a-szent-istvan-bazilikaban (letöltés időpontja: 2023. 10. 29.)
(11) Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma. 50. in: https://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html (letöltés időpontja: 2023. 11. 12.)

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bástyák vagy világítótornyok?

A szerzetesi iskola fő vonzereje továbbra is a közösség: az életüket Istennek átadó és a tanítványok iránt odaadó szerzetesek jelenléte.

Apostollá válni a Lélek útján

Pünkösd alkalmából újabb epizódokkal jelentkezik a KÉSZ Hitből pajzsot-videósorozata. Ezúttal Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgettünk.

A Szentlélek közkincs

Az első pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek közkincs. Nem titok. Nem bennfentesek előjoga. Kérni kell, és kapni fogod, mert ez megváltásodhoz, örök életedhez tartozik.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!