Légy csapatjátékos!

Azt mondja, fiatalkora ellenére talán ez volt pályafutásának a csúcsa. 2021-ben az első magyarországi találkozáskor is ez volt az érzése, de az idei pápalátogatás mindent „felülírt”. Mi volt a „titok” Ferenc pápa karizmatikus személyiségén túl? Saját bevallása szerint az összehangoltság, a folyamatos imaháttér mind-mind segítettek abban, hogy a pápa háromnapos apostoli látogatása a vatikáni szervek szerint is világszínvonalúra sikerült. Beszélgetőtársam Ernyey Áron, az esemény egyházi rendezvényigazgatója.

– Gratulálok a pápalátogatás szervezéséért. Gondolom, az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban sok kérdést tettek fel Önnek. Nem bánja, ha én is erről faggatom?

– Valóban sokan kérdeztek, de a szép és sikeres emlékekről mindig szívesen beszélek. Hetek teltek el Ferenc pápa magyarországi látogatása óta, de frissen élnek bennem az események, mozgatják a gondolataimat. Különösen azért is, mert voltak olyan részletek, amelyeket nem feltétlenül ott helyben éltünk át, sokkal inkább utólag, amikor visszanéztünk egy-egy közvetítést, beszédet. Én ilyenkor csodálkozom rá olyan történésekre, amelyeket a helyszínen nem láthattam.

– Azért nézi vissza a közvetítéseket, hogy elemezze, kiértékelje a csapat munkáját vagy hívőként tekint vissza?

– Mindkettő benne van. Amíg tart a rendezvény, a szervező a következő pillanatra, feladatra összpontosít. Ennek ellenére nagyon nagy ajándék volt és egyben csodálatos lelki élmény is.

– Mi volt a feladata?

– Az esemény egyházi programigazgatója voltam. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy én feleltem a megvalósult programok lebonyolításáért, az események technikai feltételeiért, a zarándokokért, általában a koordinációért. Több mint száz segítőm volt, és ehhez jött hozzá az állami és hatósági csapat, valamint a vatikáni szervezők.

– Hogyan került a szervezők közé?

– Ezt megelőzően a Katolikus Ifjúsági Mozgalom rendezvényeit szerveztem, ifjúsági világtalálkozókat, karizmák ünnepét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején a rendezvényirodát vezettem. Akkor és most is hasonlóak voltak a feladataim. Össze kellett fognom a sok-sok szakágat úgy, hogy koherens egésszé álljon össze, mindvégig szem előtt tartva, hogy ez egy olyan esemény, amely transzcendens síkkal bír, misztérium és nem show biznisz.

– Gimnazistaként is azt gondolta, hogy ez lesz a hivatása?

– Azt gondoltam, ez lesz a hobbim. A budapesti egyetemi templom Don Bosco kórusában és zenekarában nőttem fel. Dauner János szalézi szerzetes pap alapította, az ő szárnyai alatt cseperedtem. A mai napig tagja vagyok a zenekarnak, trombitálok. Gimnazistaként is egyre inkább kezdtek rám számítani, koncert- és technikai szervezésben, és ehhez társult nagyobb ünnepeken a liturgiák megszervezése, a kis ministránsok vezetése, nagytábor szervezése. Egyébként kiskoromban építészmérnök szerettem volna lenni, de ez később változott. A szervezés struktúrája, váza érdekelt, végül műszaki menedzser lett belőlem.

– Hivatalosan azt olvasom Önről, hogy a Szent István-bazilika gondnoka? Ez mit takar?

– A mindenkori gondnok a bazilika plébánosa, aki most Mohos Gábor püspök atya. Én a helyettese vagyok, ami a bazilika és a hozzá tartozó intézmények vezetését jelenti. A Bazilika nemcsak szakrális – bár ez a legfontosabb –, de kulturális központ is, aktív zenei élettel, és egyben turisztikai látványosság is. Ez egyensúlyteremtést igényel. Minden szakág munkáját össze kell hangolni, pont úgy, ahogy a Kossuth téri pápai szentmisén is történt. Ott is minden kis apró mozzanatnak össze kellett érnie, hogy végül teljes egésszé rendeződjön. 2021-ben, amikor először vártuk a Szentatyát, az is nagy összhangot, együttműködést igényelt. Most erre a tapasztalatra építhettünk. Nem kellett elölről kezdenünk, ez nagy segítség volt.

– Hogy látta, mennyiben volt más most a Szentatya, mint 2021-ben?

– A NEK ideje alatt hat órát töltött itt a Szentatya, most pedig három napot. Másfél éve még kevésbé volt mozgásában korlátozott. De akkor is, ahogy most is, nyitott, csupa szív embert láttam benne, aki nem egyirányú tanítást ad, hanem odafigyel mindenkire. Ő nem változott. Ugyanaz az ember volt másfél évvel ezelőtt a Hősök terén, mint aki 2023-ban lement a Bazilika lépcsőjén az emberek közé. Szervezés szempontjából a változás annyi volt, hogy az útvonalat akadálymentesíteni kellett. A vatikáni szervezők erre egész konkrét kéréseket fogalmaztak meg, hogyan és milyen rámpát hová építsünk…

– Pápalátogatás után kaptak visszajelzést a Vatikánból?

– Igen, sok dicsérő szót. „Szeretnek velünk dolgozni, tökéletes szervezés. Jó Magyarországra jönni… Az, amit megbeszéltünk, az megvalósult” – ilyeneket mondtak. A Csendőrség is dicsérte a magyar hatóságok munkáját. A vatikáni sajtósok – több mint hetven újságíró –, akik a Szentatyával a repülőgépen érkeztek, ők is nagyon pozitívan számoltak be tapasztalataikról, ittlétükről. Ferenc pápa maga is a hazaérkezését követő szerdán az általános kihallgatáson külön figyelmet szentelt a magyarországi látogatásának. Hosszasan beszélt róla. Azt is mondta, hogy ami itt történt, az megérintette őt magát is. Nemcsak minket a pápa, hanem a pápát is a magyarok. Bárhol is találkozott a Szentatya az emberekkel, valami mélyebb dolog történt. Jelenlét, kapcsolat. Oda és vissza. Ez önmagáért beszél.

– Ön és családja személyesen is találkozott Ferenc pápával. Milyen volt a közelében lenni?

– Nagy élmény volt, amit másfél percben megéltünk Vele szemtől szemben. Azt éreztük, hogy csak mi vagyunk és az ő maximális ránk figyelése. A Szentlélek hatalmas ajándékának tartom, hogy ez megvalósult.

– Hogyan készült fel a család a találkozóra?

– Nem tudtunk rá felkészülni, minden olyan gyorsan történt. Nem volt betervezve, spontán jött. A vatikáni szervezők szóltak, hogy pár óra múlva lehetőség van a találkozásra. A feleségem könnyekig meghatódott. Nagyon sokat jelentett számára is. A gyerekeket is megérintette, aznap teljesen fel voltak dobva, de azóta is, ha látnak egy képet, vagy előveszik azt a medált, amit kaptak a Szentatyától, egy mondatban vagy félmondatban utalnak a találkozásra. Kisgyermekek még, de határozottan azt látom rajtuk, hogy meghatározó élmény volt számukra, annak ellenére, hogy nem tudják feltétlenül megfogalmazni, hogy miért.

– Hetekkel az esemény után vagyunk. Visszanézve a felvételeket, mi az, ami Önt megérinti?

– Nagyon sok minden. Elsősorban a személyes találkozás. A Szentatya tekintete, karizmatikus egyénisége. Az összes olyan döntése felejthetetlen, ami nem volt benne a forgatókönyvekben, ami a leírt programon túl volt. Amikor megállította a konvojt és kiszállt a gyerekekhez, vagy amikor kiszólt az előre megírt beszédéből, vagy amikor az Arénában megharsogtatta a fiatalokat… és sorolhatnám. Programszervezőként pedig kiemelkedik az egymásra hangoltság, az összhang, amit az egyházi és állami szervező csapattal megéltem, beleértve a vatikániakat is. Egyértelmű, hogy a Jóisten áldása volt a rendezvényen. A szervezésre rövid idő állt rendelkezésünkre, csupán két hónap, mégis minden megoldódott, ha nem is az utolsó pillanatban, de közel hozzá. Nagyon hálás vagyok, hogy részese, tanúja voltam. De azért is hálás vagyok, amit a pápalátogatás maga után hagyott, kapom a visszajelzéseket a gyümölcsökről, áldásokról.

– Említene néhányat?

– A Szentatya gondolatainak hatására van, akinek megváltozott az egyházról alkotott képe. Van, aki újragondolta Isten-kapcsolatát, imaéletét. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy a Szentatya a béke pápája, és ezért most megtette az első lépést afelé, akivel régóta haragban volt. Ezek apró csodák, amikre nem szoktuk azt mondani, hogy világmegváltó csodák. A világmegváltó csodát Jézus Krisztus véghezvitte. De ezek a pici csodák mind kellenek ahhoz, hogy szebb és jobb világunk legyen. Ferenc pápa most szórta a magot és reméljük, hogy minél több helyen jó talajba hullik. Nekünk az a dolgunk, hogy az elvetett magokat öntözgessük és neveljük. Jó sok útravalót adott nekünk. Én se tudtam mindegyik beszédét végigkövetni, ezért újranézem a felvételeket, nem elég egyszer. Mindenkit arra buzdítok, hogy néhányszor nézze vissza a közvetítéseket, olvassa el a beszédeket, mert segíthetnek a mindennapokban.

– Melyik az az üzenet, amit egészen a magáénak érez?

– Amit a fiataloknál mondott először, hogy légy csapatjátékos. Ez is igazolja, mennyire fontos a közösségünkkel együtt megélni a hitünket a szentmisén kívül is. Erre rímelt a Kossuth téri szentmisében az a gondolat, hogy a jó pásztor összegyűjti a nyájat, és utána elküldi őket a világba, nem egyesével, hanem minimum kettesével. Csapatban, közösségben kell gondolkodnunk. Felelősségünk, hogy akik hozzánk tartoznak, vagy újonnan csatlakoznak a közösségeinkhez, úgy találják meg helyüket, hogy ők is, és a csapat is épüljön belőle. Ezt azonkívül, hogy nagyon szépen hangzik, nagyon komoly kihívásnak tartom.

A Szentatya nem adott kész receptet arra, hogyan menjenek simán a dolgok. Nehéz utat vázolt fel, biztos sikerrel a végén. Ha el tudjuk mélyíteni az útmutatásait, azok közelebb visznek a Jóistenhez minket. Hitben élni nem könnyű. Ahogy a fiatalnak és a nem fiatalnak sem könnyű letenni pl. a mobiltelefont. De megéri kilépni a virtuális közösségből, belépni egy valódi közösségbe.

– Ön szerint mit kell tenni ahhoz, hogy a Szentatya látogatásakor fellobbant tűz ki ne aludjon?

– Felelősségünk, hogy ne aludjon el, ne hunyjon ki ez a tűz. Ami szintén nem könnyű, mert a lelkesedés az idővel nyilván picit alábbhagy. De az a feladatunk, hogy már ne lelkesedésből, hanem gondolatainkban, imáinkban, mélyebben forgassuk a kapott útmutatásokat, a szavakat. Keressük az értelmét, váltsuk tettekre, hogy ne csak szép szó legyen. Imádkozzunk folyamatosan, ahogy tettük a pápa látogatása előtt és közben is. Az, hogy ilyen harmonikusan összeállt minden, nem a véletlen műve volt. A Szentlélek volt velünk, ami a sok-sok imádságnak is köszönhető.