JEL újság

Lélekből verselő

Zsirai László2024.08.07

Irodalmi rendezvény vendégeként hallgattam Erdélyi Csaba verseit a székesfehérvári Krisztus Király Plébánia közösségi házában. Nevével nem találkoztam e rendezvény előtt. Saját kötetéből olvasott fel, tanúbizonyságát adva hitbéli elkötelezettségének, ami akaraterejének háttere volt, hogy versbe font gondolatait közreadja. 

Erdélyi Csaba 1965-ben született Mezőcsáton. Gépészeti szakközépiskolát végzett, pénzügyi-számviteli képzettséggel rendelkezik. Vácott él, ahol egyéni vállalkozóként saját irodáját vezeti. Saját kiadásban jelenteti meg verseit. Első kötetének címe: Erdélyi Szerelem (2021), a legutóbbié pedig Lábam előtt mécses (2023). Irodalmi díjjal, kitüntetéssel nem rendelkezik. Az évezred küszöbén szívéből eredt érzés ösztökélte az írásra. Kedvenc költőiként Petőfi Sándort, Ady Endrét, József Attilát és Pilinszky Jánost nevezi meg. Hitét a Péceli Baptista Gyülekezetben gyakorolja. Mint vallja, az Úr szólításának eleget téve alkot és cselekszik.

Erdélyinél a hit belső világolásának átélése fontosabb a poézisnél. Versre törekvő kísérleteiben is vannak persze jó erejű helyek: „Mikor a csend már nem a füledben, / hanem a szívedben szól, / mert már nem embertől várod a választ. // Mikor az esőfelhőn túl / megérted a szivárványt, melyből Isten szövetsége árad. // Mikor nem akarsz másoknál jobb lenni, / mert rájössz, az semmit ér… / Hiszen, hogy lehetnél jobb bárkinél? // Mikor megérted, hogy minden kegyelem, / s cselekedeteidért nem jár jóság. / Magadtól jobbá válni hiúság…” (Csend) Akárcsak a következő esetben: „Mert Te átölelsz most is, / mikor elesett vagyok. / Mikor lépni sincs erőm, / mert nem tudom, merre indulok. // Mert Te szeretsz most is, / mikor elesve sárosan vagyok. / Mikor önmagam súlyától elmerülve, / arccal földre rogyok.” (Velem vagy) 

Családi hagyományt folytat, hiszen édesapja szintén írt verseket. Ahol a versírás a kedvtelés, ott élő lélek rejtezik. Lélekkel élni és verselni pedig különösen értékes adomány, ilyenkor képes a tartalom igénye a forma fölé emelkedni. 

 

Erdélyi Csaba verseit itt olvashatják

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Egylényegű az Atyával

A homoousziosszal a hitvallás a Fiúnak az Atyával való egylényegűségét vallotta meg, szemben az ariánus homoiousziosszal, ami pusztán hasonlóságot jelent. A különbség valójában nem egy „i” betű, hanem minden: a kereszténység döntő pontja és lényege.

Az engedelmesség iskolája

Lapunk egykori főmunkatársának, Bolberitz Pálnak kispapkori lelki naplóját adta közre a Szent István Társulat a keresztény kiadók május 19. és 25. között megrendezett seregszemléjére, a Szent István Könyvhétre.

Támogassa a KÉSZ munkáját!

Támogassa személyi jövedelemadója egy százalékával Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezetét!
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!