Üres a part. Nincs révész, nincs ladik.
Egyetlenegy híd ível át a Léthez
jeges örvényei fölött − a HIT…
    Krisztus-szentelte kristályszerkezet
    A lelkem érzi − bizton átvezet
    az Öröklétbe.

Húsvét reménye

„Egy életet kell beleölnie
abba, hogy bele kelljen halnia…”

Ezzel csap arcul unos-untalan
egy áltörténész, a História.
Mért nem akarják tudomásul venni,
hogy Akkor, Ott megtörtént a CSODA?!?
Egy elhaló Hang – ELVÉGEZTETETT!
végleg törölte a Tér és Idő
Könyvéből a ránk-váró végzetet…!

Húsvét harangoz, zeng a Földkerekség…
Ő élve él! s az Ő föltámadása
a halálunkat ítélte halálra…
A vég − Új Kezdet misztériuma!
KRISZTUS CSODÁJA lelkünknek jövendő…
Nem sorsunk már a végső védtelenség –
hisz immár minden véggel mindig szembe
JÖVEND Ő – és VELE a Végtelenség …!   

Örömzene

Örömzenére 
születtem.
Tudom…
De elkeveredtem egy s más tévúton.
Megkésve kezdem az örömzenét.
Alleluját, ujjongást, evoét
üzen velem az életnek a Lét.

Tereken, sarkokon, körutakon
utcazenészként nyújtom kalapom.
Semmit se kérek. A Mindent adom.
Egy végtelen Égi-HANG-Szerelem
ragyogó rezgéseit hangszerelem
magamnak, nektek és világ-
egyetemlegesen…

Semmit se kérek. A Mindent adom.
A Lét szívében dobbanó Igét,
−  amiben hinni jó, amit remélni szép −
s öreg lelkem kései örömét
− van remény magamat túlélni még…

Ennek a műsornak nem lehet vége…
ha itt már eljátszom minden dalom,
mennyei vendégföllépésre
indulok föl, FELÉ a Tejúton.

Örök öröm lesz érezni, hogy újra
vagyok a Végtelen Szeretet húrja,
s az életeknek az ÉLET ÖRÖK
nyitányát játssza rajtam Isten ujja.

Milyen világ lesz…?

Sokat tudott már földül-égül,
egy kevesecskét mindenségül,
de csak tanult megállás nélkül.
Most már gépileg üdvözül.
Csak fáj valami legbelül:
milyen világ lesz az a gépi,
− ami már nem tud emberül…?!

Simai Mihály költészetlt itt mutatjuk be.