A kenyér közös megtörése és fogyasztása mindig közösséget teremt, illetve a már meglévőt mélyíti el még jobban a maga szertartásával. A közös kenyértörés horizontálisan és vertikálisan is hidat ver a résztvevők között.

Ha kitartunk az első két lelki lakás küzdelmeiben, és rendszeresen adunk az időnkből Istennek, hogy velünk lehessen, akkor erős alapot vetünk a jóban a kegyelem segítségével. Kerüljük a bűnre és a szétszórtságra vezető alkalmakat, tudatosan tegyük a jót, időnket jól használjuk fel és rendezett lesz mind a házunk tája, mind mi magunk Isten végtelen irgalmából. Így beléptünk belső várkastélyunk harmadik lelki lakásába.

Egy barátságra időt kell szánni. A szeretet másik neve: idő. Mennyi időt szánunk szeretteinkre? Mennyi időt szánunk az Úrra? Benső barátságban élni Istennel, kötetlenül megosztani vele örömeinket, bánatainkat, hálát adni a kapott jókért és kérni az erőt a nehézségek elviseléséhez – mindez a párbeszéd része lehet. Ám ami ennél is több: befogadni szeretetét és viszont szeretni őt.

A várkastély legbelső lakásában a Teremtő lakik, aki Atya, Fiú, Szentlélek, és várja teremtményét, hogy tapasztalható módon egyesülhessen vele a szeretetben. Hosszú lelki folyamat, ameddig az ember rátalál a bensőjében lakozó Istenre. Ezt a folyamatot írja le Szent Teréz „A belső várkastély” című könyvében.

A szeretet egyik szinonimája az összetartozás. Ha a szó mélyebb értelmét keressük, akkor a tartozásra kell fókuszálnunk. Tartozni annyi, mint adósnak lenni, valamit magunknál tartani, ami a másé. „Ne tartozzatok egymásnak semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek!” (Pál apostol)