Ferenc útja a stigmatizációig nagyon is emberi út, tele kudarcélménnyel, fájdalmakkal és keserűséggel. Az „újszerű csoda” lényegét tekintve az, hogyan válhat ez az emberi út, a sebek útja az Istennel való mélyebb egyesülés útjává, a sebek evangéliumává.

Mintha egyenesen a Bibliából lépett volna ki, mintha ő lett volna az a bizonyos Sámson, akitől rettegtek a filiszteusok. Legalábbis hasonlított rá, olyan nagy volt és olyan erős, hogy az aprócska falu legnagyobb emberéről beszélünk.

Jézus Krisztus magára hányszor törte meg a kenyeret a kenyérszaporítástól kezdve az emmausi tanítványok szemének megnyílásáig! Egész életével osztozott sorsunkban. Akinek asztalához ült, azzal az Isten ült egy asztalhoz. Ő leül a koldus mellé (melléd és mellém), és egy tányérból eszik vele…

Nem elég Jézust emlegetni, róla hallomásból tudni, őt látásból ismerni, pusztán „köszönőviszonyban” lenni vele. Akinek a kereszténysége ebben kimerül, az valójában köszönőviszonyban sincs Jézussal.

Vili bácsit mindenki csak Vili bácsinak hívta, ő volt a falu plébánosa. Nem hívták se atyának, se plébánosnak, se tisztelendőnek, se tiszi bácsinak, csak Vili bácsinak.

Licike túl volt már a hetvenen, de senki nem nénizte, mindenki tegezte és egyszerűen csak Licikének szólította, de nem udvariatlanságból, hanem kötelességből.

A megtért ember nem azonnal szabadul meg az aggodalmaskodástól, nem azonnal hagyja hidegen a haszonszerzés lehetősége. A megszentelődés folyamat, kereszténnyé válik az ember.

Ahányszor meglátta ezt a csontsovány, rongyos, rossz kinézetű embert, az Úr szenvedő szolgájára gondolt, akiről ezt mondja Ézsaiás próféta: „Nem volt sem szép, sem ékes, a külsejére nézve nem volt vonzó."

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.

Az első pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek közkincs. Nem titok. Nem bennfentesek előjoga. Kérni kell, és kapni fogod, mert ez megváltásodhoz, örök életedhez tartozik.

Húsvét után a megsebzett Krisztus megjelent a tanítványainak, megmutatta a sebeit és a lelkében élő békességgel ajándékozta meg őket. A békesség gyógyítja a sebeket és a gyógyulóban levő sebek egyre több békességgel töltik el a szíveket.

Miután meggyógyult és kiléphetett a csend világából, meglepődve tapasztalta, hogy már nem akar mindenáron beszélni, szívesen hallgat, ha kell, ha valakinek mondandója van számára.