A zaj „kultúrájában” élünk. Szól a rádió, a tévé, nézzük a DVD-ket egymás után, amikor egy kis szabad időnk van, és rossz értelemben megfeledkezünk magunkról. Szép lassan elfelejtünk gondolkodni is.

Miután Jézus testét nagypénteken eltemették Arimateai József sírboltjába, egy nagy követ hengerítettek a barlang bejáratához. Vasárnap hajnalban pedig a kenethozó asszonyok csodálkozva azt látták, hogy ezt a követ valaki eltolta onnan.

A teremtett világ szépséges tájai közül kitűnnek a fejüket égbe emelő, méltóságteljes hegyek. Vannak köztük szerényen meghúzódók, s vannak kimagaslók, melyek felhőkbe burkolóznak. Egy bizonyos: mindegyik vonzza a szemet. „Tekintetem a hegyekre emelem” – mondja a zarándok Jeruzsálem felé ballagva.

A Szentlélek imádkozik bennem, a bensőmben, amelyet Avilai Szent Teréz egy várkastélyhoz hasonlít, ahol sok lakás van, és a kastély legbensőbb részében lakik a Király, vagyis Isten. Hozzá kell eljutnom kalandos utakon, melyeket szívemben teszek, hogy földerítsem, hol lakik bennem az én Királyom és Istenem.

Nemrég hallottuk a hírt, hogy Kínában beomlott egy aranybánya. Némelyeket sikerült élve kimenteni, némelyek viszont életüket vesztették a mélyben. Nincsen új a Nap alatt, kincskeresők voltunk és azok is maradtunk, mivel a kincsek mágnesként vonzanak minket.