Ma

Kék az ég és dalolnak a lányok.
Fűzfabotra csomót köt a Nap.
A fűszál is egyre boldogabb.

A gond most tüskés bozótba hull,
messze ring a zivatarok lángja…
Nem égeti szívünket a vér,
a panasz, a szomorúság. Ma,
látod, az is tovatűnt.

Ibolyaillat és öröm-tavasz.
Ma egy nap az Élet.
Nézd csak: énekelnek erdők,
fecskék, szívek, rétek.

Fűzfabotra ficánkol a Nap.
Kék az ég és kacagnak a lányok.
Ölelik e bódult világot.

Csak a por

Szép vagy,
de csak azért, mert a szerelem szép.
Szőkeségedet, puha hajszálaidat,
barázdált arcodat imádtam.
Te voltál a megtalált álom,
ami most fáradtan, érthetetlenül,
széttöredezve hull le előttünk a porba.

Csak a por örök.

Kérdés

Mindegy, üres volt vagy teli a pohár.
Ami telített, az is kiürül majd.
Öreg fák pozdorjára törnek.
Itt a por uralkodik.

Ki tud ebből új szobrot faragni?

Anyám…

Anyám sokat adó,
szegény őszülő asszony,
hamar fáradó
és néha már remeg a keze.
Nincsen álma,
csak szent élete volt ‒
és neki mindegy, hogy elfolyt.
Nem is ad semmit magára.
Ha faggatom: „Szólj! Boldog vagy? Mesélj!”
Nem válaszol, de csillan a könny a szemén.
Olyan éppen, mint egy drága nagy gyerek.

Ő készít nekem az életről mérleget.

Őrzöm…

Őrzöm az Isten-titkot.
Nem verem nagydobra, ha szeretek,
Ha ölelem a fa törzsét,
Simogatom a virág selymét.
Olyankor tele van a szívem vele.
Olyankor jó élni.
Olyankor béke van.
Megtapogatom a puha földet,
a repedt lépcsőt,
a múltat.
Nem fáj semmi.
Most, hogy már búcsúzom.
Viszem magamba zárva:
Isten-titkomat.
Őrzője vagyok.

Pap Éva


 

Pap Éva költészetét itt mutatjuk be

2019-04-30