Magyar emlékek Máriacellben

Nagy Lajos királyunk mariazelli búcsújárásának hatszázötvenéves évfordulója alkalmából 2013. szeptember 28–29-én nemzeti zarándoklatot tartottak Mariazellben; több mint ezerötszáz honfitársunk kereste fel az ősi Mária-kegyhelyet.
(Érdemes disztinkciót tenni a búcsújárás és a zarándoklat között. Talán legszebben Jáki Teodoz bencés szerzetes mutatott rá a különbségre egy vele készült interjúkötetben: „Bár a zarándoklat és a búcsújárás szinonim kifejezések, a zarándokoknak a búcsújáróhoz képest kevésbé fontos a katarzis, a megtisztulás, a csodák megtapasztalása, a kérések, fogadalmak, a lelki béke teljesülése. A zarándok inkább csak vallásos utazó, aki kedvtelve vesz részt a búcsú közösségi élményében, de nem vágyik mélyebb lelki élményekre.”)
A zarándoklat fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Soltész Miklós államtitkár, lelki vezetője pedig Veres András szombathelyi megyéspüspök volt. A megyéspüspök zarándoktársaihoz írt buzdítása így szólt: „Mariazell ékes bizonyítéka annak, hogy katolikus életünk egyetemes sajátságossága a Szűzanya iránti tisztelet. Évszázadok óta osztrákok, horvátok, szlovének és magyarok egyaránt nagy számban zarándokolnak ebbe az ősi Mária-szentélybe. Mi, magyarok nem kis büszkeséggel nézünk erre a csodálatos templomra, hiszen Nagy Lajos királyunk Istenanya iránti tiszteletének és bőkezű adományának az eredménye ez a szép bazilika.
Ugyanakkor a magyarok ma is élő Mária-tiszteletének a bizonyítéka az a sok ezer zarándok, akik folyamatosan érkeznek Mariazellbe a Kárpát-medence minden részéből. Nemzeti életünk vészkorszakaiban is sok-sok magyar imádkozott itt népünk megmaradásáért. Legutóbb a kommunista diktatúra éveiben az emigrált magyarság itt jött össze évről évre, hogy népünk szabadságáért fohászkodjon. Majd pedig Mindszenty bíboros úr itteni eltemetése után még többen jöttek, hogy a nemzet és a keresztény élet újjászületéséhez kérjék a Szűzanya közbenjárását.”
A magyar zarándokokat P. Karl Schauer bencés apát fogadta, aki rendkívül kedves beszédében arról szólt, hogy Mariazell évszázadok óta összeköti a két nemzetet, a zarándokok pedig hazai földre léptek.
E nagyszerű fogadtatás után azonban sokunkat némi csalódás ért. A bazilika standjain kézhez vehettük A Máriacelli Bazilika leírását tartalmazó füzetecskét, mely sajnálatos módon – csak bízni tudunk abban, hogy nem szándékosan – nem kellő súllyal tárgyalja Mariazell magyar emlékeit, mondhatnók, hogy szinte meg sem említi ezeket. Nagy Lajos királyunkról pedig a következő lekicsinylő mondattal indítja a templom történetének bemutatását: „Ami a gótikus templom keletkezését illeti, ebben Nagy Lajos magyar királynak is volt szerepe. A legenda szerint 1356-ban az Istenanyában bízva vívott győztes csatát az országot fenyegető ellenséggel. Hálából fogadalmi ajándékként azt az értékes Madonna- képet ajánlotta föl, amelyet máig a kincstár oltárán őrzünk. Főként magyar hívők veszik körül szerető tisztelettel. Ebből az időből származik a középső gótikus torony és az eredetileg csúcsíves stílusban épült főhajó.”
Talán ez a körülmény is indította e sorok íróját arra, hogy röviden összefoglalja Mariazell magyar emlékeit, és felhívja a figyelmet a magyar emlékek fontosságára, tényszerűségére és arra, hogy a történelem meghamisítása az, ha ezt elhallgatják.
A Mária-kegyhelyek között Mariazell az egyik legősibb, hiszen időszámításának kezdete 1157 decemberére tehető – mondja Kühár Ede magyar bencés szerzetes, a magyar zarándokok gyóntatója. Itt nem jelentkeztek azok az égető problémák, melyeket Lourdes-ban a hitetlenség, Fatimában az első világháború, Medjugorjében az iszlám és a kereszténység közötti küzdelem jelentett. Az említett európai kegyhelyekkel ellentétben Mariazellben sohasem volt jelenés. Itt egy negyvenhét centiméteres, hársfából faragott kegyszobor jelentette Mária jelenlétét, és a lelkek, a hívek számára a kegyelem az Isten szeretetének, erejének közvetítését.
A bencés atya elmondja azt is, hogy bár Mariazell története 1157-ben kezdődik, de hogy a szerény búcsújáró helyből Közép-Európa legkedveltebb, legtöbb zarándokot vonzó szentélye lett, abban nem kis szerep jutott Nagy Lajos magyar királynak. A 14. század óta szakadatlanul követik egymást a magyar zarándokcsoportok, s a városka története magyarázatot ad arra is, miért nevezik itt a celli Szűzanyát a legnagyobb természetességgel Magna Domina Hungarorumnak, a Magyarok Nagyasszonyának.
Mi, magyarok nem idegen turistaként járunk ennek a stájerországi városkának a falai között. Mariazellben otthon kell, hogy érezzük magunkat.
A magyar emlékek tényszerű és tételes felsorolása Szamosi József: Máriacelli emlékkönyv című nagyszerű monográfiájából részletesen megismerhető. E sorok írója terjedelmi korlátok miatt most csupán arra vállalkozhat, hogy röviden összefoglalja e kötet alapján a legfontosabb magyar emlékeket.
Már messziről látszik a jellegzetes homlokzat három tornyával. A két 17. századból való barokk torony között kiemelkedő gótikus az eredeti. Nagy Lajos emeltette, az 1363-as évszámot viseli. A bazilika főhajója is az ő fogadalmából épült. A barokk átalakítás nem akadályozza a csúcsíves szerkezet fölismerését. A magyar zarándokok zászlaikkal Bécsújhely irányából érkeztek. Énekük a máig is Ungarnstrasse nevet viselő utca gyermekeit csalogatta ki a házak elé. A fehér kenyérnek, amit a magyarok osztogattak, híre volt! A bazilikát körülvevő fal keleti kapujánál Szent László király és Szent Imre herceg kőszobra 1711 óta fogadja a honfitársakat.
Rodler Gellért magyar bencés – Mariazell magyar emlékeinek kutatója – monográfiájában azt írja, hogy Nagy Lajos „szép gótízlésű, egytornyos, háromhajós templomot építtetett és a kegykápolnát, régi helyén meghagyva, átalakíttatta”. Ezen gót templomból máig a torony és a három hajó maradt fenn.
Vitathatatlanul Nagy Lajos érdeme a régi kegykápolna megépítése, de a 14. századi tornyos csarnoktemplom kiépítéséből is derekas rész illeti. Csak így érthető, hogy a magyar lovagkirály alakja olyan legendás fénnyel ragyog Mariazell régi történetében, s hogy a magyarok a 17. századi átépítéskor a Nagy Lajos-i épületnek barokk külső mögé való „eltüntetését” súlyos nemzeti sérelemnek érezték. Valószínű ennek is köszönhető, hogy a gótikus torony, amelyet a tervek szerint szintén át akartak építeni, régi formájában megmaradt. E helyütt még fontosnak tartunk néhány történelmi vonatkozást is felvillantani. Zsigmond császár (1387–1437 magyar király, 1414-től német-római császár is) a mariazelli zarándokok részére 1429-ben oltalomlevelet adott ki, hogy őket mindennemű zaklatásoktól védelmezze. Az oltalomlevelet a bázeli zsinat is jóváhagyta 1442-ben. 1644-ben Benedek Pierin, Sankt Lambrecht-i apát határozta el a kegytemplom nagymérvű átalakítását, hogy a megnövekedett követelményeknek megfeleljen. II. József császár feloszlatta többek közt a lambrechti anyakolostort és a zarándoklatokat betiltotta, sőt az istentiszteletek rendjébe is beavatkozott. A francia háborúk céljaira számtalan műkincset, így a templom ezüstszobrait is be kellett szolgáltatni, s azokat tekintet nélkül műemlék értékükre, egyszerűen beolvasztották. 1805-ben, a francia megszállás elől a templomi kincsek egy részét Magyarországra vitték, s valahol a Balaton mellett helyezték biztonságba. 1857-ben nagy fénnyel ünnepelték meg a kegyhely hétszáz éves jubileumát, amely alkalomból maga a császár, I. Ferenc József feleségével, Erzsébettel Mariazellbe utazott, s a templomnak többek közt egy értékes miseruhát ajándékozott. Felemelő volt az impozáns magyar zarándoklat, melyen Scitovszky János hercegprímás vezetésével több mint kétszáz pap és harmincezer zarándok vett részt.
A bazilika főkapujához érkezünk. 1757-ben állították ide Nagy Lajos király életnagyságú ólomszobrát. A gótikus főkapu legértékesebb dísze a fejünk fölött emelkedő márvány dombormű a 14. századból. A reliefen a torony és a templom építését indokló csata elevenedik meg. Magasan lobog az apostoli kettős kereszt zászlaja. Ez a címer, párban az Árpád– Anjou címerpajzzsal még egyszer alul, a keret közepén látható. Ott térdel Nagy Lajos királyunk, a kegyképet ajánlja föl a Szűzanyának. Eredetijét a kincstárban őrzik. A kőbevésett fölirat középkori latinsággal tudatja: Lajos magyar király Mária oltalmával győzte le dicsőségesen a törököket.
A templomba lépve mindenekelőtt a kegyoltárhoz igyekezzünk. Ha a mennyei édesanya szívből jövő köszöntése után szemünket fölemeljük, először alighanem a magyar koronán akad meg a tekintetünk az ezüstből vert rács jobb oldalán. Még följebb, a gótikus ív zárókövén a magyar királyi pár fejportréját örökítette meg a korabeli kőfaragó művész. A kegyszobor barokk köpenyét gyakran cserélik. Nem egy közülük magyar kéz munkája, magyar adományozótól származik. Hasonlóan a koronák is. A legszebbek közé tartozik az a pár, amelyet Rudnay Sándor hercegprímás ajánlott föl 1821-ben. Általában ezt viseli a kegyszobor. Nádasdy grófnőtől való a kegyoltár két oldalán nyíló ablak ezüstrácsa 1737-ből.
Ha most a templom északi mellékoltárait látogatjuk végig, gazdag magyar nyomokat találunk. Az orgonától indulva a második kápolna Szent Imrének és a Magyarok Nagyasszonyának van szentelve. Erről Draskovich Miklós, Moson vármegye örökös főispánjának és feleségének, Nádasdy Krisztinának fölirata tanúskodik 1670 óta. A mennyezet festményei Imre herceg életéből vett epizódokat örökítenek meg: égi szózat inti a „virginitas”-ra; imádkozás közben meglepi őt atyja; Szent Mór, a későbbi tudós pécsi püspök Mártonhegyen csókkal tünteti ki az ifjú herceget. Az oltárkép fölött Imre herceg atyjának, István királynak márványszobra áll.
A szomszédos kápolna Szent István királyunk nevét viseli. Őt ábrázolja az oltárkép. Építtetője – az 1662-ből származó fölirat szerint – Nádasdy Ferenc gróf, fogarasi főbíró, főispán, valamint neje, Esterházy Anna Julianna hercegnő. A falon Bornemisza János József báró márvány síremléktáblája 1742- ből. Erdély kancellárja, majd kormányzója „oly bensőségesen ragaszkodik a szentélyhez, hogy haló porában sem akar megválni tőle”. A mennyezet freskóképei magyar szentjeinket ábrázolják: Istvánt, Imrét, Erzsébetet és Margitot. Milyen természetességgel ismerik el magyarnak azt az Erzsébetet, akit német nyelvterületen türingiaiként tartanak számon. Az ablak alatt egy falba illesztett emléktábla latin felirata elmondja, hogy ide temették el 1742-ben gróf Bornemisza János Józsefet, Erdély kormányzóját, aki buzgó Márai-tisztelő lévén Mariazellben kívánt végső nyughelyet találni.
Ha tovább haladunk a főoltár irányában, ne gondoljuk, hogy Alexandriai Szent Katalin kápolnája nem tartogat magyar emlékeket. Hiszen ezt is neves magyar ember építtette: galántai Esterházy Pál herceg, nádor, Sopron és Pest-Pilis-Solt vármegyék főispánja. Az ajánlás fölirata az 1680. esztendőből való. A falon, díszes keretben függő olajfestmény Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja. Az esztergomi káptalan adományozta 1857. szeptember 7-én.
Miért és hogyan került a magyar szentekről elnevezett kápolnák közé Szent Kataliné? Egykori suttogva terjesztett mendemondák szerint a kápolnát az 1672-ben hóhér által lefejeztetett hazafiak, Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc emlékezetére állították titokban (?), s azért választották éppen Szent Katalint, mert őt is lefejezték.
Magyar szempontból a legjelentősebb a Szent László-kápolna. A szent szobra áll az oltár fölött. Életének egyes jeleneteit ábrázolják a dús aranyozással díszített freskók. 1685-ben temetkezett ide Szelepcsényi György hercegprímás. „Lelkem a mennybe, haló testem Cellbe vitetett, hisz mindkettő után egész életemben vágytam.” Egy ugyancsak száműzetésben elhunyt prímás tíz év híján háromszáz esztendő múlva rendelkezett úgy, hogy a haza fölszabadulásáig itt nyugodjék holtában.
Számunkra tehát azért is becses ez a kápolna, mert itt nyugodott Mindszenty József bíboros.
Végül a főoltár és a kupola terében a déli oldalfalakra kell, hogy felhívjuk a figyelmet. Itt ugyanis minden Nagy Lajos király építtetői szerepére utal: a magyar uralkodó és a királyné – Kotromanic Erzsébet, a bosnyák bán leánya – ajánlják jelképesen koronájukat a Szűzanyának. S hogy miért, azt a falon és az íven sorakozó freskók beszélik el: a király álma, a fogadalmi kép története, a csata ábrázolása. A párkány alatti falrészen függ egy hatalmas votivkép: Esterházy Pál nádor és felesége, Thököly Éva köszöni meg a Celli Szűz oltalmát, mely Frankno és Kismarton épségét megőrizte az ádáz török küzdelmekben. Az évszám: 1683., Bécs török ostrom alóli fölszabadításának esztendeje. A kupola freskója az evangélistákat és az ország négy védőszentjét, köztük Szent István királyt ábrázolja.
A bazilika emeletén is a Galéria számos magyar fogadalmi adományt őriz az utóbbi háromszáz évből. A nagyobbak közül említjük a szegedi pestisjárvány (1709) és a győri földrengés (1763) után ex voto ajánlott olajfestményeket. Azért is, mert hiteles ábrázolást nyújtanak a korabeli városról.
A Kincstár legértékesebb darabja egy trecento korabeli itáliai művésztől származó Madonna-kép, Nagy Lajos király fogadalmi ajándéka. Csaknem olyan közismert és becsben tartott ereklye, mint maga a kegyszobor. Drágakövek, aranymű és zománclapok díszítik. Eredeti kerete igen szép ötvös-zománc munka a magyar, az Anjou és a lengyel címerrel. A Kincstárból még egyetlen fontos tárgyat emelnénk ki a sok magyar vonatkozásból: Esterházy Pál herceg fogadalmi képét, mely fényesen bizonyítja Magyarország szoros kapcsolatát Mariazellel. Mint sok korábbi nagy alkotás, ez a kép is három elemből áll: Szűz Máriát ábrázolja, ahogy a mariazelli kegyszobron látható; a következő részleten az adományozók jelennek meg, a háttérben pedig a kegyhelyre ismerhetünk. A hátteret az akkoriban magyar fennhatóság alá tartozó burgenlandi Fraknó és Kismarton várával együtt mutatja a kép, melyek a török 1683-as betörésekor épségben maradtak.
Mariazell üzenetét Kühár Ede így foglalja össze: Endrődi Sándor, a századfordulón élt magyar költő A celli búcsú című versében feldolgozott egy legendát. Leírta egy asszony történetét, akit mariazelli zarándoklata során rablók támadtak meg, hogy elvegyék kincseit, amit a celli Máriának vitt. Mivel kincseket nem találtak nála, mert nem vitt mást, mint a szívét, hát a rablók azt vágták ki a melléből. Az asszony – aki a vers szerint csodálatos módon nem halt meg, nem rogyott össze – véres ruhában, szívével kötényében érkezett meg a celli templomhoz, és felajánlotta azt a Szűzanyának. Mária elfogadta, de vissza is adta neki: az asszony mellén a seb beforrott, és a szíve újra dobogni kezdett. Bár ez csak legenda, de mégis emberi sorsokból szövődött össze. A sűrű erdő, amelyből rablók törnek elő, a számtalan megpróbáltatást jelképezi, de üzeni azt is, hogy a megpróbáltatásokban összetört szív meggyógyul a kegyoltár előtt.
Udvarhelyi Olivér





