Makuria

Szokatlan küldöttség jelent meg a bizánci fővárosban i. sz. 573-ban: sötét bőrű núbiaiak Makuria királyságából, mely a mai Szudán területén helyezkedett el.

A rejtélyes és távoli vidékről elindulva az afrikai követek feltehetően a Nílus folyását követve jutottak Egyiptomba, ahonnan még hosszú és fáradságos út várt rájuk, mielőtt a bizánci uralkodó elé járulhattak volna. Az idegenek jó szándékuk jeléül elefántcsontot hoztak a császárnak és egy élő zsiráfot, ami egészen meghökkentő látványt nyújthatott a középkori Európában. Ám az egzotikus küllemű núbiaiak, még ha oly különleges ajándékokkal érkeztek is, nem keltettek akkora ámulatot, mint ahogy manapság gondolnánk. A bizánciak ugyanis jól ismerték Makuriát, sőt már vártak a követekre.

Iustinianus bizánci császár már korábban bölcsen észrevette a veszélyt, amit a keleti határvidéken erősödő perzsák jelentettek birodalma számára, ezért igyekezett minél jobban megerősíteni kapcsolatait a környező államokkal. A kevéssé ismert núbiaiakban nem csupán politikai, de kulturális szövetségest is keresett. Megpróbálta a keresztény hit terjesztésével a bizánciak oldalára állítani őket, ezért küldöttsége egyenes ajánlattal állt a pogány Makuria uralkodója elé. Az afrikai követek tehát válaszüzenettel érkeztek: készek elfogadni Krisztus – és a Bizánci Birodalom – védelmét és támogatását.

Makuria múltja egyébként már akkoriban is meglepően szorosan összefonódott a mediterrán világgal. Amikor ma Szudánra vagy a környező országokra gondolunk, tévesen úgy érezhetjük, mintha az európai civilizáció csupán a gyarmati időkben jutott volna el erre a távoli, kietlen vidékre. A valóságban legkésőbb i. e. 1700-tól kezdve a Núbiának nevezett terület gazdasága és kultúrája szervesen kapcsolódott a mediterrán térséghez, mind az egyiptomiakkal való kereskedelem révén, (1) mind a makedón és római hatások miatt, melyek hatszáz éven keresztül meghatározták e régió történelmét.

A római uralmat Észak-Afrikában a bizánciak váltották, ami bizonyos tekintetben a megszokott világ töretlen folytonosságát jelentette. A Konstantinápolyban megjelenő afrikai követek otthonosan mozogtak ebben a kulturális környezetben, az újonnan köttetett szövetséggel pedig az volt a céljuk, hogy országukat a bizánci világ részévé emeljék.

A leghaladóbb középkori állam

A kereszténységgel együtt a görög nyelv is terjedni kezdett Makuriában, habár a királyi udvar nyelve továbbra is az ősi núbiai (nobiin) maradt. A 7. században arabok özönlötték el Egyiptomot, és az innen menekülő kopt keresztények bebocsátást nyertek Makuriába. Ezt követően a kopt nyelv is egyre fontosabb szerepet kapott. A 11. századtól kezdve egyébként maguk az arab kereskedők is gyakori vendégek voltak itt, közülük sokan telepedtek le az északi területeken. Érdekes módon az ő nyelvük nem terjedt el, sőt rendszerint az arab betelepülők vették át a núbiait. (2)

A makuriai művészet a bizáncival és egyiptomival nagy rokonságot mutat. Otthonaik is a kelet-rómaiakéhoz hasonlítottak, a fazekasság árucikkeit például a bizánci Egyiptomból importálták. A római életmóddal szöges ellentétben állt a matriarchális társadalom. A núbiai nők rendelkezhettek saját földekkel és anyagi javakkal, üzletelhettek, szerződéseket köthettek és örökölhettek is, ami szinte sehol nem létezett az akkori világban. Egyes számítások szerint a királyságban készülő freskók felét vagyonos nők finanszírozták, ami jól mutatja, hogy a gazdaságban játszott szerepük valóban számottevő volt. (3)

Nem csupán a nők társadalmi helyzetének tekintetében előzték meg korukat a makuriaiak. A köznép házai latrinákkal voltak ellátva, a fővárosban pedig minden házban kerámia WC volt. (4) (WC-papír gyanánt kifejezetten erre a célra gyártott kis, eldobható kerámiahengerek voltak használatban.) A királyság területén több fürdőszobát is feltártak, ezek közül egy esetben jól rekonstruálható a fűtésrendszer, mely egyszerre melegítette a vizet és a levegőt is. Az egyik kolostorban gőzfürdő működött. (5)

A kereszténység uralma és kulturálisan meghatározó jellege nem jelentett egyeduralmat, ami a kor Európájához mérve talán a legszembetűnőbb különbség. Annak ellenére ugyanis, hogy a 6. században Makuria felvette a kereszténységet, a „pogányság” is fennmaradt még ötszáz évig. Az ősi Meroé és Egyiptom vallásán alapuló núbiai hit a Nap, a Hold és a természeti jelenségek tiszteletén alapult. A keresztények nem üldözték a pogányságot, habár a görög nyelv, vallás és kultúra kétségkívül presztízsértékkel bírt. (6)

A középkori Európa rajongott az afrikaiakért

Makuria a történészek szemében sokáig a civilizáció perifériájának tűnt, ennek pedig két fő oka van. Az egyik, hogy a núbiaiak sosem vezettek be saját valutát. Belföldi kereskedelmük nagyrészt árucserén alapult, ami meglehetősen primitív megoldás, mégis évszázadokon át kiválóan működött. Az ország északi részén egyébként az egyiptomi érmék terjedtek el, így ott nem is volt szükséges saját pénzt veretni.

A másik ok, amiért sokáig nem figyeltek fel rájuk a kutatók, az a sírmellékletek szegényessége. Ha kizárólag a sírok feltárásait szemléljük, úgy tűnhet, hogy Makuria lakói egyszerű emberek voltak, mivel a fentebb említett luxusélet nyomai egyáltalán nem látszanak. Ennek kulturális oka van: a núbiaiak szerény sírokba temetkeztek, és csak a városok alaposabb feltárásai mutatták meg, hogy itt egy elfeledett civilizációs központ állt. Az arab hódítás után ráadásul részben elszigetelődött egymástól a keresztény világ két végpontja, és a keresztes háborúk még inkább megnehezítették a kapcsolattartást. Emiatt az afrikai királyságot, még ha keresztény is volt, sokáig nem tartották (a történészek sem) a középkori keresztény világ szerves részének.

Makuria a keresztes háborúk idején valóban eltávolodott az európai látómezőtől. A 14. században egy zarándok feljegyezte, hogy azért nincs aktív kapcsolat a keresztény Európa és Makuria között, mert a muszlim szultán nem enged európaiakat utazni a núbiaiakhoz, attól való félelmében, hogy a két közösség egymással szorosabb kapcsolatot kiépítve legyőzhetné az arabokat. (7) A szultán azonban minden törekvése ellenére sem tudta teljes mértékben elfojtani a két világ kapcsolatát. Hiszen az utókor számára kulturálisan homogénnek tűnő középkori Európában nemcsak hogy ismerték Makuriát, hanem egyenesen rajongtak az afrikaiakért. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen közvetlen találkozások zajlottak le az európaiak és a núbiaiak között, ám egy 13. századi térkép (8) felirata megjegyzi: a núbiaiak rendszerint számos kincset hoznak magukkal Jeruzsálembe. Az itáliai kalmárok egyébként a vörös-tengeri kereskedelem révén szoros kapcsolatot ápoltak Abesszíniával (a mai Etiópia), és állandó vendégnek számítottak Egyiptomban is, ahol pedig nagy számban éltek núbiaiak, sőt még a keresztesek által irányított Famagusztában (Cipruson) is létezett egy kisebb közösségük. (9)

A 12–14. századi Európában különös érdeklődés övezte a núbiaiakat. Számos keresztes dalban énekeltek róluk, és többekben felmerült a tényleges politikai szövetség kérdése a muszlimok ellen. (10) Olykor a keresztes hadak egészen megközelítették Makuriát: az 1180-as években például Chatillon Rajnald antiochiai fejedelem (Imre és II. András magyar királyok nagyapja) vívott egy ütközetet a mai Egyiptom és Szudán határán. (11)

Talán még izgalmasabb expedícióról emlékezik meg egy makuriai templom egyik szobájának falába karcolt, alig látható provanszáli nyelvű felirat. A halvány karcolatot készítő Beneseg (Benedictus) nevű utazó feltehetően profán céllal járt az országban: talán kereskedelmi vagy katonai szövetségeseket keresett valamelyik európai állam küldötteként. Ám az is elképzelhető, hogy a korabeli kalandregények által inspirálva, önállóan vágott neki a hosszú útnak. (12) Beneseg utazása talán nem is volt egyedülálló: Makuria régészeti lelőhelyein itáliai-núbiai kevert nyelvemléket és egy katalán kártyajátékot is feltártak. (13) (14)

Ez a távoli ország tehát mind gazdaságilag, mind kulturálisan a középkori keresztény világ része maradt, még ha nem is tett szert komoly befolyásra. Érdeme nem is a politikai szerepének fontosságában rejlik, hanem abban, hogy urai mindvégig a görög vallású, többnyelvű és változatos kultúrájú őslakosok maradtak, Makuria pedig luxus és felvilágosultság tekintetében számos európai államot megelőzött.

Makuria sötét titka

Nem hallgathatjuk el Makuria gazdagságának sötét oldalát sem. Meg kell jegyeznünk, hogy látványos sikere – az arab terjeszkedésnek való ellenállása és a keresztény államként való több évszázados virágzása – nem járt ingyen.

Az említett muszlim terjeszkedés ugyanis nem véletlenül kerülte el Makuriát. Az i. sz. 651-ben támadó arabokat sikeresen visszaverték, azonban már akkor látni lehetett, hogy az inváziónak nem sokáig tudnak majd ellenállni. A két fél egyezséget kötött: a keresztény Makuria évente 360 rabszolgát ad át az araboknak, és ez garantálja a békét a núbiaiak számára. Szinte hihetetlen, de ez a békeszerződés a 13. századig működött. (15) A núbiaiak természetesen igyekeztek nem a sajátjaik közül kiválasztani a szerencsétlen rabszolgajelölteket, hanem délebbről és nyugatabbról gyűjtötték be az őslakosokat.

Mindazon túl, hogy a náluknál gyengébb, belső-afrikaiakat szolgáltatták ki, keresztény államként a muszlim arabok számára fontos beszállítókká váltak a rabszolgapiacon, ami teljesen abszurd viszonyt jelentett a keresztes háborúk alatt. A hírhedt „rabszolgabéke” azonban garantálta Makuria lakóinak biztonságát, a hagyományaik és a vallásuk szabadságát, méghozzá több mint ötszáz éven keresztül.

Hanyatlás és vég

Makuria a 12. században komoly nehézségekkel nézett szembe. Az egyiptomi Ajjúbida dinasztia (kurd származású uralkodókkal) megalapítása fémjelzi az újabb konfliktusok kezdetét. Az állam a harcok ellenére sikeresen megtartotta függetlenségét, de ez még csak a hanyatlás első hulláma volt. 1172-től kezdve majdnem száz év telt el úgy, hogy Makuria létezését egyetlen utazó sem említi. (16) Az ország látszólag rejtélyesen eltűnt, vagy olyan nagymértékű összeomlásnak indult, hogy senkinek nem érte meg kereskedőként megtenni az idevezető hosszú utat. Az egyetlen forrásunk a rejtély feloldására Ibn Khaldún 14. századi arab történész (17), aki a sivatagi beduinok invázióját teszi felelőssé. Újabban lehetséges hanyatlási oknak jelölik meg a klímaváltozást is, mivel 1150-től kezdve több igen száraz periódus következett. (18)

Több belső konfliktus után végül az egyiptomi mamlúkok vették irányítás alá a megkopott fényű Makuriát. Az eddigieknél is furcsább vallási béke köszöntött be: az országot felváltva kormányozták a keresztény és a muszlim királyok. (19) Makuria címerén a 14. században egy kereszt volt, fehér alapon – mely a muszlim vallás legfontosabb színe.

A 14. század második felében – az európai történelemmel való szoros kapcsolat újabb bizonyítékaként – Makuriában felütötte a fejét a pestis, és hatalmas területeken irtotta ki a lakosságot. Ezt követően újabb belső konfliktusok következtek, a nemesi rétegbe vetett bizalom megrendült, a fővárost áthelyezték, majd rövid időn belül az ország kiterjedése mindössze egy száz kilométer hosszú Nílus-menti szakaszra zsugorodott. Mivel ezek után sem gazdaságilag, sem stratégiailag nem volt többé jelentősége, az egyiptomi mamlúkok levették a kezüket a területről, és utolsó éveire visszaadták a haldokló állam függetlenségét. (20) A 15. század második felében a városokat sorra elhagyták a lakóik, a valaha fényűző freskókkal díszített templomokat nem látogatták többé. 1518-ból még ismerünk egy említést valamilyen núbiai uralkodóról, de nem tudjuk, hogy keresztény volt-e, sem azt, hogy valóban királyként kell-e rá emlékeznünk, vagy csupán egy zsebkendőnyi termékeny terület törzsi vezetőjeként.

Amikor az oszmánok ötven évvel később meghódították Észak-Núbiát, már nyomát sem találták semmiféle egykori keresztény királyságnak. (21) Egy ezer évig fennálló, fejlett kultúrájú, több vallású és nyelvű állam nyomtalanul eltűnt, teljesen átlényegülve az Oszmán Birodalom perifériájává.

Makuria csodálatos példája a középkori világ sokszínűségének. Egy görög nyelvi és kulturális hatás alatt álló bennszülött afrikai állam, melynek lakosai évszázadokon át aktív gazdasági és kulturális kapcsolatot ápoltak a keresztény világgal. Vallási toleranciában, higiéniában, infrastruktúrában és felvilágosultságban nem csupán a középkori Európát előzték meg, hanem mindezekért akár a reneszánsz világ is megirigyelhette volna őket. Államuk ezer évig létezett, mielőtt a háborúk, a klímaváltozás, a portyázó sivatagi törzsek és a pestis nyom nélkül elsöpörték a történelem színpadáról.

(1) The Story of Africa. www.bbc.co.uk. BBC World Service.
(2) Seignobos, Robin (2010). La frontiere entre le bilad al-islam et le bilad al-Nuba: enjeux et ambiguités d’une frontiere immobile (VIIe-XIIe siecle). Afriques. 02. doi:10.4000/afriques.800.
(3) Ruffini, Giovanni R. (2012). Medieval Nubia. A Social and Economic History. Oxford University.
(4) Godlewski, Wlodzimierz (2013). Archbishop Georgios of Dongola. Socio-political change in the kingdom of Makuria in the second half of the 11th century. Polish Archaeology in the Mediterranean.
(5) Welsby, Derek (2002). The Medieval Kingdoms of Nubia. Pagans, Christians and Muslims along the Middle Nile. The British Museum. 
(6) Vantini, Giovanni (1975). Oriental Sources concerning Nubia. Heidelberger Akademie der Wissenschaften. OCLC 174917032.
(7) Werner, Roland (2013). Das Christentum in Nubien. Geschichte und Gestalt einer afrikanischen Kirche. Lit.
(8) Az Ebstorfi térkép
(9) Borowski, Tomasz (2019). Placed in the Midst of Enemies? Material Evidence for the Existence of Maritime Cultural Networks Connecting Fourteenth-Century Famagusta with Overseas Regions in Europe, Africa and Asia. In Walsh, Michael J. K. (ed.). Famagusta Maritima. Mariners, Merchants, Pilgrims and Mercenaries. Brill. 72-112. o. 
(10) Seignobos, Robin (2012). The other Ethiopia: Nubia and the crusade (12th–14th century). Annales d’Éthiopie. 27. Table Ronde: 307–311. doi:10.3406/ethio.2012.1470. 
(11) Lajtar, Adam; Plóciennik, Tomasz (2011). A man from Provence on the Middle Nile: A graffito in the Upper Church at Banganarti. In Lajtar, Adam; van der Vliet, Jacques (eds.). Nubian Voices. Studies in Christian Nubian Culture. Taubenschlag. 111. o. 
(12) Lajtar, Adam; Plóciennik, Tomasz (2011). i. m. 110. o., 118–119. o.
(13) Ruffini, Giovanni R. (2012). i. m. 162–263. o.
(14) Borowski, Tomasz (2019). i. m.
(15) Werner, Roland (2013). i. m.
(16) Adams, William Y. (1977). Nubia: Corridor to Africa. Princeton: Princeton University. 
(17) Az egyik legkorábbi nem vallásos történelemfilozófia létrehozója.
(18) Zurawski, Bogdan (2014). Kings and Pilgrims. St. Raphael Church II at Banganarti, mid-eleventh to mid-eighteenth century. IKSiO. 
(19) Zurawski, Bogdan (2014). i. m.
(20) Welsby, Derek (2002). i. m.
(21) Ruffini, Giovanni R. (2012). i. m.