JEL újság

Március tizenötödikén pápai diákká változom

Hubert Ildikó2023.03.15

„A kürtkebelbe fú Lehel
S a kürt riadva énekel…”

(Petőfi Sándor: Lehel)

Minden március tizenötödikén pápai diákká változom. Ha visszagondolok a jeles napra, máris érzem a Bakony tavaszi, jószagú szélillatát, ami átfújta a város összes zegét-zugát, közeit, s bennünket, térdzokniban menetelő diákokat is arcul legyintgetett. Boldogan ünnepeltünk Jókaival, Petőfivel, akikkel szobrokban, utca- és iskola névadásban, mulatságos és igaz történetekben találkoztunk. Iskolaváros volt valamikor Pápa, a „Dunántúl Athénja”, s így könyvtárai rejtekében mindig megbújtak „történelmi mesekönyvek,” amelyek hozzánk szóltak a múltról. Néha idősebb tanítóink sem sajnáltak egy-egy tanórai feladattól elkanyarodni, különösen nemzeti ünnepeink táján, s tették ezt olyan lelkesültséggel, amilyennel Kozma Andor: A Karthágói harangok c. versében tanította osztályát a történelem tanára, Karthágó ürügyén a 48-as eseményekről! (Azt hiszem, az én korosztályom még ismerte a költeményt, és büszke volt arra, hogy pápai diákoknak szól az ajánlása.)

A pápai öreg kollégyiom terme
Csupa vén diákkal zsúfolásig telve.
Ajkuk néma, mint a faragott képeknek,
Pedig verekedős vad fickók lehetnek:
Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek,
Kemény hideg-vasra valló emlékjelek;
Van kinek hiányzik félkeze, féllába...
Ilyenek is járnak Pápán iskolába.

(Kozma Andor: A Karthágói harangok)

Hudi József, a város nagytudású levéltárosa, földolgozta mindazon kéziratot, amelyet Pápa városa megőrzött, s amellyel igazolható az emlékezet hitelessége: „A vértelen pesti forradalom híre 1848. március 16-án, a délutáni órákban ért Pápára. Amint a marczius 15-iki engedmények híre Pápára eljutott, egyszerre minden ajkon a szabadság, testvériség, s egyenlőség nagy szavai hangzottak és háromszínű kokárdáknak, se hossza se vége nem volt – írta a pápai bencés kolostor háztörténetének krónikása.

A forradalom hírére közel 400 lelkes fiatal vonult a város főterére, ahol Kossuth arcképe díszelgett. A városi tanács – a várható tömegmozgalom féken tartására – az események elébe ment, s estére díszkivilágítást rendelt el. Este 8 órára már hatalmas tömeg gyűlt össze a Fő téren. Egy órával később az ún. Gróf útról (korábban Bajcsy-Zsilinszky, ma szintén Gróf út) megkezdődött az ünnepi felvonulás. A Fő térre vonult a mintegy 6000 ember. Az első sorokban a diákok és a városi dalegylet tagjai meneteltek, nyomukban a polgárok és mesterlegények haladtak. A menet elején három zászló emelkedett a magasba: az egyik felirata a szabad sajtót, a másik Kossuthot, a harmadik a hazát éltette.”(1)

(Édesanyám, sohasem feledte megemlíteni, hogy gyerekkorában az Aradi vértanúk napján feketében kellett még a gyerekeknek is öltözniük, így őriztetve meg majdani időkre, történelmi eseményeket, családtagok neveit.) Ezzel a múltból hozott lelki érintettséggel vállaltam el a 2000-es években – pontosabban már nem emlékszem a dátumra – március 15. ünnepi műsorának megszervezését, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Egyedül nem álltam volna kötélnek, mert magam is szenvedője voltam sok kényszeredett ünnepélynek, ám egyik irodalom szemináriumi csoportomban sok lélek-emberre akadtam, s kitaláltuk, hogy a történelmi Magyarország területéről (a csoport ismeretségi „hálóját” vízbe dobva) rákérdezünk arra, kinek, mit jelent ez a nap. A megérkező írásos, rajzos válaszokkal – tervünk szerint – minden ünnepre belépőt majd megajándékozunk, ráhangolunk a belső csendre. (Számomra megrendítő volt az a háromszáz, főleg határon túlról érkező levél, amelyben fiatal iskolások és nagyon öreg emberek megfogalmazták válaszaikat.(2) S mindezt tíz hallgató segítségével! Két Délvidékről érkező vallomást adok közre e levelekből:

Mit jelent nekem március 15?

„A szétbomlott kévét a parasztember mindig újra beköti: rendszerint csak a kötelet erősíti meg.

Nem negyvennyolc vétke a kévebontás, de a következő másfél évszázadé az újra kötés felelőssége. Tisztes emlékezés? A Délvidéken kevés ez. Szórhatjuk a kokárdát, szavalhatják rangos színészek Magyarország szerte a Szózatot, énekelhetik ezrek a Hymnust akár itthon is – mégis talán Tompára kellene figyelnünk.

Vesztes, mégis dicső korszak jelképe március idusa, mint ahogyan szüleink sírjához is tisztelettel járunk a temetőbe. Olykor tévedéseinket is megköszönjük.

A történelmet mindig éljük vagy alkotjuk, ezért hát tudatosítani kellene, hogy egy ország fölszabadulása nem jelenti egy egész nemzet fölszabadulását is.

A cél eléréséhez nem kell szétcibálni a határokat. Mert márciusunk egyszerűen szabadságjelképet jelent. Vagy ahhoz némi reményt. (Egy magát értelmiséginek valló délvidéki)”

***

„Ült az ember a bakon, ballagtak lovai a délvidéki kisváros, Zenta forgalmas utcáján, félszáz méternyire a temetőtől, ahol a negyvennyolcasok emlékműve áll.

Csupán tucatnyian gyűltünk mi ott akkor össze március 15-én, a kilencvenes évek közepe táján, a szerb nacionalizmusnak a sovinizmusba torkolló korszakában, hogy emlékezzünk.

A lovak megálltak, a gazda levette sapkáját, kalapját – ügyet sem vetve a fogatot kerülő autókra – és hallgatta a tárogatóból kinőtt Kossuth-nótát. A Hangszer elnémulásával tovább indult, miután föltette fejfedőjét. Többet március 15-éről elmondani nem lehet. (Újságíró)”

Ma is elszorul a szívem, amikor olvasom!

Vasadi Péterrel levélben (sajnos az ő válaszlevele elkeveredhetett valamelyik könyvemben) megosztottam az ünnepszervezéssel kapcsolatos aggodalmamat, leírva, hogy mi váltja ki fiatalságunk ünneppel/ünnepekkel kapcsolatos ellenérzését: Kész röhej – mondták többen –, ahogy az öregek rohangásznak zászlóikkal az utcákon. Mégis, mit akarnak?

Mire Vasadi Péter emlékezetemben őrzött válasza: – én mégis inkább rohangásznék a zászlóval az ő helyükben, mert legalább hinnék valamiben.

Visszatérve pápai dokumentumokhoz: „A pápaiak – és ez a Historia Domusból egyértelműen kiderül – szinte egyöntetű ellenállást foglaltak a kivívott szabadságjogok védelmében. Különösen megmutatkozott ez, amikor Klapka György csapatai a győztes csornai csata előtt a városban jártak. A sebesülteket is Pápán ápolták. Ugyanígy az ihászi csata után is. A Dunántúl feladása után a városnak súlyos árat kellett fizetnie magyar érzelmeiért. Két esetben is rekviráltak a császári csapatok, bort, pálinkát, élelmet, ruhaneműket, felszerelést. Csak nagy nehézségek árán tudta előteremteni a követelt javak anyagi fedezetét.

A szabadságharc leverése elkeserítette a pápaiakat, az ötvenes évek végén a rendszer elleni hatalmas tiltakozás lett Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulója, gróf Batthyány Lajosné dákai tartózkodása. Kiemelkedtek a Széchenyi István halála alkalmából rendezett gyász istentiszteletek. A pápai bencés gimnázium két tanára, Füsy Tamás és Vaszari Kolos (a későbbi hercegprímás) a németesítő nyelvrendelet ellen tüntetőleg magyar nyelvű ünnepségek és iskolai vizsgák tartásával tiltakoztak.”(3)

Ezért leszek minden március tizenötödikén pápai diák, és ilyenkor, ha hallgatom a rádiót, onnan szinte csak a város környéki falvak, s városom híradásai hangosodnak föl bennem: látom a fényben futó Jókai utcát, a házak ablakait a kihajló özvegyasszonyokkal és vénkisasszonyokkal, kedves és öreg alma-arcukon a mosollyal: – Aztán énekeld, de hangosan ám, hogy éljen a magyar szabadság!

 

Jegyzetek

(1) Hudi József: Pápa város önkormányzata 1848/49-ben. In: Kubinyi András (szerk.): Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Kiadja Pápa Város Önkormányzata. Pápa, 1994. 323–350. www.bibl.u-szeged.hu/porta/szint/tarsad/tortenel/helytort/papa_1/.../tpvtk_15.htm

(2) A tallózgatott levelekből közreadtam a Protestáns Szemle 2002/1-es számában egy csokorra valót, de csak azokból tudtam válogatni, amelyeket az utolsó pillanatban elkezdtem legépelni. A megemlékezés a megszokást átlépő ötletek miatt (is) valamennyi szereplő (az ének tanszék vegyes kórusával együtt) „márciusi ifjúvá” változott és ez olyan energiával töltötte meg a hallgatóságot is, hogy végigénekelték az ünnepet. Az aradi gyerekek rajzait, melyek az utolsó pillanatban érkeztek meg, a szereplő hallgatók kérték el, hogy emlékük legyen a napról.

(3) Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Pápán papa.hu/sites/default/files/fajlok/az_1848-49-es_szabadsagharc_papan.pdf

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!