JEL újság

Márton Áron-emlékérem a KÉSZ elnökének

Sári Judit2024.11.11

Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke a magyarságért és a kereszténységért végzett kiemelkedő szolgálatának elismeréseként vehette át a Márton Áron-emlékérmet Lezsák Sándortól a Bethlen Gábor Alapítvány által rendezett ünnepségen november 9-én a pesti Vármegyeháza dísztermében.

Ünnepség keretében adták át a Bethlen Gábor Alapítvány elismeréseit, amellyel minden évben olyan hazai és külföldi személyeket jutalmaznak, akik elkötelezettek a magyarság sorsának jobbra fordításában. A Márton Áron püspökről elnevezett emlékérmet idén Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének az elnöke kapta, aki közösségépítő munkájáért, a magyarságért és a kereszténységért tett kiemelkedő szolgálatáért, odaadásáért, személyes példájáért érdemelte ki az elismerést.

Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművész, rendező laudációjában kiemelte: Makláry Ákos lelkipásztori munkája mellett 2016 óta vezeti a KÉSZ-t, amelynek civil szervezetként célja, hogy képviselje a keresztény értékeket a társadalomban. „A mai világban, amikor a közösségek kétségbeejtően erodálódnak, ahol az információs zaj süketté teszi az embereket Krisztus szavára, a KÉSZ közösségépítő, árnyalt párbeszédet kezdeményező törekvései felbecsülhetetlenek” – hangsúlyozta.

Makláry Ákos köszönetét fejezte ki a díjért, amellyel nemcsak az ő, hanem az idén harmincötödik születésnapját ünneplő KÉSZ minden tagjának munkáját ismerték el. „Tolmácsolni fogom annak a háromezer embernek az elismerést, akik próbálnak helytállni a mai világban, hiteles keresztényként megmutatni Krisztus evangéliumát a hétköznapokban, a művészetek területén, a tudomány világában és a közéletben egyaránt. Az ő nevükben is hálásan köszönöm ezt az elismerést" – zárta gondolatait a KÉSZ elnöke.
 

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!

Imádkozzunk az új pápáért!

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!