JEL újság

Meghosszabbítva

A Szerk.2024.01.25

Meghosszabbította Hűséggel és tettreKÉSZen című fotópályázata határidejét a lapunkat kiadó Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, mely fennállásának 35. évfordulójára készül.

A pályázat célja, hogy a fényképek segítségével bemutassák a KÉSZ változatos és színes evangelizációs tevékenységét a nagyközönség számára.

A pályaműveknek kapcsolódniuk kell a KÉSZ evangelizációs tevékenységéhez azt megörökítve például, hogyan hirdeti egy-egy KÉSZ-csoport Krisztus örömhírét a szűkebb vagy tágabb környezetében, megjelenítheti a KÉSZ-esek nyitottságát, lelkesedését, társadalmi szerepvállalását és elhivatottságát.

 

Az új beküldési határidő: 2024. február 20. éjfél

 

További információkat a pályázat feltételeiről, a nevezés módjáról és határidejéről a KÉSZ honlapjára kattintva találnak.

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!