Mennyei forgatókönyv

A liturgia a Szentírás kiválasztott helyeit többnyire párba állítva olvastatja velünk. Egy alkalommal Izajás próféta könyvéből azt olvastuk: „Az Úr az eljövendő napokban megdicsőíti majd a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek tartományát. A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 8,23-9,1). Ezután az Evangélium Szent Máté könyvéből következik: „Jézus a tenger melléki Kafarnaumba költözött, Zebulon és Naftáli vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: Zebulon és Naftáli földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép mely sötétségben ült, nagy fényességet látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek” (Mt 4,13-16).

Miséző papunk ezt úgy magyarázta, hogy az Ószövetség prófétái rendre megjövendölték a Messiás eljövetelének eseményeit, s Jézus – mintha csak egy forgatókönyvet követett volna – földi útján szinte programszerűen meg is valósította ezeket. Hiszen már első nyilvános fellépése alkalmával is, mikor János így szabadkozik: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, s te jössz hozzám?”, ő így válaszol: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva” (Mt 3,14).

Barsi Balázs ferences szerzetes azonban ezt éppen fordítva látja: „A kortársak ismerték fel tetteiben azokat a jeleket, amelyeket a próféták évszázadokkal korábban megjövendöltek.

Jézus küldetése nem volt alárendelve ezeknek a jövendöléseknek, melyek isteni sugalmazás alapján, de emberi elképzelések szerint beszélnek az Isten által készített jövőről. Az Úr Jézus a törvényt és a prófétákat, vagyis mindazt, ami megíratott, a korhoz kötött tartalmat felülmúlva, minden emberi elképzelést és várakozást meghaladva, szuverén módon teljesítette be.

Ez a ráismerés olyan tapasztalat, amely felforrósítja a szívet, akárcsak az emmauszi tanítványokét.” (Barsi Balázs – Telek Péter Pál: Magasság és Mélység – SzIT Bp., 2025)

A mise után családi-baráti körben hosszan eltűnődtünk. Kinek-kinek a maga élete, megpróbáltatásai, tragédiái is eszébe jutottak. Kételyei és megtérései. Hogy is volt az emmauszi tanítványokkal? Kleofás és társa letörten ballag Jeruzsálemből hazafelé. A Názáretit megfeszítették – odaveszett hát mindaz, amit az elmúlt években tőle reméltek. S akkor melléjük szegődik egy ismeretlen, akinek kiöntik a szívüket. Ő pedig feleletül „Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagyarázza, ami az írásokban őróla szól” (Lk 24,13-27). Avagy Fülöp és az etióp udvarnok esete! Az etióp királynő főkincstárosa imádkozni jött Jeruzsálembe, s most éppen hazafelé tart. Kocsijában útközben az Írást olvassa, Izajás könyvét: „Akárcsak a juhot, úgy vitték leölni s miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.” Nem érti, kiről van itt szó, mit jelent ez a félelmetes és rejtélyes allegória. De „Fülöp beszélni kezd, és ebből az Írásból kiindulva Jézust hirdette neki” (ApCsel 8,26-36). A kor embere valóban sziklaszilárdan hitt az Írásoknak. Számukra azoknak minden szava, minden betűje az Úr szent cselekedete volt. Nekünk, mai embereknek viszont észjárásunk, tapasztalatunk, logikánk azt súgja, hogy a szent iratok is „isteni sugalmazás alapján, de emberi elképzelések szerint” születtek, még a szemtanú Máté és a mindennek utánajáró Lukács evangéliuma is. Hiszen ez nem is lehetett másként. Hol volt még akkor Kopernikusz és Einstein? Ám azt is hisszük, hogy Jézust mindez nem kötötte, ő valóban szuverén volt még emberi testben, még kora társadalmának tagjaként is. Mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8).

De milyen érdekes a liturgia logikája! A következő vasárnapon az evangélium mintegy ennek folytatásaként a hegyi beszédről, a nyolc boldogságról szól (Mt 5,1-12a). Arról a fejezetről, amit olyan sokszor idézünk, s ami mégis annyi titkot rejt. Barsi Balázs könyve következő oldalán erről is tud meglepő értelmezéssel szolgálni. „Jézus nem evilági jutalmat és boldogságot ígér, mint más világmegváltók, ugyanakkor nem is tolja ki a jutalmazás és boldogság idejét a túlvilágra. Nem azt mondja, hogy boldogok lesztek, hanem hogy

boldogok vagytok, itt és most, a szenvedések és üldöztetések közepette. A nyolc boldogság valójában egy: a Krisztushoz való tartozás boldogsága

bármilyen életállapotban, mindenféle helyzetben. Csak el kell határoznunk, igent kell rá mondanunk, s ez a boldogság már most osztályrészünk lehet, és nem veheti el tőlünk senki, soha. Urunk Jézus! Te magad vagy az Isten országa, a lélekben szegények minden mást felülmúló gazdagsága.” (Barsi B. i.m.)

„Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod” – imádkozzuk a Miatyánkban. De vajon így is gondoljuk, így értelmezzük-e? Káldi György szövegével Mária is szinte szó szerint ugyanígy válaszol az őt üdvözlő angyalnak: „Legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38). Vessük ezt össze Szent János evangéliumának gyönyörű prefációjával az Igéről, amely kezdetben Istennél volt, és amelyben az élet volt (Jn 1,1-4), és akkor valóban bebizonyosodik, hogy amit Jézus a farizeusoknak mondott, az minden idők minden emberére igaz. „Az isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott. Mert az Isten országa közöttetek van” (Lk 17,21).

Istent keresve tehát valójában mindig ezt keressük, ezt kutatjuk: itt, miközöttünk hol van az Isten országa? Nagyböjt kezdetén Barsi Balázs így imádkozik: „Add kegyelmedet, hogy ne magunkra, hanem Rád figyeljünk, és lelkünk pusztaságába kivonulva engedjük, hogy szívünkre beszéljen és átöleljen bennünket a Te szereteted” (Barsi B. i.m.). Teremtmények vagyunk, gyarlók és esendők, gyengék és betegek, fájdalmakkal teli. De mindez nem lehet másként, mert az ellentmondana a teremtés és az élet törvényeinek. Ám létünknek van egy másik oldala is: ez az a nagy fényesség, amiről az írások is szólnak. Beteljesedik Izajás próféta jóslata (Iz 7,14): „Immanuel – velünk az Isten.”