Menyegző és más történetek
Hegyi Ferenc: Vendégek a menyegzőn című könyvének annotációja a következőképpen teremt kedvet az olvasáshoz: „Akik kézbe veszik ezt a kötetet, készüljenek fel egy időutazásra. Olyan korban játszódnak ezek a történetek, amikor a gondolatok szárnyaltak, de kiötlőik többnyire gyalog jártak. A novellákban néha Jézus, máskor a tanítványok valamelyike, netán nevesített bibliai szereplők szemszögéből élhetjük át azokat az eseményeket, amelyeknek fő vonásait jól ismerhetjük az Újszövetségből.”
Egy újabb könyv, amely Jézus földi életéről, az Újtestamentum – több mint kétezer éves – történetéről szól. A szépíró Hegyi Ferenc novellákban jelenítette meg a kánai menyegzőt, amelynek megírása után belső késztetést érzett − miközben néhai Tóth Sándor József Attila-díjas katolikus költő biztatta −, hogy sorra vegye a Megváltóval és apostolaival történt eseményeket. A novellákban megfellebbezhetetlen tényekre építette föl az apostolok utazásait, Jézus tanításait, amelyek abba a korba vezetnek vissza, amikor fizikai értelemben is hatalmas erőfeszítéseket kellett tenni az evangéliumi gondolatok terjesztéséért. Hegyi Ferenc alkotói szemszöge annyiban heroikus, amennyiben más oldalról közeledik a Megváltóhoz és tanítványaihoz, mint mondjuk Mel Gibson Passiója. A film ugyanis zsarnoki kegyetlenséggel mutatja be a korabeli szent történeteket, s nem helyez át egyetlen történést sem a jelen formai és nyelvi világába. Hegyi a megváltó küldetését akarja ábrázolni, eszköztára világos, a tanítást szeretné bemutatni a maga valóságában.
Az Én vagyok a világ világossága című novella zárógondolata, Eleázár és Nun farizeusok beszélgetésében így hangzik: „– Mutathatok neked valakit – igaz ő Názáretből jött –, aki azt állítja magáról, ő a Messiás! Szerintem ünnep lévén, itt szédíti valahol a népet. Megmondom, mi farizeusok nem sokra tartjuk, mert leszólja a tudásunkat, a Törvény betartására vonatkozó igyekezetünket.” Ez ugyanannak az örök kétkedésnek és lefitymálásnak a hangja, amely ma is virágzik a rosszindulatú emberek mondataiban. Nun válaszreakciójából nemcsak az izgatottság érződik, hanem a türelmetlen várakozás és megilletődöttség is, amit Jézus megpillantása jelent számára, hiszen a betlehemi jászolban látta meg először a kisdedet. „– Biztos, hogy ő az a Messiás, akit nekünk, zsidóknak ígértek!” – válaszolja, mert ő „beáll az Úr küldöttjének követői közé”. Hegyi Ferenc pontos emberismerő. Tudja, hogy a ma embere elvész a világban, ha nem talál utat magamagának a meggyőző hit és hitelesség követésében.
A gyógyító Jézust felidéző, A kafarnaumi eset című novella a kötet egyik fontos epizódja. Olyan mélységű emberi kiszolgáltatottságról tájékoztat, amilyen ma a technika, az internet világában is fellelhető, hiszen az emberi tehetetlenség a betegségekkel szemben ma is él. Zosimos, a görög orvos reményvesztett, a főzetére (ma úgy mondanánk, a gyógyszerére!) bízza azt, amiben maga sem hisz. Igaz, abban sem, hogy a zsidó felekezetű Izidort, a szenvedő szolgát meggyógyítják az ápolói. Barbacus ugyanaz az ember, aki tehetetlenül áll a gyógyíthatatlan beteg rokona (a szolga) szenvedésével szemben. A tehetetlenség dühe mindent eláraszt. Barbacus sem különb a szolgálóinál, akik arról pusmognak, hogy „a próféta, aki Galileából jött, most a környéken tartózkodik, és csodákat tesz”. A ház ura ugyanaz a kétkedő, aki akár ma, a XXI. század elején is létezhetne. A Bibliából ismert, hogy a Megváltó a rettenetesen kínlódó szolgát meggyógyítja, a köré tömörülő tanítványainak pedig ezt mondja: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet! – Aztán a római Barbacus századoshoz lépett. – Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” Hegyi pontosan érzékelteti, hogy milyen is a hálatelt hit, ami nem a többistenhitű római katona hite, hanem az emberé, akit a hite emelt a méltóságára.
A következő novella is az ember hitét erősíti. A Mester a vakon született Ruben látását adja vissza, aki a próféciában hisz, az az Emberfiában hisz, aki e novella végén összegzi tanítását: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek!” Mai világunkban, mai társadalmunkban, vajon hányan érezhetik ugyancsak találva magukat?
A kötet talán legdrámaibb, ám egyben az örökélet lehetőségét hirdető novellája: A csodatevő. Eggipus király fia és örököse meghalt. A gyógyteák, a balzsamok nem segítettek, a királyi tanács komor, lehangolt. A szerző jól előkészítette a bibliai csodatevést. Tudatosan építkezett, ügyesen sáfárkodott mondatai jelzős szerkezeteivel. Minden szó a helyén van. A kiszolgáltatott ember attól függetlenül várja a csodát, hogy milyen társadalmi rangban szolgálja a népet. Király vagy mágus? Avagy mindkettő egy személyben, de várja a katarzist. A novella drámai csúcsát jelentő beletörődést szimbolizálják az alábbi mondatok: „Hatalmas úr, néped büszkesége… fiad már túl messze van!”
Az író pontosan rögzíti, hogy varázslatnak, varázslóknak nincs és nem is lehet szerepük a halállal szemben, de Lévi Máténak, a korábbi kemény adószedőnek van küldetése, hiszen Jézus tanítványaként érkezett a király városába. Az evangélista vonakodik a csodatevéstől, hiszen az evangélium történéseiből is tudjuk, hogy maga Jézus sem gyakran támasztott fel holtakat. Ám a hit ereje oszthatatlan, ami Máté evangélistát arra ösztönzi, hogy a Galileában kapott krisztusi intelmek erejével maga is legyen csodatevő. „– A te nevedben és dicsőségedre Uram!” Az író kifejezi, hogy a cselekvő követés nem csupán vallási misztérium, hanem a hit tántoríthatatlan ereje. A novella záró sorait idézve: „A birodalom legtávolabbi pontjáról is eljöttek az emberek, hogy megnézzék és meghallgassák benne a férfit, aki képes volt feltámasztani a király gyermekét, s akinek a kérésére emelték ezt a pompás épületet. Lévi Máté pedig – a Szentlélek jóvoltából saját nyelvükön – fáradhatatlanul magyarázta nekik: nem ő tette a csodát, hanem Mestere, Jézus, akinek az Ég kegyelméből tanítványa lehetett.”
Hegyi Ferenc új könyve nemcsak egy kor vallási szokásait mutatja meg, hanem a katolicizmus térhódítását, az egyistenhitűség erejét is közérthető gondolatokba foglalja. Minden egyes írás másként viszonyul a mondanivalóban megjelenő szereplőkhöz. Történelmi és lelki értelmű kalauz. Érdemes olvasmány.
(Hegyi Ferenc: Vendégek a menyegzőn. Unicus Műhely, 2023)