Mesekönyvet írt tagtársunk

Pálmai Tamás orvos, a KÉSZ békési csoportjának oszlopos tagja, tollforgató, billentyűt kopogtató ember. A Jel olvasói a Vélemény rovat rendszeres szerzőjeként ismerhetik. Most új műfajban jelentkezik: Katica macija címmel mesekönyve látott napvilágot nemrég.

– Az orvos tünetek, szimptómák, leletek alapján határozza meg a gyógymódot. A közíró véleményt formál. Honnan származik a mese ötlete?

– Az ötlet ad hoc jött napvilágra, és tárgyiasulása is menten megtörtént. Azaz leültem az íróasztalhoz a gép mellé, és egyszer csak megszületett a meskete gerince, ami még a katicabogár nélkül jött létre. Utólag kutakodtam magamban, hogy miért is történt mindez így, és arra jöttem rá, hogy aktív nyugdíjasan értem meg arra, hogy kibukkanjon belőlem ez a kis mese. A békési eddigi harmincöt évünkből legalább huszonöt intenzív közéletiséggel telt. A rendelés mellett folyamatosan jelen voltam a város, a megye és olykor az ország közéletében is, sokszor a családom rovására. Ahogy unokáim megszülettek, ez tudatosult bennem, és szépen, fokozatosan átadtam mindenhol a stafétát fiatalabbaknak, megmaradva a háttérben, segítve az utódoknak, a csapatnak. Ez az állapot lehetett a táptalaja a meseírásnak.

– Kiknek írta a Katica maciját?

– Mint a könyv elején is olvasható, elsősorban a négy unokámnak, de minden hasonló korú gyerkőcnek is, akiknek a szülei még fontosnak tartják a mesélést, a meseolvasást, a betűk szeretetét és könyvet adnak a kis kezekbe, nem okos telefont. Az unokáimnak nincs mobilja, nem néznek rutinszerűen tévét, hanem mesét hallgatnak, olvasnak. Könyvet kérnek és kapnak ajándékba, no meg könyvtárba is járnak. Le a kalappal a szüleik előtt!

– Bizonyára székely meséken nőtt föl. Hogyan hatottak Önre? Volt-e kedvence?

– Valóban meséken nőttem fel. Szüleim, nagyapám minden este olvastak nekem, és óriási élmény volt, mikor már magam is betűzgethettem a kedvenceket. Innen lett egy életre szóló szerelem a könyv. Diákkoromban a heti zsebpénzt nem üdítőre vagy kiflire költöttem, hanem könyvet vásároltam. Minden Erdélyben megjelent magyar könyvet megvettem, ha vers volt, ha próza, ha mese volt, ha sertésnevelésről szólt. De magyarul volt.

A mesékre visszatérve mindenevő voltam. Nagyon szerettem a székely népmeséket is – Rózsa királyfi, Furulyás Palkó például – de érdekes módon az orosz meséket is nagyon kedveltem. Az akkor kapható Népek meséi sorozatot is rongyosra olvastam. Aztán a Brumi volt az, amit már nemcsak hallgathattam, hanem már olvastam is a kalandjait. 

– Mesélt-e a gyerekeinek, mesél-e az unokáinak?

– Természetesen. Úgy alakult, hogy a nagymamával fürdenek, alszanak el, de velem vacsoráznak és én mondom a történeteket, a kis versikéket, mondókákat meg olvasom a meséket nekik. Mikor hazahoztam az első példányokat a Katica macijából, épp a két nagyobb volt nálunk, a nyolcadik éves lány és a hatodik éves fiú. Petra elolvasta a címet és a szerző nevét. Nézett. Aztán Benedek meglátta a fényképemet, és kikerekedett szemmel mondták: Tata, ezt te írtad? Aztán kétoldalt hozzám simultak, elolvastuk a történetet, majd Petra megszólalt: Tata, jó mesét írtál! Kis szünet után a rajzokat nézegettük meg tüzetesen és versenyezve keresték, ki hol fedez fel egy-egy elrejtett állatkát. 

Mikor a két kisebbhez is eljutottam a könyvvel, a reakció hasonló volt. Az ötödik éves Olívia a történésekre figyelt, a harmadik éves Lázár pedig inkább a képeket nézegette.

– A prózát ebben a kötetben felváltják a rímek.

– Valóban a rímek és nem a vers. Hisz a költészet teljesen más pálya, az enyém inkább a próza. Életemben több verset írtam, de abból négy-öt lehet, ami talán eléri a költészet szintjét. Ez a mese inkább egy lélekdallam. Mint az előszót író – Békés lelkének is számító – dr. H. Kovács Eszter helyesen érezte: szinte kívánja a hangos, majdhogy skandáló olvasást.

– A kivitelezés ízléses, a rajzok élénk színei vonzzák a tekintetet. Kik voltak az alkotótársai?

– Az egyik alkotótárs Horváth Hajnalka képzőművész, egy csupa szív, csupa lélek, csupa mosoly jelenség. Az ő ötlete volt, hogy mesélje a katica a történetet. A szerkesztést és korrektúrát a Békési Újság főszerkesztője, Szegfű Katalin végezte, a kiadvány megszületésénél Darnai Varga Irma bábáskodott, aki többek között az említett periodika munkatársa is. A fotót ifjabb Jenei Péter készítette, az első rangú nyomdai munkát pedig a helyi Földesi nyomda kivitelezte. A többiek felajánlásból, barátságból dolgoztak, tehát ez a könyv igazi békési összefogás eredménye.

– Lesz-e folytatás?

– Bevallom, nem terveztem, de aztán a békési bemutató frenetikus sikere erre buzdít. Hab a tortán, hogy már konkretizálódott a szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön történő bemutatkozás helyszíne és dátuma is. Így a nyomda máris nyomja a következő ötszáz példányt. Az első ekkora adag jórészt helyben kelt el, de a Libri és a Bookline is forgalmazza. Így már gondolkodom folytatásban is meg egy kerettörténetbe helyezett válogatásba is az eddig megjelent publicisztikáimból.