JEL újság

Minden teremtményedért

Zöld Levente2015.07.23

Laudato si’ – Szent Ferenc Naphimnuszának szavaival kezdődik Ferenc pápa első önálló enciklikája, melyet június 18-án mutattak be. A teremtésvédelmet a középpontjába helyező írás átfogó környezetvédelmet kínál az igazságosság összefüggésében.

 

Áldott légy, Uram!

„Milyen világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, a felnövekvő gyermekeknek?” Ez a válaszra váró kérdés áll Ferenc pápa a közös otthon gondozásáról írt enciklikájának középpontjában. „Ez a kérdés nem csak a környezetre vonatkozik elszigetelt módon, mert nem lehet részlegesen feltenni a kérdést.” Ez elvezet bennünket az élet alapvető kérdéseihez: „Miért jöttünk erre a világra? Milyen célért dolgozunk és küzdünk? Miért van ennek a földnek szüksége ránk?” „Ha nem tesszük fel ezeket az alapvető kérdéseket – mondja a pápa –, nem hiszem, hogy az ökológiával kapcsolatos aggodalmaink jelentős hatásokat érhetnek el.”

     A Szentatya szerint a rossz bánásmódban részesülő, kirabolt föld panaszkodik, és fojtott kiáltásai egyesülnek a világ minden magára hagyatott emberének kiáltásaival. Ferenc pápa arra szólít, hogy hallgassuk meg e kiáltásokat és minden egyes személyt; „váltsunk irányt”, magunkra vállalva a „közös otthon gondozására” irányuló elkötelezettség szépségét és felelősségét. Egyidejűleg Ferenc pápa elismeri, hogy „növekvő érzékenység tapasztalható a környezet és a természet gondozását illetően, és érlelődik egy őszinte és fájdalmas aggodalom az iránt, ami bolygónkon történik”. A pápa természetesen a katolikus hívekhez fordul, idézve Szent II. János Pált: „a keresztények különösen érzik, hogy feladataik a teremtett világban, kötelességeik a természettel és a Teremtővel szemben hitük részét alkotják”, de felkínálja, hogy „különösképpen párbeszédbe lépjen mindenkivel, közös otthonunkat illetően”. A párbeszéd végighalad az egész szövegen, és az ötödik fejezetben a problémákkal való szembenézés és megoldásuk eszközévé válik. Ferenc pápa kezdettől fogva emlékeztet rá, hogy „más egyházak és keresztény közösségek – mint ahogy más vallások is – mély aggodalmat éreznek és értékes megfontolást fejtettek ki” az ökológia témáját illetően. Mindenkit arra szólít fel, hogy ismerje el azt a „gazdagságot, amelyet a vallások nyújthatnak egy átfogó ökológia és az emberi nem teljes fejlődése érdekében”.

     Az enciklika kiindulópontja a ma rendelkezésre álló legjobb tudományos eredmények szerinti helyzetfelmérés (1. fejezet), amelytől eljut a Bibliával és a zsidó-keresztény hagyománnyal (2. fejezet) való egybevetésig. A problémák gyökerét (3. fejezet) a technokráciában és az emberi lény túlzott önreferenciális magábazárkózásában jelöli meg. Az enciklika javaslata (4. fejezet) egy „átfogó ökológia, amely egyértelműen magába foglalja az emberi és szociális dimenziókat”, amelyek felbonthatatlan kapcsolatban vannak a környezeti kérdéssel. Ennek távlatában Ferenc pápa javasolja (5. fejezet) egy őszinte párbeszéd elindítását a társadalmi, gazdasági és politikai élet minden szintjén, amely átlátható döntési folyamatokat strukturál. A pápa továbbá emlékeztet rá (6. fejezet), hogy egyetlen projekt sem lehet hatékony, ha nem élteti egy képzett és felelős tudat.

     A szöveg két imával végződik: az első osztozás mindazokkal, akik hisznek egy „teremtő és atya Istenben”, a második azoknak szól, akik a Jézus Krisztusba vetett hitet vallják – ennek ütemét a „Laudato si’” refrén adja meg, amellyel az enciklika kezdődik és végződik.

Ami otthonunkban történik

     Az első fejezet összefoglalja a környezetvédelem témájában szerzett legfrissebb tudományos ismereteket. A víz kérdése, a biodiverzitás (biológiai sokféleség) védelme, az éghajlatváltozás, az ökológiai adósság: Ferenc pápa tudatában van annak, hogy ezekkel a problémákkal szemben nagy különbözőségek állnak fenn, ugyanakkor mélyen érinti a „reagálások gyengesége” annyi személy és nép drámáival szemben. Annak ellenére, hogy nem hiányoznak a pozitív példák, a pápa felhívja a figyelmet „egy bizonyos ellankadásra és könnyelmű felelőtlenségre”. Hiányzik a megfelelő kultúra és az életstílusok, a termelés és fogyasztás megváltoztatására irányuló készség, miközben sürgető szükség van olyan „normatív rendszer megteremtésére, amely [...] biztosítja az ökoszisztémák védelmét”.

A Teremtés evangéliuma

     Az előző fejezetben ábrázolt problematikák elemzésére Ferenc pápa újraolvassa a Biblia elbeszéléseit, a zsidó-keresztény hagyomány alapján nyújt összetett áttekintést, és kifejti, hogy az embernek „szerfölött nagy felelőssége” van a teremtett világgal szemben, amely a minden teremtmény közötti bensőséges kapcsolatot jelenti; kifejti azt is, hogy „a környezet közjó, az egész emberiség öröksége és mindenki felelőssége”.

     Még akkor is, ha a keresztények olykor nem helyesen értelmezték is az Írást, vissza kell utasítanunk azt a nézetet, hogy az ember Isten képére teremtettségéből és abból a küldetéséből, hogy hajtsa uralma alá a földet, arra a következtetésre lehetne jutni, hogy létjogosultsága van abszolút uralmának a többi teremtmény felett. Szükség van az egyetemes szeretetközösség tudatára: „ugyanannak az Atyának a teremtményei, mi, a világegyetem minden lénye, láthatatlan kapcsolatban egyesülünk és egyfajta egyetemes családot képezünk, [...] amely szent, szeretettel teljes és alázatos tiszteletre ösztökél bennünket”.

     A fejezet a keresztény kinyilatkoztatás központi tanításával zárul: „Az Újszövetség nem csak a földi Jézusról és a világhoz fűződő konkrét és szeretetteljes kapcsolatáról beszél. Mint feltámadottat és megdicsőültet mutatja be, aki egyetemes uralmával az egész világban jelen van.”

A környezeti krízis emberi gyökere

     Ez a fejezet a jelenlegi helyzet elemzése „olyan módon, hogy annak nem pusztán tüneteit, hanem legmélyebb okait is feltárja”, párbeszédben a filozófiával és az embertudományokkal.

     A fejezet első sarokpontját a technológiára vonatkozó megfontolások képezik: a Szentatya hálával ismeri el az életfeltételek javulását, mindazonáltal „azok számára, akik az ismereteket és főleg a technológia kihasználására lehetőséget nyújtó gazdasági hatalmat birtokolják, döbbenetes uralmat tesz lehetővé az emberi nem és az egész világ felett”. Éppen a technokrata uralom logikája vezet el a természet elpusztításához, valamint a gyengébb személyek és népek kizsákmányolásához. „A technokrata paradigma igyekszik uralmát kiterjeszteni a gazdasági és politikai életre is”, megakadályozva annak felismerését, hogy „a piac önmagában véve [...] nem biztosítja az átfogó emberi fejlődést és a társadalmi befogadást”.

     Az enciklika a mai világ számára két kulcsfontosságú problémával néz szembe. Mindenekelőtt a munkával: „Bármilyen átfogó ökológiai megközelítésben, amely nem zárja ki az emberi lényt, nélkülözhetetlen a munka értékének integrációja” csakúgy, mint ahogy „rendkívül rossz üzlet a társadalom számára, ha lemondanak arról, hogy a személyekbe fektessenek be azért, hogy minél nagyobb azonnali nyereségre tegyenek szert”.

     A második a tudományos haladás korlátaira vonatkozik, világos utalással a genetikailag módosított élőlényekre, amelyek „összetett jellegű kérdést” jelentenek. Bár „egyes térségekben felhasználásuk gazdasági növekedést eredményezett, amely hozzájárult néhány probléma megoldásához, jelentős nehézségek tapasztalhatók, amelyeket nem lehet alábecsülni”, kezdve a „termőföldek kevesek kezében való koncentrációjától”. Ferenc pápa itt elsősorban a kistermelőkre és a mezőgazdasági munkásokra gondol, a biodiverzitásra és az ökoszisztémák hálózatára. Szükséges tehát egy „felelős és széles körű tudományos és társadalmi vita, amely képes figyelembe venni minden hozzáférhető információt és nevükön nevezi a dolgokat”, kezdve az autonóm és interdiszciplináris kutatás irányvonalaitól.

Átfogó ökológia

     Az enciklika középpontja egy átfogó ökológia, mint az igazságosság új paradigmája; olyan ökológia, „amely integrálja azt a sajátos helyet, amelyet az ember ebben a világban elfoglal, és kapcsolatait az őt körülvevő valósággal”.

     A számos konkrét példával Ferenc pápa nem tesz mást, mint megerősíti gondolatát: kapcsolat áll fenn a környezeti, valamint a társadalmi és emberi kérdések között, amelyet soha nem lehet szétszakítani. Ezért „a környezeti problémák elemzése elválaszthatatlan az emberi, családi, munkahelyi, városi környezettől, továbbá minden egyes személy önmagával való kapcsolatától”, mivel „nem áll fenn két, egymástól független, egy környezeti és egy társadalmi válság, hanem egyetlen és összetett társadalmi–környezeti válságról van szó”.

     Az átfogó ökológia „elválaszthatatlan a közjó fogalmától”, azonban konkrét módon kell értelmezni: a mai körülmények között, amikor „olyan sok egyenlőtlenséggel találkozunk és egyre nagyobb számban selejteznek le embereket, megfosztva őket alapvető emberi jogaiktól”, elkötelezni magunkat a közjó érdekében azt jelenti, hogy szolidáris döntéseket hozunk „a szegények iránti megkülönböztetett szeretet” alapján.

Néhány iránymutató és cselekvési vonal

     Ez a fejezet azt taglalja, mit lehet, és mit kell tennünk. Az elemzések nem elegendők: szükség van a párbeszédre és a cselekvésre, „amelyek mozgósítanak mindnyájunkat és a nemzetközi politikát is”, és segítenek abban, hogy „kilépjünk az önpusztítás spiráljából, amelyben egyre inkább elsüllyedünk”. Ferenc pápa számára elengedhetetlen, hogy a konkrét útvonalak kiépítését ne ideológiai szempontok szerint, felületesen vagy a redukcionista felfogásnak megfelelően vegyék fontolóra. Ezért nélkülözhetetlen a párbeszéd.

Nevelés és ökológiai spiritualitás

     Az utolsó fejezet az ökológiai megtérés középpontját érinti, amelyre az enciklika szólít bennünket. A kulturális válságnak mély gyökerei vannak, és nem könnyű újrarajzolni a szokásokat és viselkedési módokat. A nevelés és a képzés központi kihívások maradnak.

     Nem lehet alábecsülni a környezeti nevelés jelentőségét, amely képes arra, hogy hasson mindennapi gesztusainkra és szokásainkra, kezdve a vízfogyasztás csökkentésétől a szelektív hulladékgyűjtésen át egészen odáig, hogy lekapcsoljuk a feleslegesen égő lámpákat. „Egy átfogó ökológia egyszerű, mindennapi gesztusokból is áll, amelyekben megtörjük az erőszak, a kihasználás, az önzés logikáját”. Mindez egyszerűbb lesz, ha a hitből fakadó, szemlélődő nézőpontból indulunk ki.

     A Szentatya visszatér az Evangelii gaudiumban felkínált irányvonalra: „a józanság, amelyet szabadon és tudatosan élünk meg, felszabadító. […] A boldogság igényli, hogy képesek legyünk korlátozni bizonyos szükségleteinket, amelyek elkábítanak bennünket, készségesek maradva ezáltal azokra a sokrétű lehetőségekre, amelyeket az élet nyújt nekünk”. Így lehetővé válik, hogy „ismét érezzük: szükségünk van egymásra, felelősséggel tartozunk a többiek és a világ iránt, valamint érdemes jónak és becsületesnek lenni”.

     A Laudato si’ után a lelkiismeret-vizsgálatnak, annak az eszköznek, amelyet az egyház mindig is ajánlott, hogy életünket az Úrral való kapcsolat világossága felé irányítsuk, új dimenzióval kell gazdagodnia, nemcsak azt figyelembe véve, hogyan éltük meg a szeretetközösséget Istennel, másokkal és saját magunkkal, hanem azt is, hogy milyen a kapcsolatunk minden élőlénnyel és a természettel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!