JEL újság

Mindszenty-emlékérem Osztie Zoltánnak

A Szerk.2023.11.03

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége korábbi elnökét, Osztie Zoltánt Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki november 3-án.

Zoltán atya az elismerést, melyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adott át, több mint négy évtizedes hűséges és odaadó lelkipásztori tevékenységéért, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián és a közéletben végzett nemzetmegtartó, közösségteremtő, közösségépítő és keresztény ifjúságnevelő szolgálatáért, valamint Mindszenty József bíboros szellemi örökségének méltó ápolásáért vehette át a Parlamentben rendezett ünnepség keretében.

A hír kapcsán a KÉSZ elnöksége is méltatta a szervezet egykori elnökét. Ennek szövegét itt olvashatják.

Ugyancsak Mindszenty-emlékéremben részesült az alapításának századik évfordulóját idén ünneplő Szociális Testvérek Társasága a társadalomban, az egyházban és a közéletben végzett, elkötelezett, rendíthetetlen lélek- és embermentő szolgálatáért, valamint Slachta Margit alapító, Salkaházi Sára vértanú szellemiségének és Mindszenty József bíboros örökségének őrzőjeként végzett, fáradhatatlan nemzetmentő, kereszténységet védelmező szolgálatáért. Az emlékérmet a Társaság képviseletében Németh Emma magyarországi elöljáró vette át. A testvérközösség nagy becsben őrzi azt a rózsafüzért, melyet Mindszenty bíboros halála pillanatáig használt, s melyet az ünnepségre magukkal hoztak a szerzetesek.

 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A taxis meg az öregasszony

Későre járt. A naphosszi száguldozás után ugyancsak fáradt volt. Arra gondolt, hazamegy. Ám mielőtt elindult volna, a központból megcsörrent a szolgálati telefon.

Sztárpapok

Szociológusok szerint a „sztársztorik” túlmutatnak a filmeken és azt tükrözik, hogy a nemiség, a fiatalság, a politika és a divat miképpen formálják mindennapi kultúránkat. Ma már nemcsak filmsztárokról beszélünk, hanem sztárépítészekről, sőt sztárséfekről is. Alberoni találóan állapította meg, hogy a sztárok ugyan nem tartoznak az uralkodó elithez, de hatalmuk van felettünk fellépésük ereje által.

Szent „fertőzöttségben”

Üde színfoltja volt az őszelőnek, amikor K. Várnagy Márta kaposfüredi magángalériájában megnyílt Kling József szobrászművész Főhajtás a mesterek előtt című kiállítása. Mintegy két tucat kisplasztika állít emléket a művészelődöknek, akik szellemiségükkel örökre fogó tintaként írták be magukat a világ művészettörténetébe.
2016–2023 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!