Mintha az angyalokkal énekelnék együtt
Beszélgetés Havasi Tiborral, a "Lélekzuhany" Gospel Kórus vezetőjével
Zeneszerző, szövegíró, énekes, zenész, zeneiskola-alapító, hosszú évek óta a gyermekvédelemben dolgozik, a budai Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium igazgatója, ötgyermekes édesapa, keresztény ember.
A „Pax Vobis” Gospel Kórus alapjain 2016 tavaszán létrehozta a „Lélekzuhany” Gospel Kórust, főleg gyermekotthonokban élő gyerekekkel. Az énekegyüttes azóta több sikeres koncertet adott, megjelent az Egyszer találkozunk című lemezük kiváló, neves művészek közreműködésével. Legközelebb március 14-én jótékonysági koncertjükön mutatkoznak be Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban, egy 150 fős gospelkórus, Szakcsi Lakatos Béla, Csányi István, Pákai Petra és Veres Mónika (Nika) társaságában.
– „Lélekzuhany”. Erre a kifejező névre sokan felkaphatják a fejüket, amikor az mostanában többször elhangzik a médiában. Hogyan jutott el a kórus az ismertségig, a sikerekig, mikor alakult meg, és önhöz, Havasi Tiborhoz köthető a létrehozása?
– 25 éve tevékenykedem ebben a műfajban, nem vagyok újkeletű ezen a területen. Hátrányos helyzetű vagy állami gondozott gyerekekkel is már ugyanennyi ideje foglalkozom. Annak idején, 1992-ben a Béke Gyermekotthonban kezdtünk el egy kis kórust összehozni, 5–6 fiú volt hajlandó ebben részt venni.
– Az is gospelkórus volt?
– Igen. Ők mind drogos, szipus, nagyon nehéz helyzetben lévő gyerekek voltak, akik később magukkal hozták társaikat, barátnőiket. A budaörsi plébániáról is csatlakoztak még hozzánk fiatalok, majd a solymáriról is, merthogy a pap, aki minket támogatott, átment Budaörsről Solymárra. „Pax Vobis”-nak hívták azt a kórust.
A jelenlegi csapattal 2016 márciusában–áprilisában kezdtük el a munkát, és úgy nézett ki, hogy végre valóra válhat az álmom, hogy egy igazán nagy, átütő kórust hozhatok létre állami gondozott gyermekekből. Isten úgy gondolta, hogy eljött az ideje, és megadta nekem ezt a lehetőséget. Eredetileg egy miskolci, nagy létszámú, egyházi kórussal együtt szerettük volna felvenni és bemutatni az Egyszer találkozunk című lemezünket, sajnos visszamondták a közreműködést. Nagyon elkeseredtem, de eszembe jutott az az életemet vezető gondolat, amelyet a Néri Szent Fülöpről szóló filmben hallottam: Szent Ignáctól, a jezsuiták alapítójától megkérdezik, hogy honnan tudhatom meg, hogy mi az Isten útja az életemben? Azt válaszolja, ha két út közül választhatsz, válaszd a nehezebbiket. Eldöntöttem, hogy a meglévő kórust bővítem ki. Elmentem több gyermekotthonba, mindenhol rendszeresen kóruspróbákat tartottam, és a gyerekek lassan elkezdtek jönni énekelni, kóruspróbákra, kialakult a mostani felállás. A létszám ugyan változó, de csodálatos repertoárunk előadásakor 28–34 főre mindig számíthatok. A próbákat itt, a Tapolcsányiban, csütörtökönként tartjuk, ez egy úgynevezett általános iskolai kollégium (volt hetes gyermekotthon). Sokféle nehéz helyzetű gyerek él nálunk, a családjaikat is segítjük, családgondozónk, pszichológusunk van. Úgy gondolom, a gyerekek életét bearanyozzák ezek a vidám, friss foglalkozások. Bárki jöhet a körünkbe, nincs próbaéneklés, csak egy feltétel létezik: szívből kell énekelni. A kórustagok közül 14 fő az itteni kollégium lakója, a többiek Budapest négy más otthonából jöttek, de külsős tagjaink is vannak.
2016. május 28-án a Szent Margit Gimnáziumban volt az első bemutatónk, nagy örömünkre Beer Miklós váci püspök nyitotta meg, akit lelki támogatónknak is tekinthetünk. Az új lemez belső borítóján is olvashatóak a gondolatai. Csodálatos, és fantasztikus koncert volt. Azonban ma nagyon nehéz utat kell bejárnia egy gospel- kórusnak, a szakma ezt a zenét elég nehezen engedi be a köreibe.
– Tudomásom szerint egy Magyarországon kevésbé ismert műfajról beszélhetünk. Azért választotta a gospelt a gyermekkórus részére, mert jól ismeri, és közel áll a szívéhez?
– Dolgoztam és énekeltem már más magyar gospelénekesekkel, ők általában amerikai gospeldalokat adnak elő angolul. Számomra nagyon-nagyon fontos, hogy magyarul énekeljünk, mert úgy gondolom, az emberek itt így értik meg. Isten sohasem érintett meg engem, amikor egy angol nyelvű gospelt hallgattam. A zene ugyan lehetett gyönyörű, de ebben a műfajban a szövegen nagy hangsúly van, amit igazán átélni csak anyanyelven lehet. Ezt látom a gyerekeknél is – például a legutóbbi koncertünk a budaörsi katolikus nagytemplomban volt, a 600-700 fős nézőközönség az állóhelyeket is elfoglalta. A koncert végén nem akartak minket kiengedni az ajtón, többször kellett ráadást adnunk. Szíven ütött, hogy az előadáson sírtak az emberek, de nem csak a közönség, az egyik dalnál az éneklő gyerekek közül is négyen vagy öten elkezdtek zokogni. Isten így tud működni. Hiszek abban, hogy a magyar gospel csak magyar nyelven tud a Szentlélekhez közelíteni.
Kettős feladata van ennek a zenének, egyrészt a belső, befelé ható evangelizáció, mert ezeknél a gyerekeknél a hitükkel kapcsolatban nem sok minden tudható: sokuknak nincs, nem is templomba járók. Ennek ellenére, amikor elkezdenek énekelni, egyszerűen megrendül a Föld. Istennek nagyon kedves, amikor azok énekelnek, akikhez igazából eljött. „Nem az egészségesekhez jöttem, hanem a betegekhez…” – mondja Krisztus. Az örömlányokat, leprásokat, lelki betegeket, a megszállottakat szólítja meg. Úgy gondolom, a belső szabadságot ebben a zenében meg lehet élni, és most éppen abban a magvető időszakban járunk, amikor a gyerekek szívébe oda tudjuk tenni azt a magot, amely előbb vagy utóbb nagy fává növekszik. Egyik művészeti foglalkozás sem tud annyira gyógyítani, mint a zenei, főként ha evangéliumi háttérrel párosul – a gospel esetében pedig tisztán az evangéliumról beszélhetünk.
– Magyar gospelt említ, ki szerzi a kórus dalait?
– Én szereztem az összes dalt és a szövegíró is én vagyok. Természetes, hogy a gyerekek életéről is szólnak, mert a szerzeményeim itt, közöttük élve születnek. Kiváló művészek közreműködésével elkészítettünk egy professzionális zenei anyagot – Magyarország legjobb zenészeit sikerült megnyerni –, amelyre a gyerekek énekelnek. Mindenki élvezi, senkinek sem lehet olyan érzése, hogy „na jól van, nyekeregtek valamit itt a gyerekek, megérdemlik szegények, hogy megtapsoljuk őket”. Átütő erejű és igazán magas színvonalú zenei minőséget kapnak a hallgatóink. A budaörsi lemezbemutató koncertünkön is sokan odajöttek hozzánk, és elmondták hogy megdöbbentek azon, hogy tényleg profi előadás részesei lehettek. Nagyon örülök annak, hogy a gyermekvédelemben kuriózumnak számító kórusunk ilyen magas szintű zenét produkáló csapat.
– Már említette, hogy a dalok a gyerekek életéről is szólnak, de ezen túl miből merít ihletet a megírásukhoz?
– A szövegek nagyon érdekes módon születtek. A CD-n látható, hogy mindegyikhez tartozik egy-egy ajánlás. Van rajta például egy duett, a Kedvesem az ég, ami a keresztény szerelemről szól, a Senki földjén – így neveztem el egy gyermekotthont, ahol dolgoztam – az ottani gyerekek nehéz életét mutatja be, vagy a Zengjük az Úr dicséretét – ehhez nem kell magyarázat. Mindegyik dalban benne van a gyerekek élete. Úgy gondolom, nagyon hálásak lehetünk azért, hogy vannak szüleink, van hol laknunk, van aki szeret minket, gondoskodik rólunk. A dalokban a megoldás is, és a kivezető út is benne van, hogy Isten szeret minket, hogy akinek nincsenek szülei, az is szerető gondoskodásra találhat. Isten szerintem mindenre kiutat és megoldást ad, bele lehet kapaszkodni bátran, és ha hiszünk benne, elhisszük, hogy mindenkire külön-külön gondot visel, akkor biztosan megtörténik az a csoda, amiről sokszor olvashatunk az evangéliumban. Jézus mindig azt kérdezi: hiszed? Ha hiszed, akkor a hited meggyógyít… Nem azt mondja, hogy én gyógyítottalak meg. Ez a gondolat nekem is szöget ütött a fejembe, és úgy vélem, hogy ezeknek a gyerekeknek a reménye a hitben van.
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet főleg azokat a fiatalokat megszólítani, akik érzelmi dolgaikban zártak, zárt a szívük, és nehéz hozzájuk férni. Ráadásul a gyermekotthoni közösségek általában izoláltan, a saját kis világukban élnek. Úgy érzem, a gyerekeket ma a zenén kereszül lehet elérni. Ahhoz viszont nagyon jó zenét kell írni, hogy egyáltalán meghallgatásra méltassák, hiszen a technika ma már széles körű lehetőségeket kínál a világ legjobb zenéinek eléréséhez. Egy műfaj van szerintem, amely még a zenén is túlmutat, az pedig a szakrális zene – a klasszikus vagy a könnyűzenei stílusú egyaránt. A mi szféránkban, ahol állami gondozott vagy nehéz sorsú gyerekek vannak, a könnyűzene népszerűbb. Ennek ellenére elvisszük őket operába, balettre, komolyzenei koncertre, de megyünk velük korcsolyázni, focizni, és persze együtt énekelünk velük.
– Hogyan kedveltette meg a gospelt a gyerekekkel?
– Attól nagyszerű ez a tevékenység, és attól képes működni a kórus, hogy a legtöbb dalra a gyerekekkel együtt koreográfiát készítettük. Nem kell egy helyben énekelniük, eljátszhatják a műsorszámot. Így lett igazán izgalmas, színes és mozgékony a műsorunk, a lemez anyagának megjelenítése. A gyerekek fantasztikusak, amint elkezdenek énekelni, egyszerre átváltozik az arcuk! Minden egyes alkalommal, amikor kiállunk a színpadra, azt érzem – bármilyen furcsa is –, hogy angyalokkal énekelek együtt, felemelő és szárnyaló érzés kerít a hatalmába.
Nem hiába mondják, hogy a segítés azért fontos – és azért lenne jó, ha ebben mindenki részt venne –, mert nemcsak annak jó, akin segítünk, hanem a segítőnek is jót tesz. Két éve kértem Istent – keresztény ember vagyok, tényleg elköteleződtem, van saját Isten-élményem is, amikor lehajolt hozzám, és a nevemen szólított –, segítsen abban, hogy a nem hívőkben, a másikban is meglássam Őt. Hiszen a teremtettségből adódóan mindenkiben benne van Isten, egy állami gondozott gyerekben is, aki látszólag ellenáll. Aki azután odajön az emberhez, megölel és elkezd zokogni. Amikor dolgozom a gyerekekkel, látom, hogy bennük van Isten, ott van bennük a szeretet, a beléjük teremtett tiszta jóság.
A gospel mindenkinek szól. Emészthető bárki számára, sodró, lendületes, dögös zene, szerintem evangelizációs célból is sok területre elvihető. Ha csupán élvezik az emberek, és fél–egy órára „lezuhanyoznak” lelkileg, akkor már nem volt hiábavaló a fáradozás. Persze mindenki újra megizzadhat, izzadtságszagú lehet, és ismét le kell zuhanyozni, de az idő alatt valami jót megint megérezhetnek, felfrissülhetnek, és feltöltekezve mehetnek tovább. Eddig még mindig mindenki így ment el a koncertjeink után. Nagyon bízunk benne, hogy továbbra is hívnak minket, és képesek leszünk a folytatásra.
– Legközelebb mikor hallható a „Lélekzuhany” Gospel Kórus?
– Egy nagyméretű jótékonysági koncertet szervezünk az állami gondozott gyerekek javára a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében március 14-én este 6 órára. Mindenki, aki jegyet vesz, az árával hozzájárul a működésünkhöz, segíti ezt a különleges és áldott ölelést. Jó lenne, ha a keresztény emberek, testvéreink minél többen eljönnének rá. Saját gyerekeket is el lehet hozni, mert ők is jól érezhetik magukat. Azok is, akiknek a szülei még nem tudják, hogyan lehetne őket az Isten útjára vezérelni. Jöjjenek el, nem fogják megbánni, mindenkit szeretettel várunk!
Előzetesen is meg lehet minket hallgatni, van egy „Lélekzuhany” című Facebook oldalunk, és a www.lelekzuhany.hu honlapunk is látogatható.
Sárközi Edit