Mozzanatok

Nem én keresem a tengercsillanást,
a szél törik össze tengelye körül.
Nem velem roppant ketté a hajó,
a sirály röptébe fagyott az idő.

Mondta Jézus a hegyen

1

Mondta Jézus a hegyen:
Másoknak is juttass magadéból,
hogy a sajátodat kiérdemelhesd.
Légy jó! Légy hű! Légy türelmes!
Forgasd az eszedben szüntelen:
Igazakat kutatott Diogenész,
de kezében volt mindig a lámpa.
Ha gonosztett nyomakszik életedbe,
forgasd az eszedben szüntelen:
Légy mindig ember! – s ha szenvedsz,
gondold és cselekedd az ima varázserejét.
Ha kivágták alólad a diófát, a forgácsban
benne él ültetője. Ha dohányáruként
adták el neked a fűrészport, az a füst
nem fojtotta torkod, inkább téged éltet.
Tápláld mások enyhére, hasznára a szót:
Tanulj meg Tőlem igazán szeretni,
magad örömére...

2

Mondta Jézus a hegyen:
A világ a császáré, de a kozmosz
az Atyámé. A két valóság mezsgyéjén
létezem és tapasztalom, a császár jó!
A köré sereglettek becstelenek,
mert lelki vakok. A talmi több számukra
s az általa juttatott, mint a szellem.
Én nem egyesekért, hanem mindenki
üdvéért jöttem – a malmok járnak –,
bár az igazabbat bolondnak látják,
a bolondabb oly zsarnoki erő,
ki rátérdel az oltárra, vagy vaslétrán
mássza meg a templomhajó falát.
A császár sejti az Atyai mércét!
Megváltónak jöttem, mindenkit megtartani.
Félem a Törvényt s féltem a Fiút...

3

Mondta Jézus a hegyen:
Testvérem vagy, öcsémuram! Tehát
üldözni fognak. De mindenhol
jelen van a nemzés apológiája.
Ez a szerepe a világmindenségben,
hogy valamiképp fékezze a gonoszt.
A Lélek az igaz harc szeretetfénye.
A tárgya: minden, ami volt-van-lesz.
A remeték ábrándja, hogy majd egyszer
torkukból aranyforrás fakad azok
számára, akiket szívük mélyén szerettek.
A remete láthat-hallhat, jelen se kell lenni.
A remete ereje a természeti pompa,
igaz vizű tanítások, s a Hozzám-Tőlem
vezető utak találkozása mindenkiben,
s egyként van a rosszban és ildomosban.
A csodatevő remete képe: a szeretet erénye.
Testvérem vagy, öcsémuram,
mert sehonnainak mondanak!

Meditáció

1

A fenyők ágát bolygók emelik egyre feljebb,
mikor álmom csillaga, anyám betűtésztát kínál.
Két világ vége szentel ébrenlétre,
s az idő nem suhan, nem törik. Homálylik, mint én.
Megyek előre alkonyiránt, merülök éjfélmélybe,
idülten komoran, krónikusan elhagyottan.
Táplálom magamban a nesztelen belső napsütést.
Karéj kenyérből minden napszakom megmagasztosítom.
Sűrű kávélé löttyen a pirkadathűvös televényre,
arcok deleje, félresikerült szólamok terelik
felettem a felhőket, s én mítoszokat látok –
némán kiáltok s őrt állok, éppen ott, ahol.
Nincsenek érzelmek, ártéri homokzsák vagyok.
Nem vágyok közösséget, de óvatlan érintésre
imára felfakadok.
                                 Jézus, létünk kútfeje,
szomjat oltó éteri forrás, parafenomén órás,
ki évezredeket rendre int, s mint ritkaságszám:
anyát ébreszt, a lelkiismeret reményszigetét,
léthatározóm, örökhitem bánatrózsamezejét.
Anyatisztelet Jézusa!  – szirmokat sírok cirmosan,
alultáplált egérke, befészkelődöm az óarany illatba,
mert mérhetetlen keveset kapok másoktól,
magam tárnáiból élményverseket bányászok,
bár – inkább! – fekete hiány szenvedelme a fekete fény.
Fülsértő erdő süllyedt olyan felérhetetlen mélybe,
ahonnan a képzelet engedheti újra – láthatóba.
A semmi tévedése elv s az isteni erő, mi rajtam
kívül, de általam-értem küzd ezzel-azzal.
Egy s más csak ajándék útján juttatna többre,
de síró születésünk késői döbbenet. Együtt! –
vagyis külön, szerteszaladt érdekekkel
s az árulás érdemével.

2

Tiszta fuvalmak a fenyvesek.
Hideg léptek a megizzasztott
füvek közt, hol hangyatársadalmak
nyüzsgése a városi piacok hozománya.
Ahol a levegőt a mennytisztaságból
lehet venni, – míg az emberi mocsok
sorsrontó varázslat, gonosz üzekedés.
Vinni terheket, meghajló nehéz vállal,
meg-megrogyó térddel, karistolt bokákkal.
Ugyan miért? Az élet fejlemény – s rossz
a tét, mert egymás ellen gyűjtjük be
és szórjuk szerte vagy adjuk tova,
mi már senkinek sem kéne, de a volt
mindent meghatározott – nem illant el.
Komor léptek s a zenélő lepkéket
csak a fájdalmas lélek kergetheti.
Eltűnt egy hajnal, egy rókarejtek után.
S a héricsek kénsárga szirommalma
beszökött a tüdő hézagaiba, s onnan
üdít, mert könnyülni kell – az Isten
rendelte: Frissülj, test-lélek-szellem!
Minden attól pompás, ami nem általános,
mert egyetemes: növényi-állati szféra.

Vasi Ferenc Zoltán

2022-08-19