JEL újság

Mustármagnyi hit

Simon István2023.09.13

„Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.”
(Ady Endre)


„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, 
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”
  (Zsid 11,1)

 

Hinni csak a templomban kell – szokták mondani, mintha a hit csupán a szakrális világ privilégiuma lenne, pedig a szekuláris világban is szükségünk van rá. Mi lenne velünk, ha nem hinnénk, hogy nem hazudik a világ, hogy igazak az utcanévtáblák, a KRESZ-táblák, az iskolák, kórházak, áruházak és egyéb intézmények munkatársai, vagyis a körülöttünk lévő emberek. 

Igaz, olykor becsapnak bennünket, mégis kénytelenek vagyunk hinni az emberi szónak, másként nem tehetünk. Hit nélkül nem lehet élni. A hit olyan, mint a híd, amely a folyó két partját köti össze egymással, tehát kapcsolatot teremt a tájak s az emberek között. A fides, a hit egyben fidutia is, vagyis bizalom, amely rábízza magát a másikra, közösséget teremt vele. Ha a zebra előtt lelassít egy autós és int, hogy mehetünk, akkor elindulunk, mert megbízunk benne. Mivel intett és megállt, mi is intünk, megköszönjük a figyelmességét, ezáltal máris kapcsolatba kerültünk egymással. Mert a hit, a bizalom, mint a híd összeköt egymással, kapcsolatot létesít közöttünk. Mindez azért fontos, mert sokan misztifikálják a hitet, irracionális dolognak, úri huncutságnak tartják. Pedig ha a hétköznapi hit kapcsolatot teremt, akkor az istenhit sem lehet más, mint a Túlnanival való kapcsolat, találkozás. 

Amikor Mózes levett sarukkal megáll az égő csipkebokor előtt, akkor nem csupán hisz, hanem kapcsolatba kerül Istennel, beszélget vele. Kiderül, hogy a párbeszéd nem egyenlő felek között zajlik, mert Mózes hiába kérdezi a titokzatos lény nevét, csupán ezt a választ kapja: „Vagyok, aki vagyok, leszek aki leszek.” Ha hiszel, ha velem jössz, ha kapcsolatban maradsz velem, megismerhetsz majd valamennyire, de nem egészen, mert én vagyok, aki leszek, és leszek, aki vagyok. 

Mert az Isten mindig más és mindig több, mint amit gondolunk felőle. „Az Isten egészen más” – mondta Karl Barth, a huszadik század egyik legnagyobb teológusa. Azonban „vannak, akik kezükben akarják tartani az Istent”, olvassuk Jób könyvében (12,6), mintha mindent tudnának róla és irányítani akarják, ahelyett, hogy engednék őt irányítani. „Az Istent soha senki nem látta, hogyan higgyünk hát benne?” „Nézzünk föl Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki vállalta a keresztet és Isten jobbjára ült” (Zsid 12,2). Ki mástól tanulhatnánk hinni, ha nem tőle, aki meghitt kapcsolatban volt Istenével.

Hit és meghitt kapcsolat, egymást erősítő szavak. Martin Buber, a másik híres hittudós mondja, hogy az ember számára az Isten a nagy Te, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Jézus számára az Isten jóságos apa, apácska, apuci volt, mert a héber Abba valami ilyesfélét jelent. Jézus hite nagyon is kézzelfogható, valóságos kapcsolat a nagy Te-vel, akit ő Abbának hívott. Általa mi is szólíthatjuk így az Örökkévalót, és kereshetjük a kapcsolatot vele. Ehhez pedig elég a mustármagnyi hit, nem kell hozzá se több, se kevesebb. 

A tanítványok kérték Jézust, hogy növelje a hitüket, de nem tette, mert a hit nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Hiába van valakinek száz haverja, ha nincsen egyetlen barátja sem, márpedig akinek Krisztus a barátja, az könnyen üdvözül. Nézzünk föl Jézusra, hitünk szerzőjére és beteljesítőjére, mert a vele való kapcsolat segít megtalálni a saját hangunkat, szólamunkat a kórusban, a közösségben, amelyben élünk. Vásári Tamás, a karnagyok doyenje azon a napon lett éppen kilencvenesztendős, amikor a Zeneakadémián Beethoven Örömódáját dirigálta. Mi lenne, ha senki nem hinne a karmesteri pálcának, és mindenki úgy játszana, ahogy neki tetszik. Nos, az Örömódából alighanem „ürömóda” lenne. Azonban együtt, az idős Mester mozdulatait figyelve és követve, lehetséges lesz az Örömódát úgy eljátszani, hogy abban mindenki örömét lelje. 

Hinni azt jelenti: kapcsolatban lenni az égi Karmesterrel, a mozdulataira figyelve engedelmeskedni. A Krisztust követő ember Isten kottájából, az Evangéliumból játszik, miközben a karnagyra, Krisztusra figyel. Jézus nemcsak az Istennel, de az emberekkel is jó kapcsolatot ápolt, hitt nekik, bízott bennük még akkor is, ha nem voltak éppen Grál lovagok. Meghitt, bizalmi kapcsolatnak, de szeretetnek is nevezhetjük Jézus hitét, mely másokkal összekötötte őt. Az öröm és a bánat egyaránt jelen volt a kapcsolataiban, miként a miénkben is, csak mi az örömöt hajszoljuk, a bánat elől meg menekülünk. Krisztus nem menekült, vállalta a keresztet, végül pedig az Atya jobbjára ült, mert a hite híd volt számára, mely az eget a földdel összekötötte, kapcsolat, mely Istennel és emberekkel eggyé tette, mert a szeretet nyelvét beszélte.

Nem olyan nehéz hinni, mint gondolnánk, elég egy morzsányi vagy mustármagnyi hit, mely kapcsolatot teremt az itteni és túlnani világ között. Elég egy mosoly, egy jó szó, egy érintés vagy simogatás, máris megvan a kapcsolat, a szeretet erői szabadon áramlanak, és Isten országa megjelenik közöttünk. Azonban nemcsak miénk a hit, a bizalom, az Isten is hisz, bízik az emberben, számára nincs lehetetlen, mert neki is mustármagnyi hite van. „Ha mustármagnyi hitetek volna, és azt mondanátok az fügefának, hogy szakítsd ki a gyökereidet és gyökerezz meg a tengerben, az engedelmeskedne nektek” – mondja Jézus (Lk 17,6). Ezzel a látszólag értelmetlen cselekedettel azt üzeni, a hit számára nincs lehetetlen, mert isteni erők áradnak szét mindenütt, ahol az ég összeér a földdel. A parányi mustármag növekedni kezd, egyszer csak fává lesz, és az ég madarai fészket raknak rajta és csivitelésükből kihallani az Örömóda néhány valóban örömteli dallamát. 

A mustármagnyi hit áldott kapcsolat, közösséget teremtő erő, szent lehetőség arra, hogy lehetetlennek tűnő helyzetekben isteni megoldás szülessen, hazugság helyett igazság, értelmetlen viták helyett megértés, háborúk helyett béke, gyűlölet helyett szeretet, egyszóval lehetőség az emberiség békés együttéléséről szóló dédelgetett álom valóra váltására. Azonban a közösség egyénekből áll, akiknek ugyancsak szükségük van legalább egy morzsányi hitre, mint a sziroföníciai pogány asszonynak, aki a lánya gyógyulásáért imigyen könyörgött: „Úgy van Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból” (Mt 15,28). Számára ez a morzsányi hit is elégnek bizonyult arra, hogy a leánya meggyógyuljon, mert az Isten asztaláról lehullott morzsák is képesek gyógyítani, szárnyakat adni. 

Szent Ferenc szerint a denevérek is a templom egereiből lettek, miután azok a szent morzsákból ettek, megirigyelték az angyalokat és szárnyakat növesztettek. Isten kenyérmorzsái valójában Krisztus-morzsák, Jézus értünk megtöretett testének parányi részecskéi, melyek áldott táplálékul adatnak, morzsányi hitet generálnak. Egy ilyen hittel bíró férfiú újságolta nekem, hogy a fájós, reumás térde meggyógyult, amikor arról szólt az igehirdetésem, hogy „kelj föl és járj!” 

A morzsányi vagy mustármagnyi hit összeköt bennünket a hatalmas Istennel, akinek semmi sem lehetetlen, és általa mi is a szent lehetőségek, a „zsarnoki van-nal” szemben a „szent lehet” isteni erőterébe kerülve hegyeket mozgathatunk meg.

A szerző református lelkész


 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!