Nem normálisak

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek.

Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Káin, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákobbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan" (Zsid 11,1–12).

Kedves keresztény Olvasó!

Szeretnénk magunkat kiszámítható és beszámítható, megbízható és életrevaló, azaz normális embernek tudni. Ilyen emberek között is szeretnénk élni, ilyennek szeretnénk a gyerekeinket nevelni. A hitre nevelés is hozzájárul ehhez: a keresztény erkölcs mégiscsak megóv a szélsőséges viselkedéstől. „Járjon hittanra a gyerek, rosszat ott nem tanul” – hallom gyakran. A keresztény társadalom élhető, biztonságos világot nyújt a tagjainak, normális életet élhetünk. A keresztény normák biztonságot, kiszámíthatóságot és viszonylagos békességet nyújtanak. A keresztény hit az együttélés alapjait alakítja ki az emberben, így válik közüggyé a hit, és ezért támogatja az állam az egyházakat. Az a kép él bennünk a hívő emberről, hogy ő tisztességes, megbízható, normális ember, akitől nem kell félni, nem csinál „bolondságokat”.

Tekintsünk az alapigében elismeréssel emlegetett hívő emberek cselekedeteire! Ábelről és Énókról semmi különöset nem tudunk, ami példaként követhető az életükből. Az egyik Istennel járt, a másik bárányáldozatot mutatott be. A többi említésre kerülő személyről azonban többet is elárul az Írás. Noé egyszer csak nekifogott a szárazföld közepén bárkát építeni. Nem épp normális cselekedet. Ábrahám örökre hátat fordított a rokonainak, és valami homályos kényszer hatása alatt elindult a „semmibe”. Ez sem normális cselekedet. Izsák az éhínség elől nem futott Egyiptomba, ahogyan ezt valószínűleg a többi körülötte lakó tette, hanem Gerárba ment, a veszélyes filiszteusok közé – félelmében a feleségét húgának hazudta. Nem normális cselekedet. Jákob tűrte, hogy kihasználja Lábán, éveken át szolgálta ravasz apósát, együtt élt egy nővel, akit kényszerből vett feleségül, és akit nem szeretett. Nem épp normális élet. 

Aztán gondoljunk az apostolokra, akik mindnyájan a környezetüktől elütő életet éltek, és bolond módon vesztükbe rohantak Jézusért. Vagy gondoljunk az egyháztörténelemből ismert hithősökre, például Assisi Ferencre, aki meztelenre vetkőzve búcsúzott el régi életétől, és indult az új, Istennek szentelt életnek. Talán kivétel nélkül minden rendkívüli hithősre, függetlenül attól, hogy szentek lettek vagy eretnekek, kimondhatjuk, hogy nem voltak „normálisak”. Eszembe jut Pál apostol: „… a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak botrány, a pogányoknak bolondság…” (1Kor 1,23).

Sokan közülük ma elmebajosnak számítanának; ha más nem is, a gyerekgyilkosságra is kész Ábrahám bizonyosan. És ő a legfőbb példaképe a hívő embernek! Ne feledjük ezt, amikor hitről, Istennek engedelmes életről gondolkodunk, vagy „bolondokról” nyilvánítunk véleményt!

A bibliai hit tehát a világ szemében, a normális ember szemével az őrültséggel határos. Mert a „nem látható dolgok létéről való meggyőződés” nagyon hasonlít a rögeszméhez. A bibliai hit azonban az Igazság megismeréséhez vezet, a rögeszme viszont félrevezető, a valóságtól eltávolító hazugság, önámítás. Az egyik a legnagyobb erőforrás, amiből élet támad, a másik önsorsrontás. A bibliai hit Isten Országának megismeréséből táplálkozik, személyes megszólítottságból, látomásból, a „túlvilágnak” a valóságnál is valóságosabb megtapasztalásából. A láthatatlan dolgok léte megingathatatlan meggyőződéssé válik, és fontosabbnak bizonyul, mint az a „látszatvalóság”, ami a testi érzékekkel ragadható meg. Minden hithős ezt élte át, és minden hithős megtapasztalta, hogy az ezt komolyan vevő, ennek alapján berendezett új élet boldogító, felemelő, romolhatatlan és elvehetetlen. Követhetetlen a bibliai hittel élő ember viselkedése a normális ember számára. Csak azt látja a normális ember, hogy a hívő életében valami külső erő hat, vezet, hordoz, és átrendezi az értékrendet. 

István, az első keresztény vértanú látta a megnyílt eget és az Emberfiát, amint az Isten jobbján ül, Pál a damaszkuszi úton hangot hallott, amely személyesen megszólította, és így tovább végig a szentek és eretnekek során, Assisi Ferencen át, akinek azt mondta Jézus egy misztikus élmény során a Szent Damján-templomban háromszor, hogy „Ferenc, menj és javítsd meg házamat, mert látod, hogy romokba dől!”. Luther is átélt valami misztikus élményt, amiről közelebbit nem tudunk, de toronyélményként emlegetjük. Az ilyen életet átalakító élmények és megtapasztalások adják a bibliai hit és az apostolok hitének alapját és tartalmát! 

Lehet tehát nekünk is olyan tapasztalatunk, amely meggyőz arról, hogy van láthatatlan világ, és az az igazi. Ez a Szentlélek munkája. Ezt kínálja Isten. Kérd, keresd és reméld, hogy megkapod. Hiszem, hogy ha vállaljuk annak kockázatát, hogy számítunk Isten Országának láthatatlan és valóságos jelenlétére, akkor meg is tapasztaljuk azt. Ahogyan megtapasztalta Énók, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákob, és megtapasztalták az apostolok, a szentek, és „a bizonyságtévők fellege” (Zsid 12,1). 

A protestáns teológia fél a hittapasztalattól – talán a katolikus teológia is, hisz annyi hithőst nyilvánítottak eretneknek, és annyi gyanakvással fogadnak minden „jelenést”. Pedig a hittapasztalat a hit alapja. Ezt kötötte ma lelkünkre Isten Igéje a Zsidókhoz írt levélből vett gondolatokkal.

Imádkozzunk!

Úr Jézus! Bolondként tekintenek a Téged követőkre a normális emberek. Adj nekünk olyan tapasztalatot, amely meggyőz arról, hogy nem normálisnak kell lennünk, hanem az Igazság szerint élnünk! Ámen