Nosztalgia versvonat Ferencvárosból Balatonszárszóra

„Gondold el, ha most is élne, / hányan követnék a szellemét. / Gondold el, ha most is élne, / hányan támadnának haraggal reá.” – E Koncz Zsuzsa által énekelt Illés–Bródy-szám fogadja minden esztendőben a balatonszárszói költészet napi versmondó versenyre érkező diákokat, tanárokat, neves író- és költővendégeket a vonat tiporta álmodozó nevét viselő általános iskola parkjában.

József Attila születésnapját harminc éve ünneplik ott, ahol a költőzseni meghalt, s ahol először eltemették. Az elmúlt évtizedekben Szárszó missziós hely lett, „Hol a tiszta szavak nem dadognak”; a hajdani Horváth-kert panzió, a költő életének utolsó lakhelye emlékmúzeum. Néhány személyes tárgy, írógépe, dedikált kötetek, fényképek, versek hozzák közelebb alakját, s itt van az a szétroncsolt ing is, amit a nyolcvan évvel ezelőtti, végzetes napon viselt.

A két nővér, Jolán és Etus már ledagasztotta a reggeli lángosnak valót, vacsorához készülődött a család. Öccsük belefeledkezett a 8 Órai Újságba, majd felöltözött. Vacsorára visszajövök – mondta Attila –, de ha késnék, ne zárjátok be az ajtót! Teljes biztonsággal nem rekonstruálható, mi történt, miután kitette lábát a panzióból, ám bizonyos: 1937. december 3-án a balatonszárszói állomáson veszteglő, 1284. számú tehervonat kerekei között lelte halálát József Attila. A hírt, hogy meghalt, Fekete, a falu bolondja vitte a Horváth-kertbe, ahol József Attila akkoriban élt nővéreivel és a három gyerekkel. Holttestét egy „nagy Magyarország”-térképpel takarták le, míg meg nem érkezett a halottkém. A lóháton járó dr. Csapláros Imre kötcsei körorvos azonosította az élettelen, szétroncsolt testet, és maga is úgy vélte: öngyilkosság történt. A halottvizsgálati bizonyítványba a halál okát jelző rubrikába ezt írta: öngyilkosság vonatgázolás által.

Akadnak, akik balesetnek vélik a történteket. Közéjük tartozott Takáts Gyula, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, aki papírra vetette véleményét, s mint a vele készített portréfilmemben is megjegyezte: A költő baleset áldozata lett; egy elinduló mozdony alatt akart átbújni, hogy hamarabb odaérjen a cigarettájáért. Takáts többször sétált a Duna-parton József Attilával, akivel a Szép Szó szerkesztőségében találkozott először. Egy-egy kávéházba is betértek olykor, és ilyenkor írókról, költőkről, művekről diskuráltak. Takáts Gyula, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja már akkor tisztában volt azzal, zsenivel járja a partot, rója a kilométereket, és megrendítette a szárszói sínhalál. József Attila első sírhelye a balatonszárszói temetőben volt, a síremlék – rajta az Íme, hát megleltem hazámat… felirattal – ma is áll, körülötte a Takáts által ültettetett tölgyfákkal; a négyből még három dacol az idővel…

Garamvölgyi László is a haláleset nyomába eredt, s állítja: baleset történt. Az irodalomtörténészeket – sokunkkal együtt – nem hatotta meg a feltételezés. Garamvölgyit – a rendőrség akkori szóvivőjét – egyszer meghívták a szárszói iskolába, hogy meséljen könyvéről, melyben József Attila halálának körülményeit fejtegeti, ám a jelenlévő irodalmárok és kutatók nem fogadták el az érvelést, hiszen aki azon a végzetes napon búcsúleveleket dobott föl a tehervagonba, s aki már többször próbálkozott életében öngyilkossággal, és költészetében vissza-visszatérő a vonat- és sínmotívum, abban folyamatosan jelen volt a szuicid hajlam. Emlékszem, egyikőjük felvetette, nem ezzel kellene foglalkoznunk, hanem az életművel, amely kiragyog a magyar és a világirodalomból. A kamaszok nem véletlenül választják legkedvesebb költőjüknek, akiről a csillagászok elnevezték a 39971-es sorszámú kisbolygót.

A József Attila Társaság elnöke, Tverdota György is vendégeskedett Szárszón. 2004-ben – a 2005-ös József Attila emlékév programsorozatára koncentrálva – arról is kérdezhettem az irodalomtörténészt, hogy vélekedik a költő haláláról. Azt mondta: teljesen biztos abban, hogy öngyilkosság történt. Egy mozzanat van ugyan, ami elgondolkoztató, mégpedig az, hogy nem volt szabályos öngyilkosság, hiszen a költő nem egy robogó vonat elé vetette magát, hanem egy éppen mozgásba lendülő tehervonat kerekei alá feküdt, ezért lehet talán azt gondolni, hogy nem öngyilkosság, hanem baleset történt. Számos más tény – köztük a búcsúlevelek sora – azt mutatja, hogy nem lehet másról szó, csak öngyilkosságról.

S ha már a szárszói vendégeknél tartunk, feltétlenül kell szólnunk azokról a költőkről, írókról, akik Nemes Márta magyartanár invitálására az elmúlt három évtizedben jelenlétükkel megtisztelték a Költészet Napi megyei versmondó versenyt, s a megnyitón megosztották gondolataikat. Somlyó György, Lator László, Fodor András, Tüskés Tibor, Czigány György, Pomogáts Béla, Domokos Mátyás, Takáts Gyula, Kelemen Lajos, B. Gyarmati László, Szapudi András, Csernák Árpád, Simon Ottó, Szirmay Endre, Nyári László – és még hosszasan folytathatnák a sort, élőkkel, holtakkal. Nem feledkezhetünk meg Tornai Józsefről sem, aki a rendszerváltást követően először Balatonszárszón jelentette be: kezdeményezi, hogy József Attila csontjait a Munkásmozgalmi Panteonból szállítsák át a családi sírba. Szárszóról ugyanis – ahol 1937. december 5-én temették el – 1942-ben a Kerepesi úti temetőben, majd 1959-ben a Munkásmozgalmi Panteonban helyezték el maradványait. A fiatalon elhunyt költő nehezen talált végső megnyugvásra, pedig ismertsége tulajdonképpen a halálával kezdődött…

Ahogy Nemes Mártával, a nyáron nyugdíjba vonuló tanárnővel, a Költészet Napi versmondó versenyek főszervezőjével, a József Attila-kultusz szárszói megalapozójával nagyító alá vettük az elmúlt harminc évet, szinte végigéltük -elemeztük élményeinket, emlékeinket. Milyen elementáris erővel szavalta Molnár Piroska a Mamát, mily messze elhallott a Szélkiáltó és a Kaláka éneke, Galkó Balázs, Sebő Ferenc produkciója, Dévai Nagy Kamilla és tanítványainak dalos üzenete, Farkas Árpád erdélyi költő lírája, Berecz András ízes mesemondása, Maczkó Mária istenes énekekből kötött csokra, vagy a fiatal Vizy Márton dalai, aki a Madách Színházban évek óta nagy sikerrel játszott Én, József Attila című musical zenéjét szerezte! A Szente Vajk rendezte, rendkívül lendületes produkcióban a Vágó Márta-szerelem bűvkörébe kerülünk, de a Kozmutza Flóráért való reménytelen rajongás is megelevenedik csakúgy, mint az ellentmondásos viszony Illyéssel, de részletek hangzanak el a Szabad ötletek jegyzékéből, s több levélből is; életének fő motívumait analitikusának, dr. Bak Róbertnek meséli el a költő. Idén áprilisban Mohay Gábor volt a vendég, ki mély átéléssel olvasott fel a nagy szerelmeknek írt levelekből, valamint egy fiatal kaposvári formáció, a Kultúr-Találka együttes adott elő megzenésített József Attila-verseket.

Nemes Márta 1978-ban egy pécsi Nagy László-konferencián figyelt fel az ifjú Hegedűs D. Gézára, akit később meghívott Szárszóra, így kezdődött a töretlen Költészet Napi rendezvénysor, ahonnan két kategóriában a területi döntőre juthatnak be a felső tagozatos diákok. A József Attila-kultusz elindításában és életben tartásában Ázsóth Gyulának, a szárszói iskola egykori igazgatójának ugyancsak jelentős érdemei vannak, hiszen 1967-től fővárosi szervezésben évente öt rendezvénynek lehetett koordinátora, melyekről a televízió is tudósított.

E sorok írója több mint negyedszázada követi nyomon a szárszói eseményeket, s a zsűri tagjaként olykor megdöbben, mily bámulatos erővel mondanak verset a fiatalok; klasszikusoktól vagy kortársaktól. Persze nem mindegyik, de minden esztendőben akad néhány kiemelkedő tanuló, aki érti és éli a verset. Mert érdekli, mert szüleivel, de leginkább magyartanárával kibontották-elemezték a költeményt. Közéjük tartoznak az istenes versek is, amelyek szerencsére egyre gyakrabban kerülnek „terítékre” – köztük József Attila istenes versei is, amelyek a szocializmusban rendre kimaradtak a József Attila összesből, pedig „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.” Természetesen akadnak néhányan, akik a kötelezőn kívül no name szerzők gagyi versével érkeznek, vagy nem az életkori sajátosságuknak megfelelő mű hangzik el, míg mások túljátsszák magukat, affektálnak, és már most azt gondolják magukról: érett színészek. Tudjuk: a zsűrinek mindig nehéz a dolga, de azért annyira nem, hogy ne fedezzen fel kiválóságokat.

Nemes Márta, aki a szervezésben és a lebonyolításban részt vevő pedagógustársaival a helyi önkormányzat támogatásával mindig a fénybe emelte a versmondót, a kísérőtanárt, a meghívott író-költő vendégeket, s nem utolsósorban József Attilát, azt vallja: a mai kamaszokat egyre nehezebb rávenni a versmondásra, de ha a diákok ráharapnak a vers ízére, akkor gyorsan zöld utat kap a költemény.

Minden bizonnyal így lesz ez József Attila halálának 80. évfordulóján is, december 3-án, amikor Ferencvárosból nosztalgia versvonat érkezik Balatonszárszóra. A nyolc kocsi több mint 350 utasa között színészek, énekesek, együttesek idézik a halhatatlan sorokat – köztük Jordán Tamás, a Sebő együttes, Hobo, Posta Viktor, Farkas Ádám, a Kávészünet és az Ostinato zenekar. Miután befut a vonat a szárszói sínekre, délután 1 órakor gyertyák gyúlnak a temetőben, s a félig-meddig szárszóivá lett Lázár Balázs, Tallián Mariann színész-zenész házaspár József Attila első sírhelyénél közös főhajtásra várja az érdeklődőket. Délután 2 órakor a művelődési házban Kész a leltár címmel zenés-verses műsorral idézik a költő emlékét, ki fiatalon hírül adta: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!”

Ebben sem tévedett.

Lőrincz Sándor

2017-12-02