JEL újság

Nyári táborok

Lányi Béla SVD2023.09.05

Amikor idén is részt vettem a cebui gyermekotthonok táborában, elgondolkodtam azon, mennyiben is különbözik mindez attól, amit annak idején a magyar rendtartományban tapasztaltam. 

Amikor a Magyar Verbita Rendtartományba kerültem 2001 elején, a későbbi tartományfőnökkel, Burbela Gergely atyával rögtön arra gondoltunk, hogy rendezvényeket kellene szervezni a katolikus missziós gondolat terjesztésére. Így tudnánk elérni a fiatalokat. Akkoriban sok tehetséges és elhivatott magyar fiatal szerzetesjelölt volt rendtartományunkban, akikben elevenen élt a néhány évvel azelőtt leváltott kommunista, istentagadó diktatúra emléke. Mindannyian éreztük, hogy nagy szükségünk van világnézetre és világnézeti kötődésre. A táborok mellett megkezdődtek a missziós ünnepek, sőt a népmissziók is. 

Legelső táborunk Dunaszentmiklóson volt, 2002-ben. A gerecsei falura egy verbita atya hívta fel figyelmünket. A körülbelül negyven táborozónk gyorsan összebarátkozott. Egy elhagyott plébániaépületben kaptunk szállást, sátrainkat pedig annak telkén vertük fel. Mindjárt az első este majdnem bajba kerültünk, mert akadályversenyzőink eltévedtek az erdőben. Mobiltelefonjuk nem volt. A magyar származású, Indonéziából hazaköltözött Ilona nővérrel együtt a táborhelyen vártuk őket. Nagyon megkönnyebbültünk, amikor sötétedés előtt teljes létszámban befutottak. 

Néhány egykori hithirdetőnk is velünk táborozott: többek között a pápua új-guineai Tóth István atya, aki valóban sok mindenen keresztülment a világ egyik legelmaradottabb országában. Élményeiről szívesen beszélt. Amikor viszont arra kértem, hogy tanítsa meg a gyermekeinket színes pápua pajzsok és háztartási eszközök készítésére, határozottan nemet mondott. Így diákkori élményeimre támaszkodva, amikor egy missziós múzeumban tárlatvezető voltam, én próbáltam meg felkészíteni a gyerekeket. El is készültek a tárgyak. Amikor azt kértem a velünk táborozó Pista atyától, hogy legalább bíróként ő válassza ki a legjobb alkotásokat, indulatosan vetette szememre, hogy ezek a gyerekek „busójárást” csináltak abból, amit az általa rajongásig szeretett pápua emberek mindennap használnak. Későbbi táborainkat már Kőszegen, a Szent Imre Missziósház ifjúsági szállásán és a házhoz tartozó erdőben rendeztük. 

Minden általam szervezett táborban megpróbáltam elérni, hogy a táborlakók beleélhessék magukat mások, főleg a távoli népek életmódjába. Még az érdi Földrajzi Múzeum szakembereit is meghívtuk. De úgy látszik, hogy mind a tapasztalt missziós atyák, mind a földrajztudósok számára túl nagy feladatnak mutatkozott, hogy a táborozó gyerekből egy napra pápuát, egy napra pedig afrikait varázsoljanak. Ehelyett megismerkedtünk magyarországi hátrányos helyzetű gyerekek életmódjával, akik szintén más környezetből érkeztek. Ehhez a fantasztikusan aktív nagykanizsai plébános, Fliszár Károly atya segített hozzá. 

Rajta keresztül ismerkedtünk meg a nagykanizsai lakásotthonnal, ahonnan sok gyereket meg is hívtunk a táborba, nevelőikkel együtt. Ott tanultam meg, hogy mi is a lakásotthon, ahol az állami gondozott gyermekek úgy élnek, mint egy-egy család, családi házakban. Voltak a táborlakók között is kisebb-nagyobb nézeteltérések, hiszen nagyon különböző helyekről érkeztek – de csak az első napokban – azonban az egyhetes tábor közepére megismerkedtünk egymással, és mindenki barátként tért haza. Az állami gondozott gyerekek tényleg be tudtak illeszkedni a táborban, ahol elfogadó, befogadó, azaz igazi missziós hangulat uralkodott. Az, amit a verbita általános rendfőnökség prófétai párbeszédnek mond: odafigyelés másokra, meggyőződésünk alapján. Ennek mind a négy területét átfogtuk: a hitet keresők mellett más kultúrákkal, vallásokkal és ideológiákkal is megismerkedtünk.

Számomra a történet Cebuban, a Fülöp-szigeteken folytatódott, ahová tizenhat évvel ezelőtt helyeztek. Segédprefektusnak osztottak be a verbita misszióstestvér növendékekhez, akik képzésének része a szociális munka. Velük kezdtem el járni az egyik itteni gyermekotthonba is. Szombat délutánonként korrepetáltuk a gyerekeket. Akkoriban a városi börtön épületében volt ez a rendőrség által fenntartott otthon, 2012-ben azonban gyönyörű új épületbe költözött. Azóta évente meghívnak a nagyváros gyermekotthonainak egyesített táborába is. Amikor nem vagyok külföldi szabadságon, mindig elfogadom a meghívást. 

Cebu sziget déli részén, egy tengerparti általános iskola telkén gyűlünk össze. Előkelő üdülőnek is alkalmas lenne ez a hely, hiszen mind hűvös édesvízben, mind langyos tengervízben is lehet fürödni. A folyó, amely itt ömlik a tengerbe, felsőbb szakaszán különleges vízeséseivel mágnesként vonzza a kanyonjáró turistákat. Mi azonban nem vaskos pénztárcájú utazók vagyunk, hanem több száz árva gyerek és kísérőik. Mégpedig egy falusi iskola telkén, ahol nem áll igazán rendelkezésre az ennyi ember táboroztatásához elvileg szükséges számú zuhanyozó és vécé. Pedig idén, 2023-ban alig voltunk többen, mint hatszázan. Régen, a járvány előtt ennek a számnak a duplája jött el. Akkoriban azonban nagyobb volt a tábor területe, amelyet mára a tenger oldaláról kerítéssel választottak el. Biztonsági emberek ellenőrizték a tábor két bejáratát, az utcáról és a tengerről. Csak a tábori igazolvánnyal rendelkezőket engedték be. Ilyet én is kaptam. 

Ide, a járvány előtt megszokott táborhelyünkre nem volt magától értetődő a visszatérés. Három hónappal a tervezett időpont előtt egy delegáció szállt ki megnézni, milyen állapotban is van az iskola és a telek, melyet három évig nem használtak a járvány miatt. A 2021. december 16-i szupertájfun is nagy károkat okozott. Az iskolával szemben álló templom plébánosa bele is fulladt az akkori árvízbe, amikor idős és magatehetetlen emberekről akart gondoskodni. A víz csodálatos, de veszélyes! A delegáció úgy találta, hogy az iskolaépületek nagyrészt megmaradtak, és a telek is alkalmas táborozásra. Amikor megérkeztünk, akkor derült ki, hogy a pusztítások és a tengerparti kerítés miatt a kisebb létszám ellenére sokkal zsúfoltabban leszünk, mint bármikor azelőtt.

A szervezők, a Cebui Város Önkormányzata és a Cebui Városi Utcagyerek Munkacsoport tizenhárom intézményt hívtak meg a táborba. Ezek többsége bennlakásos gyermekotthon volt, illetve két napközi otthon. Legtöbbjüket felekezetek tartják fenn: a katolikus szervezeteket szerzetesrendek, illetve egy iskola, a verbita missziós egyetem. Arányuknál jóval nagyobb mértékben képviseltették magukat a protestáns jellegű keresztény kisegyházak. Az általam támogatott Community Scouts csoportot a cebui rendőrség tartja fenn, a városi önkormányzat támogatásával. Az abból kiszakadt Balay Pagtabok (Átkelés Háza) azonban magánkezdeményezés, a Community Scoutsból kiszakadt nevelőszülők találtak maguknak jótevőket. Idén náluk vertem fel sátramat. 
A tábor kezdetét felvonulás jelezte. A gyerekek, nevelőik vezetésével a tengerparti országúton vonultak fel mintegy egy kilométer hosszan, énekelve és táncolva. Mint egy körmeneten! Majd megkezdődtek a tábor foglalkozásai. Közös rendezvények az egyes otthonok saját programjaival váltogatták egymást. Otthononként történt a főzés, mosás – és a fürdetés is, ami végett a folyó felsőbb szakaszán képződött kis tóhoz mentek a gyerekek. Sok felvigyázó kísérte őket figyelemmel. A közös programok sokféle Ki mit tud vetélkedőin minden gyerek nagy közönség előtt mutathatta be tehetségét. De voltak ismeretterjesztő programok is. Az ilyen játékos tanulásra nagy szükségük van a volt utcagyerekeknek, akik életük több évét is az utcán töltötték, iskola helyett. A tárgyi ismeretek mellett erkölcsi nevelés is folyik. 

Szép emlékeim közé tartozik, amikor néhány évvel ezelőtt a jelenlegi cebui polgármester a Tízparancsolatra tanította a gyerekeket. Biztos vagyok benne, hogy ezek a táborok mind Magyarországon, mind itt, Cebuban sok gyermekben keltette fel a vágyat, hogy közelebbről megismerjék Istent.
 

Fotók forrása: Az Isteni Ige Társasága Magyarországi és Fülöp-szigeteki Rendtartománya

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!