Örömbonbongyűjtő

Nyárutón gyakran halljuk a kérdést: Te hol töltötted a nyarat? Milyen élményekkel gazdagodtál? Felidézzük az utazásaink felejthetetlen pillanatait. De vannak olyanok, akik nem mennek messzire és kiruccanniuk sem kell, mégis olyan lelki utazásban van részük, amely során test és lélek feltöltődik. Van egy hely, mely nincs a térképen: Lélek körút 9/6.-nak hívják. 

A „lélekkörutasok” így vallanak róla: „Aki a Lélek körútra tér, biztos talál magának lelki kapaszkodókat, és remek társakat!” (B. Mihály)

„…hálás szívvel ajánlom mindenkinek, rengeteget tanultam magamról a feltett kérdésekből és társaim válaszából. Nagyon mély lelkű jó csapat lett, fantasztikus vezetővel, aki időt és fáradtságot nem kímélve szeretettel vezet Isten felé.” (B. Károlyné)

„Szinte egyedülálló, értékes, érzékeny, együttgondolkozó közösség. Katalin érdekes, elgondolkodtató kérdései tanítanak minket, hogy jobban figyeljünk, örüljünk, hálásak legyünk minden ajándékba kapott pillanatért!” (M. Andrásné) 

De vajon ki az, aki mindezt szenvedéllyel és elhivatottsággal, önkéntes alapon szervezi és vezeti? Ismerjük meg közelebbről a Lélek körút 9/6. megálmodóját, Szegedi Katalint!

– A Lélek körút igen sejtelmes megnevezés, főleg, hogy még két számjegy is csatlakozik hozzá: 9/6. Mit takar a név és mit a számjegyek?

– A Lélek körút mindazok útja, akik a Lélek útját szeretnék követni, akik szeretnének rálelni a belső hangjuk súgta nekik rendelt útra, és akik szeretnének hasonló lelkiségű emberekkel találkozni, gondolatot cserélni, akik hasonlóképp vallják, hogy a világban az anyagi szempontokon kívül vannak azokon messze túlmutató, transzcendentális irányok, meghatározottságok is.

Szerettem volna a Lélek körút 9/6-tal egy cím érzetét is kifejezni. A Lélek körút 9/6. a valóságban nem létezik, bár akár lehetne is egy ilyen központ, de átvitt értelemben ez egy cím, ami a hazatalálást, hazaérkezést szimbolizálja. Aki ide betér, érezze otthon magát. 

Van az elnevezésnek még egy olvasata: a Biblia-olvasó embernek ez a rövidítés, Lk 9,6 egy útjelző tábla, ami eligazítja a Szentírás lapjain és Lukács evangéliumának 9. fejezetéhez, annak is a 6. verséhez vezeti. Ott ez áll: „Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket.”

Ez a saját elhivatottságom arra, hogy az egyházi kereteken kívül is, a liturgikus formák mellett más formában is legyen szó arról a titokról, amit a Lélek körút mottójaként így fogalmaztam meg: lelkünk középpontja a kereszt-metszet.

– Milyen ötlettől, sugallattól vezérelve hozta létre a Facebook-közösséget?

– Az ötletet valóban sugallatként kaptam, és ezt igazolja is néhány dolog. Egyrészt 2013. október 13-án egyetlen nap alatt állt össze bennem az alapstruktúra, és az oldal arculatát is meg tudtam még ezen a napon csinálni, pedig ezek hetekig, hónapokig is elhúzódó folyamatok, másrészt teljesen egyedül csinálom ezt a küldetést már több mint tíz éve, holott logikus közelítéssel ez nem egy egyemberes feladat, hiszen ez az önkéntes munka rengeteg kitartást, kapacitást, sokféle módszer ismeretét igénylő, összetett munka. 11 300 követője van jelenleg az oldalnak, ezt hirdetések nélkül értem el, és nagyon sokakkal személyes kapcsolatot is tartok, ők hozzám fordulnak a kérdéseikkel és örömeikkel. Ez a személyesség nagyon fontos számomra is.

– Kik lehetnek a tagjai és mit jelent egy csatlakozás?

– Bárki lehet a Lélek körút vándora, akit megszólítanak a napi, befelé figyelésre ösztönző, önismeret-fejlesztő gondolatok és idézetek, akik szeretnék az esztendőt egy hálára hangoló hónappal kezdeni, akik nem riadnak meg egy-egy adventi, nagyböjti mély szembenézéstől, amit a jelentkezők a napi kihívások teljesítése révén járhatnak végig és egymást biztatva segíthetik a megtorpanókat, elbizonytalanodókat és akik barátokra szeretnének lelni a közös együttgondolkozások, véleménymegosztások során. Van például egy rovatom, Szembenéző címmel, amiben sorra felkérek embereket a lélek útját járó vándorok közül, hogy kicsit mutatkozzanak be, írjanak a hitükről és a Lélek körúton együtt töltött időről.

– Nemcsak online térben alkotnak közösséget az LK 9/6. tagjai, hiszen rendszeresen szervez önismereti táborokat, elvonulásokat, ahol a lélek is edzi magát. Hogyan jön létre egy-egy elvonulás témaköre?

– A témák mint égi inspirációk fogalmazódnak meg bennem, ezért előfordul, hogy eleinte nem is tudok mit kezdeni egy kapott témával. Mit akarhat jelenteni például a cím: Egy csomó csomó?! De akik ott voltak 2020-ban Diósjenőn, egyhangúan állítják, hogy valami csoda történt ott velünk, kibogoztunk és megkötöttünk számos csomót, játszottunk, alkottunk, sokat nevettünk, elmélkedtünk, töltődtünk a természet szépségével és a különleges ajándékokkal, amivel a meglepetések Istene elhalmozott bennünket! Sok mindent tanultunk oldásról, kötésről, barátságról, összetartozásról, Istenről, az egységről és arról, hogy hogyan kell növekedve beletágulni a szeretetben Isten hálójába, amit kivetett ránk.

A nyári táborok idei témája: átkelés a túlsó partra. Nem az élet-halál partjáról volt pusztán szó, hanem kitágítva a témát, azokat a kérdéseket jártuk alaposan körül, hogy mik az életünk határhelyzetei, mit is jelent átjutni a túlpartra, mik az átjutás nehézségei. Mert ugye nem állhatunk meg a küszöbön, valahogy át kell ugrani az akadályt. Hogy csónakon, függőhídon, kötélpályán, kőből épült hídon, gyalogosan vagy úszva indulunk neki, már érzékelteti, hogy minden átkelés egyéni és egyedi. Mégis vannak kapaszkodók, révészek, útjelzők, akik/amik segítenek abban, hogy mi magunk leküzdjünk egy nehézséget és átjussunk, túljussunk azokon úgy, hogy az értékeinket átmentsük a túlsó partra. Az idei személyes találkozások nagyon jó alkalmak voltak a lélekemelő felüdülésre, lelki magaslatok és kilátók meghódítására, és a határhelyzetek közös leküzdésére.

– A helyszínválasztás befolyásolja a Lélek körút „utazását”?

– A Lélek körút tavalyi nyári táborát egy hegyen épült településen, Magyarország egyik legmagasabban fekvő településén, Bükkszentkereszten tartottuk. Témánk a világ világossága volt. Azt hallottam, az éghez közel lévő falvak, városok a világosság és a remény hírnökei, ezért reméltem, hogy a ferences kisnővérek lelkigyakorlatos háza egy áldott helyszín lesz ahhoz, hogy fel is töltekezzünk a fénnyel, és mi is továbbvigyük a reményt magunkkal a hegyről lejőve. Idén ide térünk vissza, ebbe a lelket-testet gyógyító környezetbe, úgymond Ég és Föld közé.

– Év elején rendszeresen visszatérő téma a hála. A virtuális térben harminc napig kíséri a résztvevőket. Miért fontos ennyire a hála „körbejárása”, felébresztése?

– A megelégedettség és a hálaérzet nagyon fontosak ahhoz, hogy megtaláljuk a lelki békét és a tengelyünket ebben a felfordult, értékeket relativizáló korban. Nagyon egyszerű dolgok is elegek ahhoz, hogy boldogok legyünk, de ehhez nyitott szemmel és gyermeki kíváncsisággal kell jelen lennünk a pillanatokban. A Hálaút ebben segít fókuszálni mindennap egy-egy területre, ahol észrevehetjük azokat a dolgokat, amik egyáltalán nem maguktól értetődőek és természetesek, és nem járnak nekünk, mint a reklámszlogenből ismerjük, de mégis ott vannak, és könnyebbé, színesebbé, gazdagabbá teszik az életünket. A naplemente drámai szépséggel akkor is megtörténik, ha annak egyetlen szemtanúja sincs. De szemtanúkká válhatunk.

– A visszajelzések alapján a Lélek körút miben segít leginkább az embereknek? 

– Van, aki megerősítést kap, van, aki ösztönzést, hogy elgondolkozzon dolgokon. Sokan írták, hogy az együtt megélt adventi, böjti elvonulások során jobban megismerték magukat, válaszokat kaptak kérdésekre, visszataláltak a hitükhöz és nagyon megerősítő számukra egy támogató, egymásra figyelő közösség részének lenni. Sokan lelki családtagként nézünk egymásra, holott lehet, hogy személyesen még nem is volt módunk találkozni.

– Úgy tudom, Ön is szükségét érzi, hogy időnként felkeresse a karmelita nővérek magyarszéki kolostorát, hogy a lélek imádságban és csendben időzzön. Mi vonzza a karmeliták lelkiségében?

– Valóban szívesen elvonulok magam is, mert a természetben, egy templomocska csöndjében felüdül a lélek, és fontos is, hogy magam is feltöltődjem, hogy legyen újra miből adni. Magyarszéken a kápolna, a nővérek zsolozsmája, a liturgikus mozdulatok letisztultsága egész különös lehetőség a léleknek kiemelkedni a mindennapok sűrűjéből. Valahogy úgy érzem magam ott, mint ahogy egy hegymászó érezheti magát a csúcstámadás előtt: le kell vetni minden felesleges sallangot, rá kell állni, hogy más az a magaslati lélekközeg, és ki kell tárulni a mindenséget Alkotó előtt, hisz ott vagyunk szemtől szemben.

– Meséljen magáról. Ki az, aki a fentieket lelkesen szervezi, vezeti, éli?

– Tanár vagyok, aki az értékek átörökítéséért és a tehetséggondozásért elkötelezett, bármilyen életkorú tanítvánnyal is foglalkozzam, bármilyen munkakörben is tevékenykedek. A tárgy is csak apropó ehhez. Életem során, akár iskolában, akár céges környezetben mindig valamiféle értékvédő munkát végeztem a gyermekvédelem, a műemlék- és a környezetvédelem területén egyaránt. Most a lélekvédelem került a fókuszba.

– Különböző felületeken Chatalinofoto néven gyakran feltűnnek saját fotói is. Kikapcsolódást jelent a fotózás vagy valami mást is?

– Kutatom-keresem a világunkba rejtett szépségeket, olyan, mintha leltárt készítenék arról, ami soha egy leltárba sem fog beleférni. Meghitt pillanatokat, fénycsillanásokat, madarak röptét, egy önfeledt mosolyt vagy épp a fájdalom lenyomatait. Azt, ami őszinte, ezért hiteles.

– Egy bejegyzésében azt írja, örömbonbonkereső és -gyűjtő. Mi kell hozzá, hogy a sokszor elkeseredett világban észrevegyük az „édes” pillanatokat is?

– A dolgok nem attól nyerik az értéküket, hogy elkeseredünk-e a dolgok folyásán, vagy épp röpködünk a boldogságtól. Ez pusztán egy érzelmi megközelítés, amit az adott pillanat diktál. Fontos tehát tisztáznunk magunkban az indítékokat és érdemes megvizsgálni a célt is, azt, hogy miért kezdünk bele valaminek a gyűjtésébe: többet akarunk, hatalmat, előnyt megszerezni, felhalmozó szenvedélyből pipálgatjuk életünk bakancslistás helyeit, vagy egyszerűen rácsodálkozunk, mennyi eleven szépség vesz körbe minket, mennyi finomság, apró kis gesztus, ami figyelemről árulkodik. 

– Mi hiányzik a léleknek a 21. században?

– Röviden szólva talán a találkozás. A pillanatok valódi megélése, a jelenlét, a tekintetek találkozása, az adott szó kézfogása, a másikra figyelés az önközpontúság helyett. És annak észrevétele, hogy bármi is történik, a keresztmetszetben még most is és mindenkor az isteni irgalom VAN. Ő a mi tengelyünk, útjelző táblánk a Lélek körúton is.

– Közeledik a születésnapja. Mit kívánhatok? 

– Talán azt, hogy ne körforgalmakban körözzek az utam során, hanem felismerjem újra és újra, hogy mi az az irány, amit Isten számomra elkészített, és ennek megfelelően tudjak bölcs döntéseket hozni, a hozzám fordulóknak jó tanácsokat adni, a velem élőkkel örömben és egymást inspirálva együtt élni, és a Lélek körút vándoraival még sok-sok lélekemelő „kalandban” részt venni.

Fotók: Chatalinofoto