Oroszlánkövek

Oroszlánkő olyan jó név egy vár számára, hogy mindjárt kettő ilyet is találunk a történelmi Magyarország területén. Az egyiket majdnem már a morva határon, Trencsénhez közel, a másikat pedig a Vértesben, a Kéktúra útvonalán.

Kezdjük akkor a távolabbival, azzal az erősséggel, aminek a Fehér-Kárpátok messziről látszó, 897 méteres ormára épült 6x6 méteres lakótoronnyal indult a története. Úgy esett, hogy 1244-ben Előd fia Lestyák örökös nélkül indult az utolsó útjára. Így itteni birtokait IV. Béla királyunk Bogomér trencséni ispánnak adta, aki aztán ezt a bizonyos, egyméteres falvastagságú lakótornyot emelte. A vár első, írásos említése 1312-ből, a rozgonyi csata évéből van, amikor is a nádori címet bitorló Csák Máté utasítást ad Albert nevű emberének, hogy Kassáról, Vágbesztercéről, Lednicről, Hricsóból, Litváról, Sztrecsnóról és Oroszlánkőről a jobbágytelkek után gyűjtsön be egy-egy mérő zabot és egy-egy szekér szénát.
A Károly Róberttel legtovább dacoló trencséni nagyúr birtokai aztán 1321-ben, halálával mégis csak a Nápolyból jött királyra szálltak. Hogy aztán a pénzügyekhez nem igazán értő, vagy inkább ezekben nem annyira szerencsés utóda, Luxemburgi Zsigmond a várat előbb Stibor vajdának zálogosítsa el. Stiborról pedig tudjuk, hogy tehetős ember volt, így hozzá is fogtak rövidesen a csaknem száz méterrel alacsonyabban fekvő, úgy 50x60 méteres, szabálytalan négyszög alakú alsóvár építéséhez. A két egységet a sziklába vágott lépcsősor kötötte össze, a lakótorony köré már korábban kiépülő felsővárba egy sziklába vájt kapun át lehetett bejutni.

Zsigmond 1424-ben, feleségének, Cillei Borbálának ajándékozta a várbirtokot. De jött aztán az utód, a Zsigmond egyetlen lányát, Erzsébetet feleségül vevő Habsburg Albert, aki pedig anyósától elvéve, feleségének, Erzsébetnek adta Oroszlánkő várát. Amely volt aztán Cillei Urlik és Hunyadi János birtokában is, majd megannyi felvidéki várral együtt ezt is elfoglalták a Morvaország felől megérkező husziták. Szlopnai Menyhért volt az, aki visszavette az új hit és a szabadság harcosaiból rablóbandává züllő társaságtól Oroszlánkövet, Mátyás király pedig 1478-ban birtokba is adta neki a várat. Menyhért pedig felvette az Oroszlánkői nevet, de száz esztendővel később, 1576-ban kihalt a család.
Az akkori, királyi leltár szerint elég lepusztult állapotban volt az erősség, amely végül Jakusits Ferenc győri alkapitány és utódai kezébe került az uralkodó, II. Miksa császár és király jóvoltából. Az alkapitány unokája lehetett az a Jakusits Imre, aki embereivel Oroszlánkőből indulva, 1663-ban felszámolta a Vág völgyét török parancsra fosztogató tatár sereget. 1680-ban viszont Thököly egyik hadnagya, Suhajda János nagy hirtelen bevette a várat, de megtartani már nem tudták az első kurucok. Viszont 1694-ben kihaltak a Jakusitsok is és a húsz kilométerre lévő Illavát már birtokló gróf Siegfrid Christoph von Breuner, kamarai elnök veszi meg a birtokot, aki aztán vejének, Karl Siegfried von Königsegg ezredesnek adta át gazdálkodásra a területet.

A várat 1705 októberében Rákóczi kurucai bevált módszerükkel, rajtaütéssel foglalták el a császári helyőrségtől, de a trencséni vereség, 1708 nyara után csak néhány hétig tudták megtartani, végül Madocsányi Miklós kapitány szeptember 5-én szabadon távozhatott innen az embereivel. Az oroszlánkői vár így 1708 szeptemberében a császári várrobbantó hadmérnököknek esett áldozatául, azóta pusztul egyfolytában. Ottjártunkkor a felsővár felé vezető ösvényen tiltó táblát találtunk, de az alsóvár maradványain, egy keskeny helyiséget határoló, faragatlan kövekből rakott falszakaszon láthatóan valamiféle munkálatok folytak.
A vértesi Oroszlánkőt Vruslanku néven említik először 1289-ben. Anonymus szerint Szabolcs vezér kapta a környéket a honfoglalás után, akinek Csák nevezetű unokája épített itt várat egy 326 méter magas dombhátra. Az öregtoronyból és a várnép szállásait védő falból álló erődítést aztán a Csák nemzetség birtokolta egészen 1326-ig, amikor a nagy ellenfél, Károly Róbert király elvette a jeles família dunántúli, vértesi birtokait is. A Csákok után a Csáki várnak is nevezett hely aztán a nem kevésbé nevezetes Rozgonyiaké lett, Mátyás király pedig 1473-ban az enyingi Török családnak adta.

A török időkben feltételezhetően Várgesztes „tarisznyaváraként” működött, de aztán Esztergom és Fehérvár eleste után, 1543-ban valószínűleg kiürítették, és elkezdődött a romlása a negyven méter hosszú, tizenöt méter széles váracskának. Más források szerint török kézen volt, és az 1566-ban a kilencszer gazdát cserélő Tatát éppen visszafoglaló Salm generális hadjárata során égett le, a közeli Vitány várával együtt. A vértesi Oroszlánkő köveiből később bőven hordtak el a majki kolostor és templom építkezéséhez, no és vitték azok a szlovák telepesek is, akiket még Esterházy József hozatott ide, hogy benépesítse tatai központtal megszervezett uradalmát.
Mára már csak az északi és a déli fal maradványai emelkednek a fákkal borított dombhát talajszintje fölé, mégis érdemes letérni egy félórácskára az alatta elhaladó országos kéktúráról, hogy megmászva a meredek dombot, elmerengjünk a múlton.












