Ötszáz év kereszténység a Fülöp-szigeteken

„Ezt sajnos nem tudom megmondani” – mosolyog zavartan a fiatal könyvtárosnő. Pedig a cebui verbita egyetem Filippiniana gyűjteményében vagyunk, ahol a szigetvilág kultúrájával kapcsolatos könyvek és tárgyak sokaságát őrzik. Magyar látogatóm csak azt kérdezte, hogy melyik évben is volt a híres rózsafüzéres forradalom. (A helyes válasz 1986 lett volna.)

 

Vendégem beszélgetést kívánt volna kezdeményezni, de a nemleges válasz elzárja a beszélgetés útját. Látogatóm megdöbben, és most már inkább mint egy közvélemény-kutató, elkezdi kérdezgetni a folyosón sétáló hallgatókat a forradalom időpontjáról. Ők már zavarba se jönnek, hanem egyenesen furcsállják a kérdést. A Gazdasági Kar épületében járunk. Ez a kar szépen teljesít országos szinten is, a központi szakmai minősítő vizsgákon elsők között végeznek itteni hallgatóink, akikből néhány év múlva sikeres üzletemberek, tisztviselők lesznek. Sekélyes történelemtudással.

Mindezen azért gondolkodtam el, mert a Fülöp-szigetek nagy évfordulót ünnepel: a szigetvilág írott történelmének ötszázadik évét. Mennyivel régebben volt ez, mint a mindössze 35 éve lezajlott népfelkelés! Érzi-e az ország a kerek évforduló súlyát? Ha vitatott és sokféleképpen is értelmezhető mindaz, ami 1521-ben történt, az mindenesetre tény, hogy Antonio Pigafetta, a portugál felfedező Ferdinand Magellán jegyzője leírta az eseményeket. Innen tudjuk, hogy Magellán expedíciója, a spanyol király megbízásából, 1521. március 16-án érkezett meg a mai Fülöp-szigetek Limasawa nevű szigetére. A hajósok a híres Fűszer-szigeteket keresték, amelyek a valóságban innen délre, Indonéziában találhatók. A Csendes-óceán másik oldaláról, Dél-Amerika nyugati partjáról hajózva egy parton végre emberi lények jelenlétére utaló jelet láttak: egy tábortüzet.

Bennünk talán félelmet keltene egy teljesen ismeretlen sziget. Magellán azonban fel akarta tölteni úti készleteit és kereskedni is szeretett volna, így kikötött. Miután megismerte a bennszülötteket, Pigafetta szerint „hirtelen missziós vágy töltötte el”, és terjeszteni akarta a kereszténységet, illetve a spanyol korona dicsőségét. Ezen a szigeten mutatta be az expedíció lelkésze a szigetvilág első szentmiséjét. Ezzel megkezdődött a kereszténység mára már ötszáz éves korszaka.

Limasawa után Magellán és csapata a közeli nagyobb szigetre, Cebuba látogatott, amely már akkoriban kereskedelmi központnak számított. Itt Rajah Humabon, vagyis Humabon király nagy érdeklődéssel fogadta őket. Feleségével és törzsével együtt fel is vette a keresztséget. Ekkor Magellán a Prágai Kis Jézus szobrocskáját adta át nekik keresztelési ajándékként. Ez a kisméretű szobor lett aztán a cebui kereszténység jelképe. A felfedező viszont elkövette az európai (és általában északi) népek gyakori hibáját: saját magát felsőbbrendűnek tartva úgy érezte, újonnan szerzett barátját támogatnia kell a szomszédos kis sziget, Mactan területén élő törzzsel és annak királyával, Lapulapuval szemben. De azok erősebbnek bizonyultak. Magellán itt halt meg, és három hajója közül mindössze egy indult tovább, mely aztán sikeresen megérkezett Spanyolországba, és ezzel beteljesült a Föld első körülhajózása. Cebuban azonban Juanna királyné, Humabon király felesége vallási tisztelettel megőrizte Santo Niñot, melyet aztán az 1565-ben visszatérő spanyolok meg is találtak egy bennszülött kunyhóban.

A mactani csata színhelye ma is sok turistát vonz. Itt sok mindent megértünk az ötszáz évvel ezelőtti eseményekből. Aki apálykor érkezik, azt megijeszti a barnán tátongó tengerfenék, a mocsári növények, ahol a helybeli partmenti lakosság ugyanazt teszi, mint évszázadokkal ezelőtt: a víz visszavonulása után az iszapban maradt kis halakat, kagylókat gyűjtögeti. A turista számára ez nem látvány, a történelem iránt érdeklődő azonban szinte maga előtt látja a lápba süllyedő Magellánt, amikor eléri Lapulapu végzetes csapása.

Az ötszáz év nemcsak múlt, hanem jelenformáló erő is, amit a Fülöp-szigetek erős katolicizmusa bizonyít. A csata helyszínét látogató turisták száma eltörpül a cebui templomok látogatottsága mellett. Különösen a Santo Niño-bazilika vonz óriási tömegeket, a januári Sinulog Fesztivál alatt pedig milliók vesznek részt az első Fülöp-szigeteki keresztényekre emlékező ünnepi körmeneten. A Cebui Főegyházmegye már 2012 óta készült a jubileum nagyszabású megünneplésére. A készülődés fontos állomása volt a 2016-os cebui Eucharisztikus Világkongresszus. Bár a járvány fájóan megcsonkította az eredeti terveket, mégis figyelemreméltó ünnepségek készülnek: autós felvonulás (gyalogos körmenet helyett), vándorkiállítások, internetes kulturális bemutatók mozgatják meg Cebut és az egész országot 2021 márciusától egy éven át.

De mit is jelent az ötszáz éves évforduló a helyiek számára, akiknek az átlagéletkora mindössze 25 év? Nemzetként is fiatal a Fülöp-szigetek, hiszen az ötszáz év nagy részét spanyol, amerikai és japán gyarmati uralom alatt töltötte.

Az egyházi hírforrások szerint ez itt „a kereszténység ötszáz éves évfordulója”. A Fülöp-szigetek ma is 85 százalékban katolikus lakossága örömmel tekint vissza erre, de vannak alternatív hangok is, akik szerint itt a hitterjesztés igazából a gyarmatosítással és az európai felsőbbrendűségi tudattal kapcsolódott össze, mely lerontja az évforduló értékét. Mások szerint téves az ötszázas szám. Szerintük a cebuiak Magellán távozása után visszatértek eredeti hiedelmeikhez, és csak 1565, a spanyolok tartós visszatérése hozta meg az elmélyült hitéletet. Vannak olyan katolikus értelmezők is, akik visszanyúlnak az 1965-ös cebui ünnepségekhez, amikor a pápai legátus szerint „a kereszténység négyszáz évét” ünnepelték. Vagyis nem most ünnepeljük az ötszáz évet, hanem 44 év múlva.

Az állami ünnepségek az ötszáz évvel ezelőtti események nemzeti jelentőségét húzzák alá. Vagyis azt, hogy ötszáz évvel ezelőtt, egyetlenegy alkalommal az ország egész történetében, a Fülöp-szigetek meg tudta védeni magát a gyarmatosítóktól. A függetlenség kivívásáért küzdő nemzeti hősök, például Jose Rizal lelkesedését megcsodáljuk, részleges eredményeiket elismerjük, viszont tragikus végzetüket nem tagadhatjuk. Mindig a gyarmatosító győzött. A Fülöp-szigetek végső, formális függetlenségéért nem kellett harcolni, a függetlenségbe történő tízéves átmenet (1935–1945) az amerikai politika részét képezte – úgy, hogy az amerikai érdekeket a gyarmatosítás után hatalomra juttatott helyi politikusok képviselték már.

Úgy látom, hogy egyik értelmezés sem hatol mélyre a Fülöp-szigeteki köztudatban. Az ötszáz éves ünnepségek ugyan sok embert megmozgatnak, mert állami és egyházi tekintélyek támogatják. Ebben az országban azonban, talán a gyarmatosítókkal és a hatalmasokkal szembeni belső függetlenség miatt is, mindig különvált a „hivatalos” és a „saját”. Tragédiák, időjárási és politikai szerencsétlenségek megerősítettek az itteni emberekben egy érzést: az alsó néprétegek egymás iránti türelmét akkor is, ha „az állami és az egyházi élet csúcsain” ideológiai háborúk dúlnak. Az évfordulóval kapcsolatos állami és egyházi értelmezések egymásnak ütköző sokfélesége így elméleti síkon marad. Meggyőző jele ennek a mactani csata színhelye, mely Magellán sorsát eldöntötte. Itt mindkét akkori ellenfél emlékműve megtalálható ma is. Magelláné 1866-ból, spanyol felirattal („Glorias Españolas”, azaz „Dicsőség Spanyolországnak”). Ezt az emlékművet még az amerikaiak sem döntötték le, akik számára a spanyolok ugyan ellenségek voltak, de tiszteletben tartották a múltat. És ott áll a győztes király, Lapulapu szobra is, melyet a független Fülöp-szigetek állított. A türelem itt sokkal mélyebben ható érzelmi erő, mint a fiatal népességnek a múlttal kapcsolatos vélt érzéketlensége, amire az ember először gondolna.

Ötszáz év hűségének igazi ajándékai: az egymás iránti türelem és az Istenbe vetett rendíthetetlen hit.

Lányi Béla SVD testvér

 

 

2021-03-27

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks