JEL újság

Otthonról haza

Úton-útfélen (3)

Martinek Imre2024.01.24

Mint csepp a tengerben, vagy mint egy homokszem,
csak annyit érnek az évek az örökléthez mérten.”

(Sirák fia 18,10)

Otthonról haza. Maj’ pedig újból vissza. A kiindulópontra. Kisebb-nagyobb megszakításokkal idestova három és fél évtizede élek ekképpen. Ingázva szülőhelyem, illetve az adott pillanatban épp aktuális lakóhelyem között. Konok nyugtalansággal keresve a megoldást, minek folytán minden – legalábbis számomra fontos és értékes, mi több nélkülözhetetlennek hitt dolgot egyetlen egy biztos helyre tudnám átmenteni. Persze tudom jól, hogy nemcsak eleve meddő ábránd (marad!) mindezen erőlködésem, de fölöttébb veszélyes foglalatoskodás is egyúttal. 

Idővel ugyanis a görcsös igyekezetben igencsak egybemosód(hat)nak a mindennapok prioritásai, az idő homokóráján lepergett percekre pedig igenis hat a gravitáció! Legfeljebb annyi történhet, hogy egy bizonyos pillanatban újra átfordul az a bizonyos, mechanizmust mozgató fogantyú, s kezdődhet minden elölről! Új szereplőkkel és új feladatokkal. A valahonnét ismerősnek tetsző, ámde minden ízében, csimotájában [=gyermek, sarj, itt: alapjaiban] alaposan megváltozott helyszínek valamelyikén. O tempora...

S köszöntött ránk újabb esztendő, plusz moccant útközben egyet a falinaptár képes lapja is. Álom havát felváltotta a fergetegé, mely utóbbi fogalmat néhol furtinaként is szokás felemlegetni. Szép emlékű anyai dédapám szülőfalujában például. „Odalent”, az Al-Duna mentében, ahová a XIX. század nyolcvanas éveinek derekán telepítették le a bukovinai székelyek egyik csoportját. Megsárgult anyakönyvek lapjai bizonyítják, Tőzsér István ótatám bizony a hajdani nagy országnak földrajzilag egyik legdélebbi szegletében, Székelykevén született. Idővel azt is sikerült kiderítenem, hogy az ő édesapja (magyarán: az ükapám) viszont Pecellóról, a Tisza mentéből érkezett le arra a vidékre. A hajdani Temes vármegyébe. Az akkortájt oly égetően szükséges, hatalmas gátépítő és ármentesítő munkálatokban eleve jártas kisbácskai kubikusok különítményében. Munkavégeztével pedig... nos, jöhettek az újabb állomáshelyek, a ciklikusnak is lazán nevezhető családmozgások során. Előbb a dél-bánsági Ürményházára, majd pediglen a szélrózsa minden irányába. Az Újvilágig, vagy akár még azon is túl. A Dél Keresztje alá. Bizakodva, hogy miképpen a vándorfecske, egykoron ők maguk is hazatalálnak. Állandósult fészket rakhatnak, benne őseik nyelvének savát, borsát, zamatát egyaránt ismerő és félő fiókákat nevelhetnek. Erőseket, szívósakat, bátrakat. Az élet kihívásaitól meg nem futamodókat. A természet rendje, módja és ősi parancsolatai szerint.

Otthonról haza. A lehető leghosszabb, göröngyökben és tövisekben egy cseppet sem szűkölködő vadcsapások ezek az utak, melyeken lépegetve mindenki cipel magával terhet. Kivétel nélkül. Ki súlyosabbat, ki látszólag könnyebbet. 

„Nehéz az útravaló, de nélküle még nehezebb lenne az út!” (Léphaft Pál)

Fotóink Székelykeve határában készültek napszentület idején, enyészet havának tizenharmadik napján, az Úr 2023. évében.

 

Martinek Imre Úton-útfélen című sorozatának további részeit itt olvashatják:

Úton-útfélen

Csak tiszta forrásból

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bástyák vagy világítótornyok?

A szerzetesi iskola fő vonzereje továbbra is a közösség: az életüket Istennek átadó és a tanítványok iránt odaadó szerzetesek jelenléte.

Apostollá válni a Lélek útján

Pünkösd alkalmából újabb epizódokkal jelentkezik a KÉSZ Hitből pajzsot-videósorozata. Ezúttal Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgettünk.

A Szentlélek közkincs

Az első pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek közkincs. Nem titok. Nem bennfentesek előjoga. Kérni kell, és kapni fogod, mert ez megváltásodhoz, örök életedhez tartozik.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!