JEL újság

Pepe és a király

Pálmai Tamás2024.07.17

Emberünk focista. Láthattuk az EB-n, mint a portugál válogatott hátvédje. Teljes nevén Képler Laveran Lima Ferreira, és Braziliában született, de 17 éve portugál állampolgár. Most 41 éves és példamutatóan robotol választott hazája válogatottjának védelmi sorában.

Ronaldo a király. Teljes nevén Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Szülőhelyén, Madeirán láttam a múzeumát és a szobrát. Előbbi sem volt semmi, de a szobra… Borzalmas. Fénykorában – tessenek megfogódzni – 37 milliárd forintot adtak érte az angolok. A mostani EB-n szépen bemutatta, hogy a csúcsra feljutni – a tehetség mellett – csak nehéz munkával lehet, de ott abbahagyni és a dicsőség teljében lelépni nem mindenkinek megy. Neki meg egyáltalán. Egyetlen jó mozdulata sem volt a játék hevében, csak szereplés, amatőr színészkedés, grimasz és fintorok. A tizenegyes-rúgásoknál már kimondottan izgultam érte, legalább azokat ne hagyja ki, hisz nézi az édesanyja és az egész világ, amelynek egykor istenített ideálja volt. Példaképe sok fiatalnak. Ezért kár érte.

De a német sztár utolsó fellépése sem sikeredett jobban. Toni Kroos a szemellenzős bíró segítségével már az első percekben hordágyra tett egy portugál játékost, majd élete utolsó válogatott meccsén csapatával vereséget szenvedett, és azóta ugyanezt a játékvezetőt okolja a bukásért. Nem túl szép vég.

Ám ők „csak” focisták, nem egy országot, urambocsá egy nagyhatalmat vezetnek. Amerikai Joe bácsink is abbahagyhatná már, de ő nem. Ő még indulni akar. „Mégeccel!” Így mondta egyik lurkóm, ha nagyon bejött neki valami. Ez nála jópofa volt. Egy állam vezetőjénél ez már kevésbé az. Ám a felelősség nem, vagy jórészt nem az övé, hanem a hátteréé. Mekkora drog a hatalom és a pénz!

Az egész világ sorsa a tét tulajdonképpen, de ez csak nekünk nyilvánvaló, a megittasult, csak a saját hasznukat lesőknek nem az. Mi meg elborzadunk egy vulkán kitörésekor, egy hurrikán képeit nézve, pedig igazán rettegnünk a politikai piedesztálon csücsülőktől kellene. No, meg megkérdeznünk, hogy ha egy nyári diákmunkához, egy takarítói munka ellátásához alkalmassági vizsgálat kell, akkor egy kormány, egy ország vezetéséhez miért nem? Hiszen, ha ilyen lett volna a történelemben, akkor ma a földi paradicsom csodáit élvezve élhetnénk gondtalanul. Gondoljunk csak elmúlt évszázadunkra: Hitler, Mussolini, Lenin, Sztálin, Ceausescu, Enver Hodzsa, Pol Pot, Mao Ce-tung, Zsivkov, Rákosi, Kádár, Honecker, Hi Si Minh, Gottwald, Gomulka, Salazar, Franco, Pinochet, Galtieri, Viola… csak néhányan, akik biztosan elvéreztek volna egy ilyen egyszerű vizsgálaton. Ehelyett meghalt sok-sok millió ártatlan ember.

De térjünk vissza a cseppet sem szelíd mai foci metaforájához. Pepe nem hibátlan valaki. De a zakkant világban mégis példakép. Nekem ő az igazi király. Mint minden ember, aki elkötelezetten és lelkiismeretesen végzi munkáját, uralva szakterületét.
 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az ember életprogramja

Nincs olyan fizetős kurzus, mentálhigiénés képzés vagy beavatás, ahol bölccsé teszik mások az embert. Mert a bölcsesség az Istennel való közösség, a bizodalmas hit velejárója – nem tanulható és megtanítható.

Aquila János nyomában

Barangolás az Őrségben Aquila János nyomán, aki Nagy Lajos királyunk idején úgy helyezte el freskóit a veleméri templomban, hogy a fény az adott időpont szerint színjátékszerűen emelje ki a szereplőket és a jeleneteket.

Angyalszárnyak

Száll az ének a temetőben. Sírközeli szép ének.
S a kék ég alatt lassan vonulnak a karcsú, fehér felhők.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!