Pilátus - a nem jól szeretés drámája

Szabó Magda regénye filmvásznon

„Ha pedig egy özvegynek vannak gyermekei vagy unokái, ezek először is azt tanulják meg, hogy a saját háznépükön belül mutassák ki, hogy Isten odaadó szolgái, és hogy viszonzásul adják meg a szüleiknek és a nagyszüleiknek, ami megilleti őket, mert ez tetszik Istennek.”
(1Tim 5,4-5)

 

A filmrendezők nagyon szeretik a Kossuth-díjas magyar írónő, Szabó Magda történeteit. A 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar női történetmesélője sok esetben nem is a fordulataival ragadja meg olvasóit, hanem a finom és érzékletes lélekábrázolásaival. Szinte bőrünkön érezzük hőseinek lelki rezdüléseit, ugyanis Szabó Magda olyan kifejezően és érzékenyen tárja fel az ember titkos belső világát, hogy magunkra ismerünk benne. „Olyan problémákat, lelki folyamatokat jelenítenek meg a művek, amelyek mindenkinek mondanak valamit. Az egész életén átívelő féltékenység, az elveszett gyerekkorhoz való visszatérés vágya, a generációk közötti feszültségek mind-mind ismerősek lehetnek az olvasóknak. Vannak olyan pszichológusok, akik olvasmányokat adnak a pácienseiknek. Szabó Magdát nagyon sokszor választják, mert ezek a regények tükröt tartanak elénk. Magunkat és a környezetünket láthatjuk benne. A regényekben számtalanszor jelennek meg olyan problémák, melyekkel nem szeretünk szembenézni, hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni, családon belüli konfliktusok, melyekkel szinte mindenki találkozik. A regényeket olvasva lélektani nyomozás részesei lehetünk: a konfliktusok, a gyűlölet, a harag forrását keressük” – mondta írásairól egy interjúban Jolsvai Júlia, az új Szabó Magda-életműsorozat főszerkesztője.

Regényeit a magyar rendezők gyakran megfilmesítik. Az egyik legismertebb, a gyerekkorunkat végigkísérő Abigél. Az ajtó című regényéből az Oscar-díjas Szabó István készített filmet az angol színésznő, Helen Mirren főszereplésével. A legutóbbi adaptáció, a 2019-ben forgatott Pilátus sorra zsebeli be a nemzetközi filmes díjakat. Az írónő műve, mely egy anya és lánya fájdalmas kapcsolatáról szól, 1963-ban jelent meg, és most Dombrovszky Linda rendezőnő álmodta mozivászonra. Olaszország egyik legrangosabb filmes eseményén már 19 éve adják át a híres Milánói Filmdíjakat (MIFF Awards). A Pilátus tavaly a legjobb film díja mellett a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb operatőr és a legjobb vágó díját is elnyerte, de beválogatták a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé is.

A történet nem bonyolult: a megözvegyült falusi asszonyt féltésből maga mellé veszi a fővárosban sikeres orvosként dolgozó lánya. Az amerikai filmekre jellemző fordulatokra és izgalmakra nem számíthatunk, látványos történések sem nagyon jellemzik, de lassú, apró életmozzanatok és gesztusok annál inkább, melyek mélyén mégis ezernyi tragédia húzódik meg. Teljes mértékben azonosulni tudunk a szereplőkkel: mind az anyai elismerést megnyerni akaró, görcsösen törekvő lánnyal, mind az új helyzetben helyét nem találó, riadt és magára maradt özveggyel, aki sehogy sem tud azonosulni felnőtt gyermeke életével.

Szabó Magda legkeserűbb, legsötétebb regényeként is emlegetett Pilátus főhőse Szőcs Anna (Hámori Ildikó), aki egy sok évtizedes, nagy egységben megélt házasság után megözvegyül. Szinte fel sem ocsúdik szeretett férje halálából, rögtön a temetés után tényként közli vele lánya, Iza (Györgyi Anna), hogy már el is adta a szülői házat, hogy magához költöztesse Budapestre. Pár személyes tárgyat enged csak anyjának magával vinni. „Öreg fát már nem szabad átültetni” – tartja a mondás. A két környezet különbsége kézzel fogható: a meleg, otthonos, bensőséges, saját tárgyakkal berendezett, megszokott környezet után rettentően ridegnek hat a modern és tágas fővárosi lakás, ahol bejárónő vezeti a háztartást. Iza kötelességtudóan már mindent eltervezett, és azt szeretné, ha egy élet munkája után anyja végre elengedné magát, pihenne és élvezné az ő kényszerű kényeztetését. Annyira biztosan tudni véli, mi jó az édesanyjának, hogy ellentmondást sem tűr.

Csakhogy az idős asszony nem ehhez szokott, és csöppet sem komfortos neki a tétlenség. Mivel Iza még főzni sem engedi, a gyászával küzdő asszony kínjában nem tud mást tenni, mint egész nap egyedül kószálni az idegen városban. Látva a köztük feszülő helyzetet, mindkettőt érteni véljük: az egyik jót akar, de csakis saját elképzelései szerint, a másik némaságával lázad, amitől lánya végképp célt téveszt. „Ennek a történetnek a kettőssége, a tragédiája éppen az, hogy a szeretet megvan, mégsem működik. Hiába kölcsönös az érzés, ha közben folyamatos problémákba ütközik két ember kapcsolata, ha nem tudnak áldozatokat hozni ezért a szeretetért. Szabó Magda remek emberismerő és megfigyelő, fantasztikus jelenetekben mutatta meg ezt a feloldódni soha nem tudó, »feltételekhez kötött« szeretetet, a szereplők közti adok-kapok játszmát” – összegezte a rendező.

Ebből a duóból nézői szemmel mégis a mindent jobban tudó, anyját pátyolgató Izára vagyunk dühösek. Saját elgondolásain túl nem lát semmit, s még azzal is súlyosbítja a helyzetet, hogy csírájában elfojt minden olyan tevékenységet, ami egy kicsit is örömet adna a vidéki asszonynak. Ráadásul Iza fájlalja, hogy szülője nem értékeli az erőfeszítéseket, amiket érte tesz. Egyikükben sincs rossz szándék, és sok konfliktusuk okozója épp az egymás iránt érzett szeretet, de valahogy mégsem találják az egymáshoz vezető utat. Egyszer Anna azt mondja lányának: „hogy imádott apád, hogy imádtunk amióta csak megszülettél!” De Iza kötelességtudóan csak ennyit válaszol: „Tudom, és köszönöm.” Nem mondja, hogy viszont szereti őket, és melegség sincs a hangjában. Minden jelenet közben azon gondolkodunk, hogy ki és mivel bántotta meg ezt a nőt, amitől ennyire rideg, zárkózott és keserű lett még a saját anyjával is. Sokszor nem is azzal van a gond, amit mond, hanem azzal, ahogy. Az egész film alatt szinte egyszer sem történik valami intim, bensőséges anya–lánya pillanat. Az egymás mellett elmenés drámája ez.

Ez a szülő–gyermek kapcsolat kívülről szeretetteljesnek és tökéletesnek is tűnhet, azonban különbözőségeik teljesen eltávolítják őket. A faluról érkezett, mélyen vallásos, konzervatív Anna egészen másképp gondolkodik dolgokról, mint a racionális, magánéletét hivatásának alárendelő, karrierista nagyvárosi nő, Iza. Nem lepődünk meg azon, hogy a szülő nem találja a helyét gyermeke világában, s hiába laknak együtt, az özvegyasszony egyre magányosabbnak érzi magát.

Egymással való küzdelmeikben szerepet játszanak régi sérelmeik is. Anna mindig is úgy érezte, hogy lánya az édesapját sokkal jobban szerette, míg Izát az zavarja, hogy anyja jóban maradt volt férjével, Antallal (Terhes Sándor) válása után is, sőt igazi anyai szeretettel szinte fiaként tekint rá. Nehéz látnia, hogy hiába a sok erőlködése, volt férje mennyivel jobban beszéli anyja nyelvét, mennyivel jobban érti őt. Ezekről a tüskékről persze nem beszélnek nyíltan, csak célozgatnak rájuk egymásnak, de sokat magukban tartanak, így a konfliktusok mindvégig a szőnyeg alatt maradnak.

Iza jószándékú, ám az édesanyja vágyaitól teljesen idegen ötletei, túlféltő cselekedetei lassacskán elszívják az idős asszony körül a levegőt. Vidékre, a megszokott régi környezetére vágyik, s a nagyvárosi forgatagban, a „társas magány” fő terepén egyre növekszik honvágya. Izát pszichológus párja, Domonkos (Szikszai Rémusz) is figyelmezteti, hogy az öregasszonynak nem drága ajándékokra és wellness hétvégére van szüksége, hanem csak a régi hazai levegőre, a vidéki megszokott nyugalomra. Szembesíti vele, hogy nem volt jó döntés kiszakítani onnan. A nő nem hallgat rá, és képtelen elfogadni, hogy az édesanyját nem az teszi boldoggá, mint amit ő kitalált neki. Nem tud kilépni saját gondolkodásából, és elhibázott életét – melyért egyébként saját anyját is okolja – annak boldoggá tételével akarja helyrehozni. A legszomorúbb, hogy miközben jót akar neki, egyre nagyobb depresszióba, elmagányosodásba, kiüresedésbe sodorja. Az eleinte még finoman szembeszegülő, néha ellentmondani próbáló asszony egyre többet hallgat, egyre többet törődik bele, és szinte testileg és lelkileg is elsorvad. Végül megkéri lányát, hogy egy pár napra hadd látogasson vissza falujába, amiről utólag kiderül, hogy már az önkezével véget vetett életének utolsó útja volt.

Utalva a címre, a film egy kézmosással indul, s időben a történet végére ugorva az anyja halálával szembesülő Izát látjuk a kezeit mosni. Ezzel nyugtatja magát: „Nem tudott mit kezdeni ezzel. Velem. Nem tudott.” Pedig valójában ő az, aki nem tudott mit kezdeni anyjával. Nem tudta őt jól szeretni.

„Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21,18) Nagy nehézsége az öregkornak, hogy a szerepek megváltoznak: a gyermek gondoskodik a szülőről, és ilyenkor is, mint mindig minden szeretetkapcsolatban, a legnagyobb kérdés a hogyan. Hogyan tudom úgy szeretni a másikat, hogy neki jó legyen? Hogyan tudok úgy szólni hozzá, hogy értsen engem? Hogyan tudom neki megadni azt, amire vágyik? A Pilátusban a szeretet gyakorlásának nehézségéről, egymás megértésének fájdalmas lehetetlenségéről szeretnék mesélni, Szabó Magda után szabadon” – nyilatkozta Dombrovszky Linda rendezőnő. A regény egyik központi gondolata, hogy jól szeretni bizony nagyon nehéz.

Jézus azt mondja: „szeressétek egymást!” A lengyel Teresa Worowska, a harmincéves Szentjánosbogár közösség egyik alapítója szerint azonban ez a parancs közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Négy lépcsőben határozza meg a szeretet útját: megismerés, megértés, elfogadás és szeretés. Mindegyik fázis megköveteli az előtte lévőt. Azaz ahhoz, hogy valakit szeretni tudjak, el kell tudom fogadni őt olyannak, amilyen, de elfogadni őt csak akkor tudom, ha megértem, miért működik úgy ahogy, és megértem, mi van benne, mik az indokai és szempontjai. Megérteni azonban csak akkor tudom, ha megismerem belső világát, gondolkodását, személyiségét. Iza átugrotta ezeket a fázisokat, és egyből szeretni akarta anyját elfogadás, megértés és megismerés nélkül.

A „szeressétek egymást” parancsnál tehát ne álljunk meg, hanem menjünk tovább a mondat második, igen fontos részére, a hogyanra: „ahogy én szerettelek benneteket!” Mert hogyan szeret az Isten? Ismerve, megértve és elfogadva minket.

Szökő Mária

 

 

2021-04-02

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks