Rákóczi utat mutat

„Uram! Tekintsd a bűnhődésre kész ártatlanoknak kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylő választott népedet. És ha lelkünkben lángra lobbantanád felszabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket, erősítsd meg karunkat, élesítsd fegyvereinket, hogy egyesült erővel szolgálhassunk kegyes akaratodnak…” (II. Rákóczi Ferenc: Ima a hazáért nehéz időkben – részlet)

Cum Deo Pro Patria et Libertate!

     Istennel a Hazáért és a Szabadságért! Ezzel, a vezérlő fejedelem imáját egyetlen mondatba tömörítő jelmondattal jellemezhető a Rákóczi Szövetség tevékenysége is, amely a Kárpát-medence magyar diákjait utaztatja, anyanyelvi tábort, irodalmi, történelmi vetélkedőket szervez, pályázatokat ír ki, ösztöndíjjal segíti a határon túli magyar családok gyermekeinek anyanyelvi iskoláztatását. Az 1989-ben alakult civil szerveződés előbb a Rákócziak egykori szűkebb hazájában, a Felvidéken vetette meg a lábát. Az összefogás mára a Kárpátaljától Erdélyen s a Délvidéken át egészen Bur - genlandig összesen 370 szervezettel rendelkezik, s közel 200 középiskolával tart élő kapcsolatot. Ahogyan azt a Szövetség elnöke, Halzl József megfogalmazta: „Szervezetünk minden erejével a határokon túlmutató nemzeti újraegyesítést szolgálja. Támogatjuk a határaink mindkét oldalán lakó magyar fiatalok közti kapcsolatépítést. Egyik célunk a kinti asszimilációs folyamatok megállítása. Ennek záloga: az ottani magyar családok gyermekeinek helybeli magyar iskoláztatása.  Ehhez az anyagi támogatás mellett erkölcsi és kulturális segítséget is igyekszünk nyújtani.”

A Városmajori plébánián kezdődött

     Halzl József családi gyökerei a mai Magyarország területén kívüliek. Édesapja a Felvidéken, Szencen született, Pozsonyban járt egyetemre egy olyan évfolyamba, amely utolsóként fejezhette be jogi tanulmányait magyar nyelven. „Két és fél évtizeddel Trianon után az 1945-öt követő kitelepítések sokkolták a családunkat. Közeli rokonaimat, köztük nagymamámat a Felvidékről áttelepítették Tolnába, Bátaszékre. A határon túliak sorsára gyermekkoromtól fogva érzékenyen reagálok. A rendszerváltást követően a Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként olyan vezető státuszú emberekkel kerültem kapcsolatba, akikkel meg tudtam értetni, milyen fontos törődnünk a határon túli magyarsággal.”

     Ennek előzménye a 70-es évekre nyúlik vissza. Halzl József és társai a városmajori római katolikus plébánián illegálisan megszervezték a Városmajori Ifjúsági Csoportot, amely a környékbeli fiatalok lelki, kulturális irányultságát kívánta fejleszteni. A helyi plébánián volt olyan, aki szkeptikusan intette őket: „A fiatalok ma már mind a kommunistáké!” Hajnal Róbert káplán viszont bízott bennük, és mindenben segített. Nem liturgikus események keretében zenei esteket rendeztek. Minden évet egy-egy nagy személyiség megismerésének szenteltek. Költői estek keretében Babits Mihály, Tóth Árpád és mások költészetével ismerkedtek. A magyar történelem kiemelkedő alakjai is szerepeltek rendezvényeiken. Így Erdély aranykorának protestáns fejedelme, Báthory Gábor is, „hiszen számunkra nem a vallási elkülönbözés volt a fontos, hanem a nemzetegyesítés, amelynek Báthory kora legnagyobb alakja volt”. Idővel a határon túli magyarság ügyével kezdtek ismerkedni. Közös utakat szerveztek Erdélybe, a Felvidékre. Nem véletlen, hogy ilyen előzmények után a Rákóczi Szövetség megalakulásának harmadik évében, 1991-ben Halzl Józsefet a szövetség elnökévé választották.

Kitelepítettek emléknapja

     A Magyar Országgyűlés tavaly decemberben ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen. Az idén a Rákóczi Szövetség a Kárpátmedencei magyar középiskolások és egyetemisták részére meghirdette az I. Irodalmi és Történelmi pályázatot, s gálaműsorral emlékezett meg a Benes-dekrétumok következtében az akkori Csehszlovák Köztársaságból elüldözött több mint százezer magyarról. Izsák Lajos történész, a zsűri elnöke kisgyermekként maga is átélte ezt a tragédiát. Családjával együtt telepítették át a felvidéki Egyed községből Bátaszékre. Emlékei szerint nagyszülei és szülei évekig nem bontották fel minden csomagjukat, várva, remélve a visszatérést. A 15 középiskolás és 9 egyetemista pályázatát Izsák professzor színvonalas munkaként értékelte. Kiemelte, ezek közül néhányat – kisebb stilizálással – szaklapoknak ajánlja közlésre.

     „Dédimamám testvérét, Panna nénit a családjával a párkányi állomáson ültették fel 1945-ben a vonatra, tehervagonba s irányították át Bánfalvára – kezdi díjnyertes dolgozatát a párkányi Szilva Diana. – Dédimamám most 92 éves, s tőle gyűjtöttem a családunkat is szétszakító kitelepítés történetét. Már régebben is beszélt róla, de időm meghallgatni nem volt. A hét öt napján Révkomáromban a Selye János Gimnáziumban tanulok, s csak hétvégeken járok haza. A Rákóczi Szövetség pályázata indított arra, hogy interjút készítsek vele. Miközben Dédike erről emlékezett, könnyes lett a szeme.”

     Diana a jövőben szeretné teljesen feltárni családja történetét, s minél alaposabban megismerni – ahogy ő mondja „a Benes-dekrétumok titkait.”

     A Nagykanizsai Piarista Gimnázium tanulója Farkas Richárd dokumentumfilmes összeállításával érdemelte ki a zsűri elismerését. „Amíg a pályázatot nem láttam, nemigen foglalkoztatott a kitelepítettek sorsa. Aztán beleástam magam az anyagba. Minél mélyebbre merültem, annál jobban megértettem, mekkora sokk és tragédia volt ez a kitelepítettek számára. Ma már jobban értem az ezt megelőző s az ezt követő eseményeket. Úgy gondolom, erről minden magyar embernek tudnia kell.”

Városok, templomok, zászlók

     Halzl József ötéves volt, amikor az első bécsi döntést követően 1938. november elején a magyar csapatok visszavették a Felvidék déli részét. Szüleivel ott volt azon a komáromi hídon, melyen a magyar csapatok megkezdték az átvonulás. „Csak szüleim elbeszéléséből tudom – pedig kisgyerekként jelen voltam –, hogy Horthy Miklós a hídon átvonulva komáromi beszédébe belefoglalta az ottani Szent András–templomot. Arra járva útitársaim kedvéért – utánozva a hanghordozását – néha idézni szoktam ezt a mondatát: »Soha nem szűntem meg bízni abban, hogy fog még egyszer lengeni a Szent András-templom tornyán a magyar nemzeti zászló«.”

     Az idén tizenharmadik alkalommal került sor a Rákóczi Szövetség Középiskolai séták elnevezésű programjára. Április 26-tól 28-ig két busz szállította a tizenhárom magyarországi és felvidéki középiskola 87 diákját Kassára, majd a Szepsiben élő Köteles László értő vezetésével – aki „civilben” a CSEMADOK általános alelnöke – Lőcsére, Késmárkba, Rozsnyóra. Kassán a középiskolások megkoszorúzták a Szent Erzsébet-dóm altemplomában II. Rákóczi Ferenc nyughelyét, a Himnusz majd a Szózat eléneklésével zárva az eseményt. Megjegyzendő, hogy az altemplom magyar emlékeit a templomban nem hogy egy magyar zászlócska, de egyetlen magyar vagy idegen nyelvű felirat sem jelzi. Az, hogy a templom védőszentje – Szent Erzsébet – történetesen Árpád-házi lenne, végképp hiányzik. A dóm külső falán egyelőre látható a Rákóczi dombormű melletti latin szöveg. A Thaly Kálmán vezette bizottság 1906-ban itt, a dómban helyeztette el II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Bercsényiné Csáky Krisztina Rodostóban és Konstantinápolyban feltárt hamvait. Idestova százhét éve nyugszanak a Szent Erzsébet-dómban, amit eleddig egy nyugalmazott szlovák katolikus püspök nyilatkozata zavarta csak meg. Javasolta, szállítsák innen el „Rákóczinak és társainak a hamvait” máshová, mert a Kassai dóm kezd magyar zarándokhellyé válni.

"A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”

     – jelentette ki Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az a politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt. Martin Sokol házelnöknek így indokolta álláspontját: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. … Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.”

     A csehszlovák hatóságok „hálája” nem maradt el. Letartóztatták, és 1945-ben átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Lubjankában tartották fogva, ahol tíz év Szibériában letöltendő kényszermunkára ítélték. Pozsonyban a szlovák Nemzeti Bíróság „a fasizmussal való együttműködése miatt” 1947. szeptember 16-án halálra ítélte. A szovjetek 1949- ben kiadták a csehszlovákoknak. Elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Miként annak idején a halálra ítélt Szókratésznek, neki is alkalma lett volna megszökni. Nem szökött, mert nem tekintette magát bűnösnek. Büntetését az 1955-ös általános amnesztia során 25 évre mérsékelték. Csehszlovákia több börtönét megjárta. A morvaországi Mírovban 1957. március 8-án halt meg. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak.

     A Rákóczi Szövetség az idén is ünnepi ülésen emlékezett meg a mártír felvidéki magyar politikusról, akinek rehabilitációját évek óta napirenden tartja. Az eseményen ez évben kiosztották az Esterházy János-emlékérmet, melyet a Pozsonyi Magyar Galéria és a szlovákiai magyar állampolgári mozgalom, a „Fontos vagy!” vezetője, Boldoghy Olivér kapott. „Miután felvettem a magyar állampolgárságot, kijelentettem, hogy szlovák állam polgárának is tekintem magam. Nagy öröm számomra, hogy magyar állampolgár is lehetek. Ügyem még a Szlovák Alkotmánybíróság előtt van. A szlovák alkotmány szerint akarata ellenére állampolgárságától senkit megfosztani nem lehet. A „Fontos vagy!” civil kezdeményezést éppen azért indítottam el, hogy nemzetisége okán itt, Szlovákiában senki se érezze magát másodrendű állampolgárnak. Az én ügyem egyértelmű. Itt születtem, nevelkedtem. Itt jártam iskolába, ide köt a munkám. Egész Európában természetes a kettős vagy éppen a hármas állampolgárság. Számos olyan szlovák is található, aki egészen máshol nőtt fel, s később vette fel a szlovák állampolgárságot. Semmiféle gondot ezzel nem okoztak annak az országnak, ahol továbbra is élnek. Mi sem fogunk.”

„A templomot s az iskolát”

     Reményik Sándor híres versének refrénje közismert hitvallás: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” Ennek az erkölcsi parancsnak az iskola részéhez lehet és van köze a Rákóczi Szövetségnek, amely több társszervezettel együtt valósítja meg évről évre a Beiratkozási programját. E program két fő eleme a karácsonyi óvodai ajándékakció és a határon túli magyar iskolakezdő diákok beiratkozási ösztöndíj-csomag akciója. Cél az asszimiláció megállítása az anyanyelvi iskoláztatás népszerűsítésével.

     Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára Halzl Józseffel és munkatársaival együtt jóval a szeptemberi beiskolázás előtt látogatott el Délvidékre. „Nemesmiltics, Kupuszina és Bezna – ezek a Zombor környéki falvak már csak szórvány magyar településeknek tekinthetőek. Mindhárom faluban általános iskolai ünnepség keretében köszöntöttük a nagycsoportos óvodásokat, s adtuk át az iskolakezdési ajándékcsomagokat. Megdöbbentő élményünk, hogy azok a szülők, akik tisztán beszélik a magyar nyelvet, menynyire meghatódtak ettől a gesztustól. Hinni sem akarták, hogy éppen értük és hozzájuk utaznak el emberek Budapestről, s támogatják az ő gyermekeik magyar beiskolázását. Nem egy helyen könnyes szemmel fogadtak. Bízunk benne, hogy ez a látogatás és támogatás konfirmációként, megerősítésként szolgál az ő és gyermekeik magyarságának megőrzésében.”

Naskay Szilárd

*

A Rákóczi Szövetséget 2010-ben a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Elnöke, Halzl József ugyanabban az évben lett a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének a tulajdonosa, s átvehette a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjét is. Az idén nyáron a II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a polgárok javaslatára a Rákóczi Szövetség elnökének a II. kerületért emlékérmet adományozta.

* * *

Az elégetett napló

Ötödéves műegyetemi hallgató Halzl József 1956-ban. Október 22-étől naplóban örökítette meg élményeit. A szovjet csapatok invázióját követően édesanyja – a deportálástól rettegve – elégettette vele az írást. Negyedszázad múlva derült ki, hogy az egyik barátja – már korábban – lemásolta az október 22-éről és 23-áról írottakat. Ebből idézzük fel némileg tömörítve Halzl József egyik élményét.

     Miután műegyetemista társaival az október 22-én tartott nagygyűlésen megfogalmazták követeléseiket, arról is döntöttek, hogy másnap, 23-án a lengyel függetlenségi mozgalom melletti szimpátiatüntetést tartanak a Bem-szobornál. Így aztán október 23-án a délelőtti egyetemi előadásokat követően előbb a Bem-szoborhoz vonultak, majd átmentek a Parlament elé. Onnan este hét felé a felvonulók egyik része a Rádió felé vette útját, a többiek – köztük Halzl József is – a Sztálin-szoborhoz vonult.

     „Fél nyolckor érkeztünk meg a térre, ahol a véreskezű diktátor szobra állt. Fiatal srácok másztak fel hallatlan ügyességgel a szoborra. Diadalittasan figyeli mindenki, amikor a drótkötélhurok a szoboróriás nyakára és a kezére kerül. A vontató elindul, hogy talpazatáról lerántsa a »generalisszimuszt«. Egy nagy roppanás – a kötél elszakad… Célszerű volna a térdénél lánghegesztéssel meggyengíteni. Már negyed kilenc is elmúlhatott, amikor – most már három kötéllel – nekiláttak a hegesztőpisztollyal meggyöngített Sztálin-szobor ledöntésének… A kötelek azonban ismét elszakadtak, hiába, az öreg Sztálin halálában is épp oly kemény maradt, mint életében volt. Sajnos eközben egyre hidegebb lett, én pedig kabát nélkül jöttem a felvonulásra. Barátaimmal úgy határoztunk, hogy háromnegyed kilencig várunk, és utána hazamegyünk, bármi történjék is. Így hát a fő attrakciót be nem várva távoztunk a térről, pedig bizony a szobor zuhanásának felemelő pillanatát nem pótolhatja semmi. Amint később hallottam, fél tíz körül végre mégis siker koronázta a szobordöntők erőfeszítését, a zsarnokság szobra ledőlt, és az ujjongó tömeg traktorral a város közepéig vontatta.”

N.Sz.