Rokonszenves lírai erény

Évtizedek óta rendszeresen találkozunk verseivel különféle lapokban, folyóiratokban. A mindig mosolygós költő – jellemezte találóan Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió szerkesztő-riportere. Költeményeiből kiolvasható, hogy gondolatainak mozgatóereje valóban az optimista derű. A végzettsége szerint üzemmérnök-tanár már gyermekkorában a versmondásban lelte meg kedvtelését. Római katolikus hite pedig megerősítette későbbi szándékát, hogy alkotóként szolgálja Isten teremtményeit. Fokozatosan sajátította el az alkotás felelősségét, örömét.
Több gyermekverskötetét követően, Balajthy Ferenc első felnőtteknek szóló verseskönyve, Álmok árnyékában címmel 1996-ban jelent meg, a legutóbbi pedig, a Szökés és szöktetés című 2022-ben. Ezeken kívül számos könyvvel lepte meg olvasóit. Az 1946-ban Móron született, Vajda János-díjas költő a Magyar Írószövetség, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Múzsa Baráti Társaság tagja, a Vajda János Irodalmi Kör alapítója és a Fejér Megyei Diáktoll Egyesület elnöke.
Iskolákban, könyvtárakban rendezett közönségtalálkozóin gyakorta hangzanak el gyermekversei Cserta Gábor és Cserta Balázs megzenésítésében és előadásában.
Lírai kötődései Aranyhoz, Petőfihez, József Attilához és Weöres Sándorhoz fűzik. Mint vallja: „A versírás fokozatosan vált az életem részévé, és egy kis túlzással, az éltetőmmé. Szívesen választott témáim: történelem, haza, hazaszeretet, magyarság, s a legnemesebb emberi érzések, kudarcok, sikerek. A versek sokszor megvédtek, megmentettek, segítettek, bennük sohasem csalódtam!”
Szonettjeiben, egyéb formájú verseiben a kifejezés eredetisége különleges érték, mint például: napszenderületkor. Lírájában a fáradhatatlan Nap megidézésével, akárha egyebekkel, ugyancsak biztató példát ad: „De, nyílik minden pillanat, / Szirmokba bújt virág. / El soha nem fárad a Nap, / Mert Túlon Túlra lát!”
A Balajthy-költészet rokonszenves erénye a jövőbe vetett bizalom hangsúlyozása: a napkorong újra és újra feljövetele a lehetőség reményteli ígéretét jelképezi. A vers-iránytűre pillantva pontosan tudjuk: ránk bízatott, hogy élnünk érdemes vele.
Balajthy Ferenc verseit itt olvshatják